|
VÁGYAK ÖSVÉNYÉN
hana 2011.12.12. 23:20
Megyek hosszú úton, lépteim feléd igazítom,
megyek, hisz ölelni akar újra a két karom,
olyan ez éppen, mint az a vén eperfa ága,
aki csontujjával beleölelt a lélek derekába.
Én az a fa vagyok és elérem szerető szíved,
amikor fúj a szél, vágyaimat te megérzed,
Szóríts magadhoz, szoríts most kérlek,
ölelj körül, mint azok a néma hegyek.
Ne szólj, csak nehezedj gondjaiddal reám,
csillapítsd vágyam megannyi forró éjszakán,
a patak, mely kiszáradt, vágyainkkal teljen
ne kelljen máshol fürödnöd, légy itt mellettem.
Hevesen izzó gondolat, meztelen vágyaim,
mint erekben lüktető áramlat, festik álmaim,
noha most jéghideg patakmederbe tévedtek,
kohó az élet kezdete, aztán csak füstmeleg.
A hanyatló nap után ajkadról lesem az édes szót,
gyönyört fonjon körénk az éji nesz, komolyt,
vágy ösvényén egy kertkapu, s ki oda beoson,
a kéjmardosta sötétben el sose hallgasson.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
*
ember
