Csütörtökön kezdődött...

-Mama, mi lesz az ebéd vasárnap? - kérdezte a párom többször. Felsoroltam a húsokat a hűtőben, melyek arra várnak, hogy valamilyen formában elfogyasztjuk, de egyik verzió sem volt nyerő.
Jött a péntek.
- Mama, mikor lesz káposztás tészta?
Úgy tettem, mintha meg sem hallanám: ezt a formáját a tésztának mi régóta nem ismerjük.
Ezen ne csodálkozzon senki. Mióta férjnél vagyok 43 esztendeje, csak tésztás káposztát ettem, és főztem. Ugyan így vagyok a túrossal is, el is neveztem totyogósnak a tészta mennyiségének háromszoros túró miatt.
Szombat...
Életem párja beállított 2 nagy fej káposztával, állítólag négy kiló pár dekát nyomott a mérlegen.
Tudtam nincs mit tenni, neki kell állni.
Nem sokára tele lett a nagy vájdling, de még mindig volt egy fél fej lereszeletlen belőle. Gyanús volt...
Elővettem a nagy fazekat, amiben a kocsonya szokott gyöngyözni. Abban legalább sózhattam, aminek hatására valamicskét összeesett.
Késő délután azon töprengtem mibe tegyem fel pirítani.
Egyszer csak lelki szemeim előtt megjelent a 10 literes szépséges öreg vaslábasom. Ránéztem az órára, kinyitottam az ablakot, és a lekvárfőző fakanállal óvatosan kavargatni kezdtem. Eltelt egy óra, volt már némi színe, de ennek arany barnára kell sülni, attól viszont még nagyon messze volt. Második óra végére elzárhattam alatta a gázt. Későre járt, mire kihűlt és egy polcot kipakoltam a hűtőben, hogy legyen helye másnapig.
Vasárnap...
A nagy lábos káposzta újra sercegni kezdett a kis főző konyhában. A másik konyhában forrt a víz a fél kiló tésztához. Nem értettem miért lett a négy kiló káposztából ilyen sok.
Rákérdeztem a konyhában sertepertélő Apuskától, mennyi volt a két káposzta súlya?
-Öt és fél kiló. - felelte a párom.
Észbe kapott, mert gyorsan hozzá tette: - azt hiszem.
Vettem egy mély levegőt és megnéztem, hogy áll a tészta.