Boris Vanessza alkotása

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy góbé. na annak a góbénak nem volt semmije, csak egy szeredás tarisznyája. Se ház, se semmi, de nem baj, gondolta magában, mert elmegyek legalább, hisz nincs semmi, ami visszatartson. Elmegyek és megnézem, hol a világ köldöke.

El is indult még aznap reggel. Ment szegény, amíg lehetett, mindig előre.

Sokan megkérdezték:

- Héj, te góbé, aztán hová mész te tulajdonképpen?

- Á, semmiség, csak arra megyek, ahol megtalálom a világ köldökét.

- Na, oda mehetsz ítéletnapig sem találod azt meg, mert olyan nincs. Úgy hogy jobban jársz, ha visszafordulsz!

- Én aztán soha! - rázta fejét a góbé. Ha nekem nem kerül pénzbe, miért ne keresném? És aki keres, az talál, mondta Jézus. Úgy hogy keresnem kell, míg rátalálok, valahol csak kell lennie annak.

- Jó, eredj és keresd, - felelték sajnálkozva, - de úgy tudd meg, hogy lekopik a lábad térdig, mire megtalálod.

- Hát, ha lekopik, lekopik, de fő, hogy megtaláljam.

Már tíz év is eltelt, de még mindig semmi nem jelezte, hogy merre lehet a föld köldöke.

- Nem baj, nem adom fel - csökönyösködött továbbra is a góbé. - Addig megyek, míg rá nem bukkanok. Mondtam, hogy nem adom fel.

- Bámulatos. - mondták a kívülállók és mentek a dolgukra, ő meg csak ment és keresgélte, merre, hol lehet a világ köldöke.

Addig mind ment, míg egy szépasszonyra nem talált. Kérdezte tőle az asszony:

- Merre mind mész előre, te góbé, mi járatban vagy?

- Ez meg, ez ügyben vagyok, - felelte - és nem tudok megpihenni, mert amióta eszemet tudom, én bizony a világ köldökét keresem.

- Aha, - bólogatott az asszony, aki éppen megözvegyült.

Meg is tetszett neki a góbé, és mindjárt felvillant a fejében, hogy hátha tudna segíteni rajta, amúgy asszonyosan.

Mindjárt elkezdte faggatni:

- Mondd meg nekem, merre kerested, hátha nem jó felé.

- Hogy merre? - nézett rá a góbé és megállt, mert a lába sajgott már a sok menéstől.

Látta az asszony, hogy alig áll a lábán, bement és egy széket hozott ki neki.

- Itt ez a szék, foglalj helyet, ne siess. Ha eddig nem találtad, ezután se, de most itt vagyok én szerencséd, hogy velem találkoztál.

- Tényleg tudnál segíteni? - csillant fel a góbé szeme. - No, akkor leülök és meghallgatlak, meg én figyelmesen, mert nagyon érdekel, mit szeretnél mondani erről a dologról. Szerinted megtalálom valaha?

- Meg hát, csak hallgass végig. - bólogatott az özvegyasszony és kihozott egy kis pálinkát. - Megkínálhatlak?

- Meg hát. - örült a góbé, hisz éhes volt és fáradt. - Egy angyal vagy, ha ilyen jóval kínálsz. - mondta és ivott, mint a kefekötő.

Ravasz volt az asszony és okos, addig töltött a góbénak, míg az énekelni nem kezdett.

Akkor azt mondta neki:

- Na, de  szépen énekelsz, hát azt az éneket ismered e amelyik így szól, hogy „Szeretőm ölébe megyek, hogy a világ közepén legyek”?

Tetszett a góbénak ez az ének és mindjárt megtanulta és fújta, de olyan hangosan, hogy az utcán meghallotta valaki. Elébe is lépett és nem tetszett neki, amit látott.

- Hé, te miket énekelsz itt, mert ide én szoktam ám járni.

- No, - nézte meg magának a góbé, - no és nekem nem szabad?

- Nem, mert el akarom venni az asszonyt.

- El? Hát eddig mért nem vetted el?

- Mert azt hittem, nincs senkije.

- Azt? Na, jó, de én rábukkantam.

- De hogy, honnan, merről jöttél ide? Látom messziről való vagy, talán góbé vagy, nem igaz?

- De az vagyok és ami igaz nem az asszonyért jöttem, én csak a világ köldökét kerestem.

- A világ köldökét?  Aztán nem tudtad merre van? Hogy lehet ez?

