2013.06.10. 20:54, A szerző engedélyével publikálta: Admin
A 'GONDOLKODÓ' TŰZ
Ma délután tettem egy apró kísérletet.
Emoto víz-kísérletei nyomán a vérről derítették ki, hogy reagál a hangbehatásokra.
Mi van, ha nem csak a víz, a vér, de talán a tűz is reagál? És nem csupán a hangokra, de a gondolatokra?
Minden erőfeszítés, vagy módosult tudatállapot nélkül kezdtem hozzá.
Mint annyiszor, ha könyvet olvasok, meggyújtok egy mécsest. Isten áldását kérem a pici lángra, mely fényt ajándékoz cserébe.
Egyszerűen odavonzotta a tekintetem a mécses és táncolni kezdett a láng. A konyhában nem volt huzat, vagy bármiféle légmozgás.
„Beszélj!” – jött az első súgás.
Nem a mécses felé beszéltem, csak a tekintetem függesztettem rá.
– Kicsi láng! Ugye tudod, hogy szép vagy?
A mécses lángja lassan emelkedni kezdett. Egészen megnyúlt, majdnem másfélszeresére, majd ez lecsökkent az előbbi lángmagasságra.
Most fordítottam egyet:
– Milyen csúf vagy azzal az égető lángoddal!
A mécses lángja felére összehúzódott és csak sokára, több perc múlva tért vissza az eredeti lángmagasság. Megváltoztak a láng színei is. Majd a szín is lassan visszatért.
„Gondolj!” – jött a következő súgás.
És gondoltam:
– Kicsi láng! Ugye tudod, hogy szép vagy?
Döbbenetes volt a látvány. a mécses lángja ugyanúgy viselkedett, mintha hangosan kimondtam volna ezt a mondatot.
Kisvártatva ismét ezt gondoltam:
– Milyen csúf vagy azzal az égető lángoddal!
Ebben az esetben is ugyanúgy viselkedett a mécses lángja, mintha hangosan kimondtam volna a mondatot.
És nem maradt el a következő súgás:
„Táncoltasd!”.
– Kicsi láng! Kérlek, táncolj a kedvemért!
A csodálkozástól minden egyébről megfeledkeztem. A mécses lángjának magassága szaporán kezdet változni. Hol lecsökkent, hol meg hirtelen megnőtt az eredeti lángmagassághoz képest.
– Nagyon ügyes vagy, kicsi láng! Most kérlek körözz balról jobbra, majd fordítva!
A kicsi láng megtette.
Kész, ilyen nincs – gondoltam.
„De van!” – hallottam most egy cérnavékony hangocskát. „Figyelj!”.
És a lángocska valami hihetetlen táncba kezdett. Hajladozott, lehajolt, megnyúlt és körözött a kanóc körül. Látszott, hogy öröme telik ebben.
„Kérdezz bármit, válaszol, mint én! A világon mindennel így van.”
Csak ülök, és bámulok kifelé a fejemből.
Nem értem, csak érzem, valami aprócska neszező meleg áramlik a mécsesből a szívem felé.
„Készen állsz?” – kérdezte a cérnavékony hangocska. „Vigyázz, óvatos legyél! Már tudod. Most képzeld el, ha embereknek mondasz valamit, vagy gondolsz rájuk! Ilyen egyszerű. Végtelenül egyszerű. Igyekezz nem megemelni a hangod, és ne vezéreljen ellenőrizhetetlen indulat! Az megéget. Megperzseli a szíved. Nehéz onnan visszakapaszkodnod!”
Hallom, ahogy még suttog, de már nem értem a mécses lángocskáját. Mintha imát mondana. Egy végtelen imát, ami akkor is folytatódik, ha a nap végén majd elfújom a mécsest.
Ferencváros, 2013. június 9.
Lengyel Károly
B.kép: Szlt.int.-ről
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
ember
Nagyon érdekes, köszönöm.