Bevallom, hogy keveset járok templomba, hiszen amikor gyermek voltam, más idők jártak.

 Engem nagymamám nővére és férje nevelt, akik semmiképpen nem akartak rosszat nekem, ezért engedték, hogy kövessem az akkori “divatot”, legyek kisdobos, úttörő, és ha akarok, járhatok hittanra, de nem feltétlenül szükséges. Melyik gyerek az, aki ilyen esetben nem a könnyű utat választja? Olvasgattam a Kis katekizmust, de nem értettem. Egyszer elmentem a templomba is felkészítésre, ahová első áldozás előtt jártak a gyerekek, de megint csak nem értettem a lényeget, így nem lettem első áldozó. Mikor megláttam kis barátnőmet hófehérben, kicsit bántam, hogy én most nem lehetek ugyanilyen szép, ám aztán elfelejtettem az egészet.

Mindig nagyon szerettem olvasni, és az irodalom megértéséhez bizony szükség van a Biblia ismeretére, ezért aztán beszereztem egy Bibliát és olvasgattam. Kicsit bonyolultnak találtam, de nagyon érdekelt így többször is elővettem, lassanként megismertem (bár még ma is találok benne új bölcsességeket), hiszen ez az a könyv, amit nem lehet csak úgy “kiolvasni”…

Vidéki nyaralásaim során vasárnaponként kötelezően el kellett mennem a templomba, nehogy nagyszüleimet “megszólják” a faluban. Érdekes volt a templom, megtanultam néhány imádságot, éneket, így valami keveset megérintett a szentmisék hangulata. Itthon persze nem jártam misére, sőt furcsán néztem barátnőmre, aki vasárnap délelőtt soha nem ért rá…

Felnőttként aztán gyakran előfordult, hogy bementem egy-egy templomba, beültem a padba, és valami nagyon jó érzés kerített hatalmába. Nyugalom és szeretet áradt a falakból, képekből, szobrokból. Eszembe jutottak a gyermekkori imádságok, és halkan elsuttogtam azokat. Úgy éreztem, így kell megköszönjem mindazt, amit kaptam a templomtól. (Tényleg a templomtól kaptam, vagy Istentől? Ma már tudom, hogy nem az épület a lényeg, hanem annak ura, a mi Istenünk.)

A református templomok szintén nagyon megragadtak, bár ott szobrokat, képeket nem láttam, de pl. Erdélyben olyan csodálatos díszítésekkel találkoztam, ami ámulatba ejtett: kazettás mennyezet, gyönyörű, írásos hímzések, énekeskönyvek és azok a csodálatos énekek… A református énekeket gyönyörűnek találtam és ma is nagyon szeretem őket. Hiába vagyok római katolikus, valahogy a református vallást is nagyon közelinek érzem magamhoz. Remélem, ez nem bűn?

Lengyelországban viszont rengeteg katolikus templomban jártam, amelyek között voltak csodálatos, hatalmas templomok pl. Krakkóban, és bűbájos fatemplomok vidéken. Mindegyikben ugyanazt az áhitatot éreztem, amit az itthoni templomokban, Isten mindenütt jelen volt…

Brüsszelben egy valódi katedrálisban gyújtottam gyertyát és imádkoztam Hazánkért és a családomért. Isten ott is meghallgatott, éreztem szeretetteljes jelenlétét.

Mostanában időről időre szükségét érzem, hogy elmenjek egy szentmisére vagy egy istentiszteletre. Nem járok minden vasárnap templomba, de imádkozni szoktam. Amikor baj van, akkor térdepelve fohászkodom, és valahogy mindig kapok segítséget. Amikor a férjemet leütötték és kirabolták, nem jött haza éjszakára, akkor úgy aludtam el hajnalban, hogy térdepeltem összekulcsolt kézzel, és így is ébredtem. Másnap délután szörnyű állapotban, de megjött a férjem. Isten megsegített, hazavezette… Ezen a télen betegségek sorát kellett elszendvednünk, és én megint Istenhez fordultam, könyörögtem, hogy adjon még nekünk időt, amit együtt tölthetünk, hiszen szeretjük egymást. Isten gyógyulást küldött, mi pedig megmaradtunk.

Pünkösd vasárnapján korán érkeztem a templomba, így volt időm köszönetet mondani Istennek mindazért a jóságért, amit kaptunk tőle. Megérkezett a válasz is, hogy arra kaptuk az időt, hogy tanuljunk hibáinkból és legyünk jobbak. Végiggondoltam, hogy miben kell változni, és igyekszem megtenni, ami tőlem telik.

Elkezdődött a szentmise, körülvitték a keresztet és a mécseseket, tömjén füstölt és a pap piros miseruhában vezette a szertartást. Az oltáron hatalmas vörös rózsacsokrok pompáztak. A templom teljesen megtelt, és minden a Szentlélekről szólt, aki nélkül valóban nem lenne semmi, tehát éppen olyan fontos, mint az Atya és a Fiú. Most értettem meg, hogy milyen csodálatos a magyar nyelv, amikor a gonosztevőt lelketlennek nevezi, ill. arra, aki minden igyekezettel ténykedik azt mondjuk, hogy szívvel-lélekkel teszi a dolgát. Szentlélek nélkül mit mondanánk? Lélek nélkül hogyan élhetnénk?

Elmondta a pap, hogy Ferenc pápának egy kalitkában vittek három galambot, amelyeket ő kiengedett, és elrepültek, de az egyik egy pár pillanatig a kezére ült és a szemébe nézett. A Szentlélek ábrázolása a fehér galamb és a láng, ahogy az apostoloknak is megjelent annak idején…

Mit ünneplünk tehát Pünkösdkor?

Pünkösd a húsvétot követő ötvenedik nap, mozgó ünnep, a keresztény egyház születésnapja. Az ünnep története a következő: Krisztus mennybemenetele után, az ötvenedik napon az apostolok összegyűltek, majd hatalmas zúgás, szélvihar támadt, s a szentlélek lángnyelvek alakjában leszállt a tanítványokra.

“És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniuk.”

Ekkor Péter prédikálni kezdett, beszédére sokan figyeltek, követték, megalakultak az első keresztény gyülekezetek.

Piros Pünkösd…Miért piros? Erről is találtam néhány adatot az interneten:

Liturgikus színek a mai római katolikus gyakorlatban

Piros: vértanúk ünnepein, Virágvasárnap és Pünkösd ünnepén

Fehér: szentek ünnepein és nagyobb, fontosabb ünnepeken

Zöld: az ún. Évközi időben, mely Vízkereszttől Hamvazószerdáig, és Pünkösdhétfőtől Advent első vasárnapja előtti hétig, Krisztus király ünnepéig tart

Lila: Adventben, Nagyböjtben, gyászmiséken

Rózsaszín: Advent 3. és Nagyböjt 4. vasárnapján

Arany: a nagyobb fontos ünnepeken, pl. karácsony

Ezüst: a nagy ünnepeken

Fekete: gyászmiséken, temetésen (ha nem palástban van a pap)

Kék: Mária-ünnepeken

Az evangélium szerint Krisztus mennybemenetele után az apostolok, Mária és a legközelebbi tanítványok közösen ünnepeltek, Szent Péter prédikációját követően sokan megtértek, és belőlük alakultak az első keresztény gyülekezetek. Ezen a napon a keresztény egyházak országszerte ünnepi miséket, illetve istentiszteleteket tartanak. Pünkösd napján azonban mást is ünnepelünk: az életet, az életvidámságot, amely számos máig élő, az ünnephez kötődő hagyományunkban érhető tetten.