Céljuk, hogy Orbán kormányát megbuktassák- Gyurcsány Ferenc Nagykanizsán2013.05.26. 23:00, Ajánljuk más tollából: Kanizsa Újság
Gyurcsány azt sem tudja, hol járt

- Meg kell küzdenünk azért, hogy változás legyen. Össze kell megfognunk, hangot kell adnunk sérelmeinknek, még akkor is, ha ebben az országban az elmúlt három évben az emberek megtanultak félni és alakoskodni – így fogadta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a rá váró mintegy 100 embert pénteken. Az ex-miniszterelnököt, aki Surdon és a Kanizsai Dorottya Kórházban tett látogatása után a Móricz Zsigmond Művelődési Házban tartott előadást, nemcsak hívei, hanem ellenlábasai is várták.
Olyan magánszemélyek, akiket – elmondásuk szerint – baráti társasággá kovácsolt össze a pártelnök egykori politikai tevékenysége iránti ellenszenv. Mint egybehangzóan elmondták – a közművelődési intézmény előtt megtartott demonstráción, mellyel Gyurcsány Ferencet „köszöntötték” – sem Nagykanizsa, sem Magyarország nem kér a volt miniszterelnökből, csakúgy, mint Mesterházy Attilából és Bajnai Gordonból.
-2004.december 5-re nincs bocsánat. A baloldal, élén Gyurcsány Ferenccel, tönkretette az országot. Minket, jobboldali érzésű embereket különösen felháborít, hogy ennek ellenére a politikai palettán mind a mai napig jelen van. Hozzánk, Kiskanizsára jött kampányolni, pedig itt olyan emberek élnek, akik Orbán Viktort támogatják – adott hangot sérelmének a 10 fős, zömmel helyi lakosokból álló tüntetői csoport, akik transzparensekkel a kezükben tartottak demonstrációt a pártelnök jelenlegi és múltbéli politikája ellen. Aki később beszédében reagált az idős emberek tiltakozására. – Mégis mi a problémájuk? Az, hogy amikor mi kormányoztunk, ingyen adtunk ételt a rászoruló gyermekeknek? Az, hogy a cigánygyerekeket nem engedtük elkülöníteni az iskolákban? Az ellen is ágálnak, hogy felemeltük az özvegyek nyugdíját és megkapták a 13. havi nyugellátást? Hogy az M7-es autópályát Nagykanizsáig kiépítettük? A körgyűrű ellen tiltakoznak? A kórház felújítása ellen? – így válaszolt a tüntetők által állított tényekre a Medgyessy Pétert hatalmon követő egykori miniszterelnök.
Az előadásának otthont adó közművelődési intézmény falai között viszont vastapssal üdvözölték Nagykanizsáról és a környező falvakból, Pécsről, Zalaszentgrótról, Keszthelyről, Zalaegerszegről, Lickóvadamosról érkezett szimpatizánsai a „Szabadság és szolidaritás” pártjaként aposztrofált Demokratikus Koalíció (DK) első emberét. Gyurcsány Ferenc látogatása céljáról, indíttatásáról szólt elöljáróban. Mint állította, magyarországi körútja még nem a kampány része, ugyanis sem képviselő, sem miniszterelnök nem akar lenni (bár arról nem tett említést, hogy nem indul a jövő évi választásokon) pusztán csak a vidéken élő emberek problémáira kíváncsi – mondta Baracskai József, Zalaszentgrót polgármesterének, a DK országgyűlési képviselőjének köszöntője után.
- Segítek megküzdeni azért, hogy egy jobb világ jöjjön el. Ugyanis napról napra többen vannak, akik változást akarnak, nem pedig a FIDESZ világát. Országszerte és Nagykanizsán, ebben a történelmi városban is, ahol Cseresnyés Péternek köszönhetően nem történik semmi – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc, ahogy azt is, hogy szerinte személyét, illetve pártját nem merte egy nagykanizsai intézmény sem fogadni az előadás idejére, félve a retorzióktól.
