Surján László
Ártalmatlan támadás, veszélyes folyományok
Mivel a liberálisok megpróbálták visszacsempészni a Magyarország ellen megindítandó büntető eljárás gondolatát, kiderült, hogy ehhez nincs meg a megfelelő többségük. Ettől függetlenül a jelentés nem elsősorban nekünk, de az egész Unió számára veszélyes, mert rossz, az alapítók szellemével ellentétes irányba tesz egy lépést.
A Tavares-jelentés súlyosan sérti és korlátozza Magyarország függetlenségét.
A jelentés révén gyámság alá akarják helyezni az országot, ami bántó a magyar emberek számára és veszélybe sodorja az EU eszmeiségét is.
Nem tudjuk elfogadni, hogy azt az alapszerződést, mely alapján - népszavazással is megerősítve - beléptünk az Európai Unióba, most valaki egyoldalúan felül akarja írni.
Nem kizárólag, és nem elsősorban Magyarország számára, hanem az európai jövő és az Európai Unió szempontjából veszélyes, amit ellenfeleink, az országgal ellenséges erők tettek.
A baloldalnak is meg kellene értenie, hogy az alapszerződést módosítás nélkül nem lehet felülírni!
A Tavares-jelentés megszavazására nem a magyar kormány, hanem a magyar parlament fog válaszolni az Európai Parlamentnek. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője már jelezte, hogy ennek érdekében a frakció a parlament csütörtöki ülésén határozatot terjeszt elő.
Az Európai Parlamentben a megválasztott képviselők felénél kevesebben, csak 370-en mondtak igent a Tavares jelentésre. 249-en egyértelműen ellene szavaztak, sőt 82 tartózkodás jelzi, hogy sokan nem helyeselték az egész kezdeményezést. A határozat, amelyből kimaradtak az esetleges büntetések, a fentiek miatt nem elsősorban Magyarországnak rossz, hanem az egész Uniónak, mert ellene mond az Unió alapelveinek.
Némelyek azt mondják, hogy mivel az Európai Parlament harmadik országok esetén is szót emel az emberi jogok érvényesülése érdekében, ezt a tagállamok kapcsán is köteles megtenni. Igen ám, de ehhez tisztességes eljárásra van szükség. A jelentés pedig egy-egy a magyar ellenzék által megfogalmazott kijelentésekből, újságírók torzításaiból indul ki, s megállapítja, hogy azok ellentétesek az emberi jogokkal vagy az unió alapértékeivel. A szakbizottság illetve maga a Parlament plenáris ülése anélkül hagyja ezt jóvá, hogy a kiinduló állítás valóságtartalmát vizsgálná. Ráadásul ebben a folyamatban a vádló és az ítélkező ugyan az: az európai baloldal.
Konkrétum: Bár számtalanszor cáfolták, a vitában előjött ismét, hogy a magyar országgyűlés megsemmisítette az alkotmánybíróság korábbi ítéleteit.
Valójában az történt, hogy mivel a korábbi és a mostani alkotmány szellemisége más, a régi ítéletekre csak akkor lehet hivatkozni, ha az alkotmánybírók kimutatják, a döntés alapjául szolgáló alkotmányos tételt az új alaptörvény is tartalmazza. Ami természetes, de mégis jó volt kimondani, hiszen a régi szövegre való ismételt hivatkozással vissza lehetne csempészni az idejétmúlt szöveget.
forrás:http://mkdsz.hu/
|