A küszöböt átlépve…

Megtörtént, beléptem az új életem előszobájába.

Kifizettem holtig tartó bérleti jogomat új otthonomba. Pakolok, szervezem a költözést, a holnapom biztonságát tervezem, magam mögött hagyva több mint félévszázadot. A várost, házat, a kórházat, ahol második otthonom éltem a beteg embereket szolgálatában. Istennek legszebb életajándékát kapva, hívatásként, feladatként.

Leltárt készítek, hálás szívvel köszönöm meg nyugalmas, szép életemet, amiben tanulhattam, szabad voltam, őszintén, tiszta szívvel szerettek, ahogyan azt meg sem érdemeltem, mert viszonozni soha nem tudtam úgy, ahogyan illett volna. Törött szárnnyal érkeztem a fészekbe, ahol meggyógyítottak, nem zártak kalitkába, hagytak repülni, tudták mindig hazatalálok, visszatérek.

A legszebb ajándékot kaptam tőlük, bíztak bennem. Fogantatásomtól ismerték életem minden mozzanatát, neveltetésem hiányosságait elfogadták, megtanítottak pótolni. A pokolban megperzselődött lelkem sebeit bekötözték, meggyógyították. Sokat gondolkodom és töprengem azon, mivel érdemeltem ki, ezt a megkülönböztetett -áldottnak mondható állapotot-? Számtalanszor feltett kérdésemre egyetlen magyarázat van, a lelkemet ismerték, szerették. A sokszor szemtelenségig fokozó őszinteségemet, szerepek és tabuk nélküli, lemeztelenített hála-szeretetem, amiért paradox módon én kaptam tőlük fizetséget.  A család életének munkájának gyümölcsét-, örökségként rám hagyták.  Hányszor hallottam, ha egyedül maradsz, nem lesz gondod, életed végéig tartó biztonságban élhetsz. Tudom, jól fogsz vele gazdálkodni, megérdemled. 

Nem voltam én jobb, mint bármelyik asszony, aki értékeli nyugalmas, békés életét, engedi, hogy szeressék. Teszi a dolgát, frissen főzött ételt tesz az asztalra, rendben tartja otthonát, inget és nadrágot mos és vasal. Mindig dicsér és nem kritizál, ha kell felemel, ápol és gondoz. Ez az asszony sors ott, ahol az alázat legyőzi az egót. Ebbe nem lehet belefáradni, ahol nincs alá-, és fölé rendelt szerep. Úgy végzi el a feladatát, hogy soha nem használja ki társát, nem vele csináltatja, hanem együtt, kezével és szavaival simogat, lelkét ápolja, hogy büszke lehessen családjára és önmagára. Ez a családi harmónia kulcsa,

Azt mondják a bölcsek, ha elhagyod az otthonod, csak a szép emléket vidd magaddal, minden mást hagyd a küszöbön, amikor azt átléped. Megfogadom, sorspoggyászomból minden mást kipakolom, tűzbe vetem elégetem. Zsebkendőnyi új otthonomba nem fér el hajóbőrönd, amibe életem csalódásait, taktikázással spékelt tagadásokat, mellőzéseket, megalázásokat tároltam.

Kicsi szütyőbe elférnek azok, akikkel Isten egymásnak teremtett bennünek, család és jó barátok. Őket viszem magammal, mert nélkülük az életem értelmetlen lenne.

Az enyéimmel megosztom javaimat, asztalomat, ágyat vetek számukra, ha a szükség úgy hozza, mert velük megszűnik az „én, enyém” csak a „mi, mienk” létezik. A kapott örökségből rájuk viharbiztos tetőt-, megingathatatlan talajt nyújtok-, hagyok magam után. Szeretni őszintén, tisztán, így szabad és érdemes.