IVÓVIZÜNK

A napokban határozott a kormány több szolgáltatás 1O%-al való csökkentéséről, ami egyedül álló esemény az elmúlt évtizedek gyakorlatában.  A szocialista kabátban sétáló kommunisták pofára estek, mert nem tudnak erre jó kifogást, találni, tehát maradt az egyetlen kifogás, hogy káoszt okoz, még az egyszerűsített számlázás is. Őszintén, leesett az állam, amikor e hírek hallatán a háttérként felvillantották a vízművek berendezéseit, azok üzemeltetése az igazgató szerint nem lesz fedezhető a 1O%-al csökkentett díjazásból.

Ne vegyék rossz néven, ha ismétlésekbe bocsátkozok, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy gyermekkoromban a víz ingyen volt, mert feltehetően az volt az íratlan törvény, hogy levegőhöz, és vízhez mindenkinek joga van. Ez az élet alapja.

Magyarkanizsán születtem, az ottani vízellátást szeretném bemutatni. Tehát, először is, minden háznak volt ásott kútja, ezek a vizek főleg locsolásra, és az állatok itatására voltak használatosak, de szerencsés esetben ivó vízként is megfelelt. A környékbeli tanyákon kerekes, vagy gémeskutak voltak használatban.

Magyarkanizsán, a múlt század elején ártézi kutakat fúrtak, és átlag 2OO méter mélységből tört fel a kiváló ivóvíz. A nagyobb útkeresztelődéseken voltak ezek a kutak, beton vályúkba folyt a víz, ahova esténként a teheneket, a lovakat kihajtották itatni.

Volt azonban vízvezeték is a belvárosban, főleg a Nagy utca, és a Dekák utcákon, akol zömmel jómódú polgári házak voltak. A Tükörgyár is a Deák utcán volt, és az udvarban emelkedett a víztorony.  Tölgyfából készült kádármunka volt ez a javából.  A felső  tartályrész lehetett vagy három méter átmérő. Egyszer megnéztem,  a víz teteje szabad volt, a szélébe kapaszkodva mozogtak a gilisztaszerű lények, ami állítólag azt jelentette, hogy a víz tiszta. Nem tudom, hogy pumpálták-e fel a vizet, vagy a maga erejével tört fel oda.  Természetesen volt „kalapja” a víztoronynak. Tehát innen volt szétvezetve a víz, a postakert mellett a kiskúthoz is. Valószínűleg a Stein Jóska  tollkereskedő házához vezették, és közben „megcsapolták”  a vezetéket.

Mindezt azért írom le, mert sehol nem volt vízóra, és Deurch féle tükörgyár mégis kibírta, virágzott. A Stein bácsinál az udvarban is volt csap, onnan is hordhattuk a vizet, ha a kiskúton sokan voltak.

Nem volt laboratórium a városban, nem volt semmilyen fertőtlenítőszer belekeverve az ivóvízbe, és nem volt soha semmilyen fertőzés a víz által.

Igaz, hogy az egyszerű emberek is tudták, hogy a kút majdnem szenthelynek számított, tehát az körül szemetelni senkinek nem jutott eszébe.

Nem tudom megérteni, hogy miért nyerik manapság a vizet u.n. lábkutakból a folyók medréből. Miért nem használják a természetesen tiszta ártézi kutak vizét, és miért engedik a Dunába a termálvizek, és gyógyvizek millió köbmétereit.

Nem vagyok szakember ezen a területen, csak érthetetlenül állok a vízművek hatalmas tározói, és tisztító berendezésinek láttán. Nem volna olcsóbb, és jobb, ha a régen bevált ártézi kutakból nyernék a vizet, minden klórozás, és „feldolgozás” nélkül.

Közben egyre másra jelennek meg a figyelmeztetések, hogy a klóros vízből fürdés közben is a bőrön keresztül bejut a szervezetünkbe a klór. Kanadában még rosszabb a helyzet, itt flórozzák a vizet, amely állítólag alkalmas patkányméreg, de „kiválóan” alkalmas  a fogkrémekben a fogszuvasodás ellen is.

A flór az alumínium gyártás mellékterméke, el kellet sütni valamire, és azaz orvos, aki publikálta a flór káros hatását az emberi szervezetre, hirtelen meghalt.

Emlékszem  Szabadkán, és Újvidéken is, láttam, hogy az udvari kútból hidrofor nyomta a vizet be a fürdőszobába, és a konyhába.

De térjünk vissza Magyarkanizsára.  Még vagy harminc évvel ezelőtt nagyot ittam a téglagyár melletti kút vízéből, ahogy megérkeztünk. Ma már ez sem lehetséges, mert ezek a nyilvános kutak le lettek zárva. Modernizálódott a város, lefektették a vízvezetéket, és természetesen felszerelték a vízórákat. Ma már fizetni kell a vízért. Hogy, nehogy valaki ingyen jusson az ivóvízhez, lezárták a kutakat.

Sajnos más vetülete is van a városi vízvezetéknek... zsarolható a nép! Ha nem fizetsz, lezárjuk a vizet, vagy ha nem fogadsz szót, akkor is?

A mai lakásokban egyre ritkábban található éléskamra, ahova valamikor egy évi élelmet el lehetett raktározni. A pincében a burgonya, a répa, a fehér gyökér a vak ablakok polcain homokba ágyazva kitartott az újig. Nyárvégén mikor melyik gyümölcs érett, szilva, barack alma körte, stb. főzték a lekvárokat a befőtteket, és nem utolsó sorban a paradicsomfőzés... az éléskamrában a befőttek szépen elhelyezve megnyugtató látvány volt.

A téli tüzelő bekészítése után, a közben meghízott sertés, mire beálltak a fagyos téli napok, eljött a disznóvágás napja.  Szalonna, sonka, kolbász, véres, és májas hurka, disznósajt, abált szalonna... Füstölés előtt sóztuk a szalonnát, sonkákat, majd felkerültek a füstre. Innen az éléskamrába, és ez is eltartott az újig. Mi hiányzott még az élethez? A kenyér!  Hetente dagasztott Édesanyám, és vittem a pékhez kisütésre. Persze mindig lett a tésztából leválasztva egy lángosra való, ami a kenyérrel együtt kisült. Nem tévesztendő össze a mai  olajon sült lángosokkal.

A háború után szegények voltunk, apa nélkül nevelt bennünket Édesanyám, Édesapám Szegedig  tért vissza, de nem volt tanácsos hazaérni, mert Ő is gyarapította volna a negyven ezret....

Szép gyermekkor jőjj vissza egy szóra... a fiam ártézi kutat fúrat az udvarában. Éléskamrát épít, napelemeket szerel fel, és nincs rákapcsolódva a villanyhálózatra. Én szélturbinát szerelek fel, és a felesleges energiát eladom a villanytelepnek.

Elegem van a zsarolásból.  A villanyszámlámon többe kerül az elektromos áram szállítása, mint az elhasznált energia. Ez annak az eredménye, hogy a kormány befagyasztotta sok évvel ezelőtt az árat. Erre kitalálták a szállítási költséget. Vigyázat! Kopírozhatják otthon!

Javasolom, hogy aki teheti, különösen, aki házban lakik, hogy függetlenítse magát a szolgáltatásoktól, még akkor is, ha 1O%-al olcsóbb lesz.

Vinczer S. Péter