Férjem mesélte a következő történetet, engedélyével adom közre.

Szegeden töltötte az elmúlt hétvégét. Igen csak sok intéznija valója akadt, amit három napba igyekezett sűríteni. Elfáradt. Tervét felborítva a meccs közvetítése helyett, a pihenést, alvást választotta.

Éjszaka megdöbbentő találkozásban volt része, ami gyökeresen megváltoztatta a véleményét a szellemvilággal kapcsolatban. Racionális gondolkodó Szűz jegyű személyisége, erős keresztény hite korlátozta abban, hogy feltétel nélkül higgyen a szellemvilág ilyen forma létezésében. Álmában azonban nemrégen elhunyt barátjával találkozott. Valahonnan hazatért. Étkező konyhánkban a hűtő előtt ködszerű burokban állt a barátja, amint közeledett hozzá, egyre jobban tisztult a kép. Mikor testközelbe kerültek, életszerűen, ott volt előtte galambszürke öltönyben, kisimúlt, nyugodt arccal, tiszta  tekintettel. A férjem rákérdezett:

- Mit keresel itt?

- Meg sem ölelsz? Eljöttem látogatóba –volt a természetes válasz.

A férjem megölelte, megpuszilták egymást, ahogyan szokták, amikor régen találkoztak. Miután hellyel kínálta, leült a megszokott helyére, váltottak pár mondatot majd véget ért az álom.

Nagy hatással volt rá a találkozás. Ránézett az órára, majd bekapcsolta a tévét, az éjszakába nyúló meccs a hetvenedik perc körül járt. Egyre csak motoszkált a fejében, milyen céllal tett látogatást, pont ebben az órában a barátja? Talán felébreszteni, hogy lássa a döntő második félidejét, hiszen a meccseket mindig megvitatták.

Mély és őszinte barátság volt az övék. Gyerekkoruk óta ismerték egymást, és a családokat. Apósom volt a körzeti orvosuk. Felnőttként nem találkoztak rendszeresen, de a temetések mindig összehozták a családokat. Anyósom temetése után egyre gyakrabban találkoztak, együtt vásároltak, piacoztak, segítettek egymásnak, mint ráérő nyugdíjasok sok időt töltöttek együtt. Pár éve a barátja lábát amputálták, ezt követően minden hétnek volt egy napja, ami kettőjükké lett. Ilyenkor a piacon kezdtek, és egész délelőtt bóklásztak, vásároltak, ügyeket intéztek. Sok mindenben hasonlítottak. Egyformák voltak abban is, hogy a legjobb és legszebb árut, ők kutatják fel, és választanak. A Józsinak szánt nap szent és megváltoztathatatlanná vált, senki nem vehette el tőlük. Később gyakran hozta-vitte kórházi ellenőrzésekre, és látogatta, amikor nem érezte jól magát, vagy kórházban kellett töltenie pár napot. A hetente, kéthetente járó injekcióit én adtam be, orvossal történő egyeztetés után.

Halála előtti napon a férjem nála volt, amikor hazajött, meg is jegyezte. Olyan jót beszélgettek, emlékeztek. Józsinak remek a memóriája, olyan, mint fiatalkorában volt. Megbeszélték, a másnapi kontroll vizsgálat után megy érte a kórházba, és haza viszi. Erre már nem került sor. Hajnalban mentő vitte a sürgősségire, onnan az intenzívre, ahol visszaadta lelkét a Teremtőjének. A férjemet nagyon megviselte az elvesztése, hiánya végtelen űrt hagyott maga után.

Mind a ketten sportoltak egykor, sportszerető emberekként élték az életüket. Így aztán akadt közös témájuk bőven. Józsi két éve még a tekések edzőjeként rendszeresen lejárt a pályára. Férjem testnevelőként minden sportágban jártas volt, egykori balszélsőként, kemény és sikeres futballistaként tartották számon. Hívatásában is meghatározó volt a sport, hiszem másik két szakját alig gyakorolta, mint testnevelő komoly sikereket ért el, az akkoriban még tornaterem nélküli iskolában. Szerette, nagyon szeretette, amit csinált. Csak első - kezdő - éveiben tanított földrajzot és biológiát.

No, de térjünk vissza az álom részleteihez. A találkozás nem volt rá rossz hatással, annak ellenére, hogy érzékelte, a halott barátja látogatja meg. A szürke öltöny viszont idegen volt, soha nem látta. A hangja, mozdulata és a helyszín tökéletesen élőnek tűnt.

Mikor hazaért Szegedről és elmesélte, azonnal felhívtam Józsi feleségét és elmondtam a történetet. Ilike válasza nagyon meglepett, a kórbonctanra egy régi világosszürke öltönyt vitt be, amibe a férjét felöltöztették. Mivel nagyon lefogyott, és azaz öltöny volt jó rá. Évtizedek óta ott állt a szekrénybe. Valamilyen alkalomra vették, de igen hamar kihízta, így nem hordta. Sajnálták elajándékozni, gondolták majd jó lesz, ha egyszer lefogy, vagy a fiuknak. Amikor válogatta miben legyen elhamvasztva, a régi, újszerű kelme szinte kínálta magát. Erről viszont nem beszélt a családján kívül senkinek. Az öltöny tehát megegyezett avval, amiben a férjem látta. Ez győzte meg, hogy az álombéli találkozás nagyon is életszerű, és a barátja elsőként Őt tisztelete meg látogatásával. Ilikével számolgatni kezdtünk, és egyeztettük a halála óta eltelt napok számát, pont a századik napon tért vissza jelezni, hogy nem ért véget semmi, csak dimenzióváltás történt, és a lélek valóban örök…

Admin fotó