|
SZAVAK SZENTÉLYE
miner 2012.02.05. 15:02
Szavak szentélye, kis füled most áldozza fel hangjaim,
dobhártya oltáron vérzik el, mit suttogtak egykor ajkaim.
Üllőn a kalapács kopogtatja egy rozoga "szeretlek" széleit,
"Tied vagyok" közepéből rőt rozsda rám peregve kihullik.
Cseng, bong a templom, s a papnő letérdel könnyedén,
kék övvel kezében átköti a szépet, az épet mi enyém.
Roskadó fülcimpa gyöngy-aranytól, himbálva sápad, pirul,
fáj az élet, s mint a szilva, sok szép szó szikkadt sárba hull.
Fodrozó tó felszínéhez hasonlít a levegő, borzolja báj,
valahol a testben barnul elégtelenül a megduzzadt máj.
Csak a nő lehet szent, nincs sehol hozzá hasonló bölcs,
olyan, mint a mimóza, belőle fakad a hamisítatlan erkölcs.
Tekints a láthatatlanra, bár hallod, nem látod soha,
döfnek a hangok, átváltoznak puha és csípős pofonokra.
Tekints a láthatóra, mint a nimfa arca, pirul a jóság,
mikor felületes szavakkal fürdeted, kékül a valóság.
Szénabábúvá válik a társad, ha villával emeled fel,
melletted zörög, mint a sárgára fakult, mohás kebel.
Szemtől szembe a remény közepén hangos a szeretet,
Dalolja mámorában, hogy minden hang előtte bereked.
Nem beszédből áll a teljesség egyesülése, s nem sors
dönti el, két ember egysége e földön, meddig szoros.
Táncolj hát lélek, karjaid öleljék lelkének formás karjait,
végül minden szenvedésnek lemossák forró habjait.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
*
ember