- A rettegés és az elhallgattatás szintén az „Orbán-rezsim” műve, annak a kormányénak, ahol mindezeken felül szegénynek lenni is bűn. Majd választásokkor ítélkezni fognak az emberek, szavazatukkal hangot adva annak, hogy nem kérnek abból, amit a FIDESZ rájuk kényszerített.
A DK vezetője minderre rákontrázva azokról a dolgokról adott közelképet, amiket egykori „anyapártja”, a szocialista párt regnálása alatt megvalósított.
- Azonban mióta nem mi kormányzunk, már nem mérhető ekkora léptétekben a fejlődés. A szegények nem képesek kilábalni a nyomorból, hiszen nem kapnak ehhez segítséget. Ezzel szembesülhettem Surdon is egy családlátogatás során, pedig Kanász János polgármester mindent megtesz értük, ám az ő munkáját – mivel a szocialistákhoz húz – ellehetetlenítik fentről, ezáltal a faluját is büntetik. Göndör István, az MSZP országgyűlési képviselője is áldozatos tevékenységet folytat az emberekért, lobbizik a falvakért, mint Teleki László is. Ám nemcsak ők, hanem még több olyan ellenzéki politikus, vagy szervezetbe tömörült ember is, akik szintén eljöttek meghallgatni – emelte ki Gyurcsány Ferenc.
Ezután arra tért ki, hogy a 2010-es választások során nem politikai, mindössze lelki vereséget szenvedtek a szocialisták, akik nem küzdöttek meg azokért a dolgokért, amik az ország fejlődéséhez szükségesek( ilyen volt szerinte többek között a vizitdíj is). Ez kedvezett a FIDESZ-nek 3 éve, viszont – a pártvezető véleménye szerint – már az emberek is látják, hogy Orbán Viktor nyugati vitorlába keleti szelet akar befogni, ezáltal keresve az önkény világát.
A DK vezetője a jövő évi választásokat is nagyban belefűzte előadásába. Elmondta: Bajnai Gordont és Mesterházy Attilát is tehetségesnek tartja, a baloldal összefogásában pedig lát esélyt a választási győzelemre, azonban egyelőre még bizonytalan a 2/3-os ellenzék. Előtérbe helyezte szavaiban Gyurcsány Ferenc azt is, hogy nem jó elvtársakkal fogja körülvenni, körülbástyázni magát, hanem jó emberekkel.
Az elhíresült balatonöszödi beszédéről szintén szólt az egykori miniszterelnök. Állította, a kiszivárogtatás egy új fejezetet hozott el a politikai életben. Ugyanis az emberek így őszinteséggel, nem pedig alakoskodással szembesültek egy politikus részéről. Nemsokára pedig kiderül, ki szivárogtatta ki, viszont a Heti Válasz – és az általa megszólaltatott ember – nem ad minderre megcáfolhatatlan bizonyítékot. A jobboldal célja volt minden, így akarták összeugrasztani a baloldalt, ami – Gyurcsány Ferenc szavaival élve – 2006-ban csetepatéhoz (tüntetéshez-a szerk.) vezetett.
A dohánytermékek árusításához szükséges koncesszióról is említést tett a pártvezető. A trafiktörvényt mutyinak állította be, hozzátéve, ha „én csináltam volna mindezt, felakasztanak”.
Előadását zárván pedig leszögezte: - Bármi is lesz az ország döntése jövőre, amellett ki fog állni. Hiszen, szerinte a legrosszabb Bajnai és a legrosszabb Mesterházy is jobb, mint Orbán Viktor, s ha ez bebizonyosodik, újra azt fogják érezni az emberek, hogy picit szabadabb ez az ország.
