ÉJ CSENDJÉBEN
hana 2012.05.01. 22:46
Dühös arcát elrejti a fáradt, vén idő,
hisz épp szirmát bontja a barackfa virág,
lomhán ébred a napsugár, fénye éltető,
s kitárul előttünk egy meghitt, szép világ.
Vakító fények repítettek felém téged,
szavaid körülfonták árva szívemet,
hajnali pirkadatkor láttalak oly szépnek,
emlékeimben féltve őrzöm képedet.
Tekinteted elvette maradék eszemet,
megállt körülöttem a végtelen idő,
te gyengéden megfogtad remegő kezemet,
bátorságom lassan merészkedett elő.
Elkápráztatva magadhoz vontad testemet,
csókod édesebb volt, mint az érett eper
elhoztad szívemnek a rég vágyott életet,
kértem, hogy ez a nap soha ne múljon el.
Ősz volt, de szívemben szerelem bontott rügyet,
éj csendjében röpködtek szerelmes szavak,
összefonta testünket a mámor, s egy füzet
őrzi álmom, hisz oly nagyon akartalak.
|