- Nem tudtam, mi van abban?

- Hát azt minden férfi tudja, hogyhogy te mégsem?

- Na, mondd el akkor, ha tudod.

- El is mondom, ne siess. A világ közepe ott van, ahol a botomat leszúrom, ennyit sem tudtál?

- Hűha, lehet, hogy igazad van, hát ez hogy nem jutott eszembe, nem is tudom.

Akkor az asszony közbeszólt.

- Nem jól tudod, mert a világ közepe a rózsám ölében van.

- Na és ki a te babád?

- Nem tudom, - mondta az özvegyasszony - majd elválik.

- Küzdjünk meg! – javasolta erre a góbé a másik embernek és kivette a bicskáját.

Egy mozdulattal kinyitotta és ment ki az udvarra. Amint ment kifelé, érezte, hogy a feje kitisztul, kiment belőle a pálinka ereje.

A másik még bent maradt. Nézte az asszonyt, de az nem szólt semmit:

Akkor megkérdezte tőle:

- Akarod, Rózsi, hogy küzdjek érted? Kiálljak bicskával a góbé ellen?

- Akarja a fene, már mért akarnám? - nevetett Rózsi. Nem rám tartozik.

- Nem? Hát kire?

- Magára. Magának kell asszony, vagy nem?

- Nekem igen, de nem olyan, aki elnézi, hogy bicskával ölik.

- Nem, hát akkor milyen kell? Úrilány? Nagygazda lánya, pénzes menyecske, vagy milyen?

- Hát, aki becsületes.

- Becsületes?  Na, ide figyelj. A góbé legalább tudja, hogy mit keres és azért képes kiállni, vállalja a küzdelmet, te mért nem tudod?

- Tudom én is, de, nem ilyen barbár módon, na.

- Hát hogy?  Zárjuk bé az ajtót és ne eresszük bé, a szoknyám mögé akarsz menekülni? Megijedtél?

Erre a másik hebegni, habogni kezdett, és kilépett az udvarra. A székely ott várt, mozdulatlanul, de ő nem ment oda. A kapu felé vette az irányt, a góbé meg utána:

- Hé, nehogy elmenj. Állj ki és küzdjünk meg az asszonyért.

- Elment az eszed? - nézett vissza az ember. - Ezért meghalni? Ne mondd már, van értelme?

A góbé eltette a bicskáját és bement.

Az asszony megkérdezte, akar e még inni, mire azt mondta, hogy nem.

- Jó, akkor töltök a csöbörbe jó, meleg vizet. Fürödj meg, te góbé. Mosd le a hosszú út porát.                                           

Úgy is lett. Lemosakodott és ott maradt éjszakára, majd később elvette az asszonyt feleségül. Egy nap szólt az asszonynak. 

- El kellene, induljunk Székelyföld felé, lássuk,mit csinálnak otthon a többiek.

- Menjünk, ha akarod. - mondta Rózsi és elindultak.

Sokáig mentek. Az asszony már megelégelte és szidta az urát.

- Hol a csudába lehet az a Székelyföld, mert én életemben nem gyalogoltam ilyen sokat, mint amennyit most megyek melletted. De még a határát sem látjuk, még a hírét sem halljuk, hol a csudában van az?   

- Jaj, az tényleg nagyon messze van, de megéri ám, mert az olyan szép, hogy Tündérországnak is nevezik,  akik ott laknak.

- Na, akkor menjünk, ne húzzuk az időt. Menjünk, mert itt öregedünk meg az úton.

És mentek meg nem állva. Nagy későre mégis hazaértek Csíkország közepébe.

Hát, amikor az asszony meglátta a Hargitát, elkiáltotta magát:

- Szerintem ez a nagy hegy lehet a világ köldöke, Nem látod milyen a formája?

- Ez. - nézte a góbé a hegyet. - Na, ha én ezt tudtam volna, talán sosem vándoroltam volna el innen te asszony

- De jó, hogy nem tudtad. - nevetett Rózsi és megkérdezte: - Van-e otthon anyádéknál egy csöbör, mert nagyon porosak lettünk.

Hát bizony volt nem is egy, hanem éppen kettő.

Na, abba beleültek és akkor azt mondták egyszerre, hogy a világ köldöke nem lehet más, mint egy jó kád fürdővíz.

Ezen egy jó nagyot kacagtak és tán még most is kacagnak, ha meg nem haltak.