A beszéd után a megjelentek kérdéseire válaszolt a pártvezető. Lakatos Ferenc, Zala megye cigányvajdája a romákat érintő problémákra és a baloldal összefogásának tematikája iránt érdeklődött, Göndör István, MSZP-s politikus a minimálbérről, a családi adókedvezményről, és a kormány által kiadott legújabb információs kiadványról osztotta meg gondolatait beszédében a megjelentekkel. Némelyek a devizahitelesek megsegítése felől érdeklődtek (bár, ezzel kapcsolatban Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy a FIDESZ sokat tett a nehéz helyzetbe került devizásokért), a felszólalók többi része pedig a Demokratikus Koalíció munkaterve, törekvései iránt érdeklődött, támogatásáról biztosítva a volt miniszterelnököt. Kivéve azt a középkorú asszonyt, aki rövid időre megszakította a DK vezetőjét öntömjénezőket, és azt ajánlotta – az egybegyűlteknek, a politikusoknak, különösen Gyurcsány Ferencnek – hogy üres szavak helyett inkább végezzenek kétkezi munkát.
Szabó Zsófia
2013-05-26 20:42:00
****
Gyurcsány azt sem tudja, hogy hol járt
Gyurcsány Ferenc Nagykanizsán és környékén próbálta helyreállítani megtépázott politikai becsületét. A kampánylátogatás azonban nem feledtette azt az ámokfutást, amit kormányfőként korábban az ország ellen tett.
Gyurcsány Ferencnek ma leginkább csendben kellene maradnia, és örülnie annak, hogy szemben a Gyurcsány-Bajnai-korszakkal, ma Magyarország megáll a saját lábán, nem szorul hitelekre, a nemzeti érdekeket szem előtt tartó gazdaságpolitikát tud folytatni, és ennek köszönhetően jobban teljesít, mint korábban, és mint az európai országok általában. Ma Magyarország pénzügyileg stabil, a kormányváltás óta egyensúlyban képes tartani az ország költségvetését, miközben megkezdte a baloldal által felhalmozott óriási államadósság törlesztését, és önerőből képes a devizahiteles családokon, az eladósodott településeken segíti, és általában csökkenteni a magyar családok és a hazai vállalkozások terheit.
A Gyurcsány-Bajnai-kormány veszélyes és szélsőséges gazdaságpolitikája tönkretette az országot. A baloldal kormányzása alatt duplájára nőtt az államadósság, a települések adóssága, és devizahitelbe hajszolták az embereket. Veszélybe sodorták az ország és a települések működését, és a több százezer család megélhetését és otthonát.
Ezt a nagykanizsai családok sem felejtik el, és azt sem, hogy azóta összefogva, közös erővel, mi is hozzájárulunk Magyarország sikeréhez, ahhoz, hogy dacolni tudunk a válsággal, és feledtetni tudjuk a Gyurcsány-Bajnai korszak politikai és gazdasági ámokfutását.
Ha a baloldalon múlna, ugyanazt a veszélyes politikát folytatnák, mint korábban: a bankadót csökkenteni akarják, ennek árát a magyar emberek fizetnék meg: ha Bajnai Gordonékon múlna, eltörölnék a rezsicsökkentést, 32 ezer forinttal csökkentenék a minimálbért, eltörölnék a családi adókedvezményt, megadóztatnák a nyugdíjakat. Ahogy tették korábban, ismét a külföldi érdekeket szolgálnák.
De Magyarország és Nagykanizsa nem kér a válság-baloldalból, nem kér Mesterházyból, Gyurcsányból és Bajnaiból.
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Nagykanizsai Szervezete
2013-05-26 21:43:00
Mindkét cikk forrása: http://kanizsaujsag.hu/
|
Ez nagyon vicces! Úgy hallottuk a böszmééket senki nem akarta fogadni, azért kellett hallgatóságot toborozni. Nagyszerű testvérlapot választottál Gizus, a Kanizsa Újság szuper! Olvassátok, olvassuk!