Apáti Kovács Béla

Búcsúzkodó virágok

Lassan elmúlt a szép, meleg nyár. Erdők, mezők madarai elhallgattak, mintha csak bánkódtak volna a közelgő rossz idő miatt.

Igaz még a nappalok kellemesek voltak, de az éjszakák és a reggelek ködösé, hideggé váltak.

Mindenki tudta ez ellen semmit sem lehet tenni. Minden évben egy napon megérkezik az ősz. Ez a természet törvénye.

Anyó kertjében csodás virágok pompáztak egész nyáron. A szomszédok irigykedve nézték a sok, szép virágot. Gyakran kérdezgették tőle, mit tesz, hogy a kertje ilyen szép.

Igazán soha sem árulta el a titkát. Mosolyogva csak ennyit mondott a kíváncsiskodóknak:

–Aranyoskáim, szeretni kell a virágokat.

Ettől a szomszédok nem lettek okosabbak. Volt olyan szomszéd, aki megpróbálta kilesni anyó tudományát. De ezzel sem ment valami sokra.

A virágok egész nyáron virítottak, a kert ékességei voltak.

Egyik hideg este, amikor az emberek már behúzódtak házaikba, és néhol a házak kéményéből füst szállt fel, a sok, szép virág összedugta a fejét.

–Tennünk kell valamit. Hamarosan itt a fagyos tél. Ha itt maradunk, mind megfagyunk. Ideje lenne tovább állni, amíg lehet - suttogták egymásnak vacogva.

–Hová menjünk? - kérdezte valamelyik kisvirág a kert távoli szegletében.

–Tudok egy jó helyet. Messze délen, ahol nincs tél csak nyár, ott lakik a nagynéném. Elmehetnénk hozzá. Bizonyára szívesen látna minket tavaszig - válaszolta a kerítés mellett a rózsa.

–Kitűnő ötlet - helyesték a többiek. - Mikor induljunk?

–Minél előbb. Lehet, holnap este még hidegebb lesz.

A sok, szép virág egyetértett, és készülődni kezdett a nagy útra. Összecsomagolták szépséges, színes ruháikat, díszeiket. Mindenki csak a legszükségesebbet vitte magával. Ennek ellenére, mégis sokuknak hatalmas pakkja lett. Alig bírta megemelni. Valószínűleg segítséget kell majd kérni a ház őrzőjétől az öreg Bundás kutyától. Mindig szívesen segített mindenkinek. Csak Mircivel volt haragban. Minden más élőlényt szeretett a környéken.

A tulipánok voltak legközelebb Bundás óljához. Megbeszélték vele, hogy csomagjaikat segítse kivinni az állomásra a reggeli gyorsra.

A kutya megígérte, hogy rendelkezésükre fog állni, amikor csak kérik.

–Mit fog szólni, anyó, hogy elmentek? – kérdezte Bundás farka barátságos csóválgatása közepette.

–Anyó, ha reggel nem lát itt bennünket, nagyon szomorú lesz - mondták a tulipánok. - Talán illene méltóan elbúcsúzni tőle.

A többi virág is a fejéhez kapott. Erre nem is gondoltak. Jó, hogy Bundás szóba hozta. De hogyan búcsúzzanak el tőle? Anyó ilyenkor már rég lefeküdt és alszik. Nem szívesen zavarnák meg álmában.

A nagyképű dália azt merte javasolni, ne búcsúzzanak el.

–Minek felébreszteni az öregasszonyt. Majd reggel észreveszi, hogy nem vagyunk itt. Na és? Kit zavar ez?

A sok, szép virág mindjárt lehurrogta:

–Ilyen udvariatlanok még sem lehetünk. Egész nyáron gondozott bennünket, környékünkről kikapálta a gazt. A forróságban friss vízzel locsolta kókadt testünket. Becézgetett, simogatott, akkor te képes lennél búcsúszó nélkül elmenni?

Egy másik kisvirág, talán a tátika levelet akart írni anyónak és abban köszönni el drága jótevőjüktől.

Ez sem tetszett a virágoknak.

–Menjünk holnap! - dugta elő a fejét jácint.

–Nem lehet, az időjárás előre jelzés szerint holnapra megérkezik a fagy. Ha tovább halogatjuk az indulást, mind megfagyunk. Legkésőbb reggel el kell indulnunk - erősködött a rózsa.

Nem volt, mit tenni fel kell ébreszteni anyót. Ha tetszik, ha nem.

A szél segítségével megkocogtatták az ablakon lévő redőnyt. Mélyen aludt, és csak nehezen ébredett fel.

–Ki keres, késő éjjel? - amint álmosan kinyitotta a kiskertre néző ablakát.

A sok, szép virág szomorkásan álldogált az ablak előtt. Egyik sem merte elárulni, miért is ébresztették fel jótevőjüket.

–Mit akartok, kedveskéim? - kérdezte az öregasszony kíváncsian. - Mi az a sürgős, hogy éjnek éjjelén felébresztettetek. Nem lehetne várni vele reggelig?

–Sajnos nem - nyögte ki végre a sárgarózsa. - Anyó, az a helyzet, kora reggel elutazunk.

–Elutaztok? - kerekedett ki nagyra anyó szeme. - Hová utaztok, és miért?

Ekkor már a többi virág is felbátorodva szinte kórusban felelték:

–Elmegyünk délre, ahol nincs fagy. Ha itt maradunk, akkor megfagyunk. Majd, amikor elmúlik a tél, tavasszal visszajövünk. Azért vagyunk itt, hogy elbúcsúzzunk, és megköszönjük anyónak, hogy egész nyáron gondoskodott rólunk.

–Szívesen tettem, aranyoskáim. Ennek ellenére mégsem marasztallak bennetek, tudom milyen kegyetlen téli idő lesz itt hamarosan. Legszívesebben én is veletek tartanék...

Kicsi kék virág szavába vágott:

–Tessék velünk jönni! Reggeli gyorssal indulunk. Bundás kutya fogja kivinni a csomagjainkat az állomásra.

–Aranyos vagy drágaságom, de nem mehetek. Ha elmennék, ki fog vigyázni a házra?

A virágok hiába próbálták meggyőzni anyót, hogy menjen velük. Mindenre talált kifogást. Végül nem maradt más, mint hogy elbúcsúztak egymástól. Egy kicsit talán pityeregtek is az elvállás miatt. A virágok fáradhatatlanul bizonygatták, hogy, amint beköszöntenek a meleg tavasz napok visszatérnek anyó kertjébe.

Már éppen búcsút akartak inteni, amikor a kicsi hóvirág így szólt a többiekhez:

–Ti csak menjetek. Én itt maradok anyóval.

–Megfagysz a nagy hidegben - kiáltottak fel ijedten a virágok.

–Majd jó mélyre elbújok a földbe, ahol nem talál meg a fagy. Meglátjátok, így lesz jó. Amint tavasszal besüt az első cirógató napsugár, előjövök, hogy megvigasztaljam anyót, és jelezzem, hamarosan ti is érkeztek.

–Vigyázz magadra, és anyóra! - búcsúzkodtak tőle a virágok.

Igazából még nem is pirkadtak, amikor indultak az állomásra, hogy elutazzanak messze délre, ahol örökké nyár van.

Csak a kicsi hóvirág maradt a kertben, jól elbújt, hogy a fagyos tél meg ne találja.