A hűség, mint „szeretet-hagyma” …

A lélek nem felejt, életeken átívelő lenyomatokat őriz meg a múltból. Ennek bizonyítéka a fantomfájdalom. Hallottatok már arról, hogy az amputált végtagok fájdalmait élik meg azok, akik ezen operációkon átestek? Ez nem a fizikai test, hanem a lélek emlékezete. Mint már írtam, A lélekember c. könyvemben a szeretet sokrétű, olyan, mint a hagyma héja. Mivel a szeretet a lélek produktuma, a hűség a szereteté, egy „hagymává” válik.
Le kell minden rétegét bontani, hogy meglássuk meztelem valóságában a termést.
Mi emberek gyakran csak a testiségre degradáljuk a hűséget, de belegondoltatok abban, hányan élnek meg évtizedekig tartó testi hűséget, úgy, hogy a lélekben máshoz kötődnek? Tabu téma, nem illik erről beszélni, sőt szégyellni való, főleg, akkor, ha behívják a hálószobájukba azt, akivel lenyomatokban benne van a kitörölhetetlen emlékeztető élmény.
Ez a bűntudatot szül, mégsem oldható, mert az összefont lelkek együtt maradnak, nem szakad el a kötelék, csak megnyúlik, a távolságtól függő mértékben.
Sokat beszélgettem erről egykor a valamikor 6 évig jól működő Élet-Mód klubomban. Valójában melyik hűség az igazi.
Ők is csak akkor nyíltak meg, amikor lehámoztuk a „hűséghagyma” fogalmát. Elmondhatom, se nem ördögtől való, se nem is ritka jelenségről van szó. Gyakran kötődik az „elsőhöz”, főleg akkor, ha ez bizonyítottan szinkronicitás által létrejött elsőszerelemként élik meg, ennek a lenyomata kitörölhetetlenné válik. Egy életen át hordozzuk magunkkal. Inkább eltemetjük, mint, hogy kibontanánk a pakkjainkat, és megismernénk, felismernénk, megértenénk saját lelkünk rejtélyeit.
Minden egészséges lélek eljut egyszer oda, hogy igényli megismerni teljességében, mit rejt az anyag börtönébe zárt saját lelkének titka.
Sokszor ehhez a végállomáshoz kell eljutni, talán a legnehezebb még is a legszebb életajándék ez mindenki számára. Ennek ismeretében megteremthetjük a test-, lélek-, szelem harmóniáját, ami a lelkibékénk megtalálásához, önmagunk igazi énjének a megismeréséhez vezet.
Esetemben a lélekkolostorom titkai tárta fel előttem, hogy minden összefügg egymással, amit földi síkon megéltem-, megélek.
Most értem meg, Carl Jung-hoz eljutva, hogy elfogadjam, megértsem, megtaláljam ismét „az egykor elveszetett, elhagyott önmagam”.
Nem marad bennem semmi kétség, ehhez szükségem volt a menny és pokol megismeréséhez, a félelem, végtelen béke,
nyugalom, és biztonság megélére. Életajándék és veszteség, megtérés és visszatérés-, körforgására, elfogadásra, befogadásra, a státuszokhoz, feltételekhez nem kötött tiszta, őszinte szeretet felismerése, megélése volt a legnehezebb tétel. Ezt kellett megtanulnom ahhoz, hogy, ha menni kell, sikeres vizsgát letéve, lépjem át a létező másik világ kapuját, ahova a lélek visszatér teremtőjéhez.