.

Csodák mindig történnek, azokkal, akik megérdemlik.

Valahányszor kézen fogva sétálnak a parkban, a magas, szikár, egyenes tartású hófehér hajú öregember és az alig válláig érő, gömbölyded öregasszony, elfog az irigység.  Vajon mi is ilyenek leszünk úgy negyven év múlva?

Már egy éve lakunk a tízemeletes panel földszinti másfél szobás lakásában és még mindig nem tudom, hogy melyik lépcsőházban laknak, hiszen mire hazaérek, ők már a parkban sétálgatnak, mint a fiatal szerelmesek, beszélgetnek, kacarásznak, ha jó az idő, leülnek a játszótér melletti padok egyikére és figyelik a gyerekeket, akik kapaszkodnak a fából készült játékokon, vagy libikókáznak, vagy nagy nevetés közepette csúzdáznak,  és a vastag homokba huppanva a fejük búbjáig úgy néznek ki, mintha a egész nap a homokozóban  hemperegnének.  Hintáznak is, ha a szüleik úgy akarják, csakhogy a kicsik még félnek, a nagyobbacskák meg nem férnek bele az ülésbe.

Balázs fiunk hároméves nagyfiú, amikor megszületik Dóra lányunk és vége szakad a jólétemnek, mert nekem kell reggel óvodába vinni a fiamat, majd délután érte menni legkésőbb öt óráig. Így korábban kelek legalább negyven perccel, még félálomban vagyok, amikor átöltöztetem Balázst az óvodai ruhájába, egész nap dolgozom, megállás nélkül, és fáradtan elvánszorgok érte, és a reggeli folyamat reciproka következik. Csakhogy Balázs az ebéd után három órát alszik, feltöltődik  energiával, melyet azon nyomban fel akar használni, amint kilépünk az óvoda kapuján, s igencsak erősen kell fognom a kezét, mert ugrál, mint egy kiscsikó, közben egyfolytában magyaráz, mi történt vele aznap, és feltétlenül meg kell hallgatnom az új verset, vagy dalocskát, mellyel frissen bővült a repertoárja. Nem is lenne ezzel semmi baj, ám gyakran nem is ebédelek és marja  a gyomrom az éhség, szomjas is vagyok, egyszóval kettőnk közül én vagyok a nyűgösebb.

Gyorsan rájövök, hogy ez a kecske és a káposzta problémája.

Délután, az óvodába menet betérek a közértbe, veszek három zsemlét és felvágottat, meg kristályvizet, felszedem Balázst az óvodában, elsétálunk a játszótérre, leülünk egy padra, megesszük a menázsit, utána Balázs kitombolja magát a játszótéren és végre egyformán fáradtan hazamegyünk.

A magas, szikár, hófehér hajú öregember mostanában egyedül üldögél a padon, és a tartása sem a régi.

Természetesen Balázs kezd el vele barátkozni, neki ajándékozza a Túró Rudiját és így ismerkedünk meg Bódog bácsival, vagy ahogyan a kisfiam hívja, Bóbáccsal.

Ettől kezdve ketten hallgatjuk Balázs óvodai beszámolóját, s ha az öreg véletlenül elmereng, megpaskolja a térdét, figyelj, Bóbács, és mondja tovább.

Kiderül, hogy Lizaveta, a felesége, már a felhők szélén lógatja  a lábát, s onnan figyeli az életkedvét vesztett öregúr mindennapjait.

Szószátyárnak nem nevezném Bódog bátyámat, hozzám alig szól, inkább Balázzsal beszélget. Két hónap alatt tudom meg, hogy az unokájának lakás kellene, de nincs pénzük, összeköltözni nem akar a fiatalokkal, pedig három szoba hallos a lakása és elméletileg elférnének. Ha meg kettőre cserélné, el kellene költöznie, de itt szeretné leélni a hátralévő idejét, ahol Lizavetával élt az elmúlt ötven évben. Egy nyugdíjból nehéz fizetni a rezsit, inkább nem eszik, csak keveset, de nem szeretné elveszteni egyetlen vagyonát.

Megint egy kecske meg káposzta probléma, mint ahogyan az is, hogy Dóránk most fogzik, és nincs olyan éjszaka, hogy fel ne ébrednék a sírására, főleg akkor, ha Balázs is csatlakozik a koncerthez, márpedig nekünk, a család férfi tagjainak, másnap dolgunk van.

Egy ideje már nem három, hanem öt zsemlét veszek a közértben, mert Bóbácsot is megvendégeljük, hiszen az mégsem járja, hogy éhkoppon nézze az öreg a falatozgatásunkat.

Egyetemi évfolyamtársam itt jár Pesten, felhív, és vasárnap délután elmegyünk sörözni. Jól is jön a program, mert anyósom feljön vidékről, segíteni a feleségemnek és beleszól mindenbe, amibe csak tud. És bizton állítom, mindenhez ért. Univerzális szakértő, kár, hogy három nap alatt tele lesz okoskodásával a hócipőm.

Kedélyesen sörözgetünk István barátommal, akiről kiderül, hogy mérnök létére bankárként dolgozik, három gyerek édesapja, pontosabban három lányé, és elégedett az életével. Kétszintes családi házban laknak, a neje nem dolgozik, főhivatású anya.

Úgy a harmadik korsó után elmesélem Bóbács helyzetét, meg a miénket, és kikerekedő szemmel csodálkozik rajtam, hogy miért nem teszek ajánlatot az öregnek, hogy cseréljük el a lakásainkat és ráfizetek valamennyit. Persze, ez a gondolat engem is foglalkoztat már egy ideje, csakhogy nincs egy vasam sem.

-          Élhetetlen vagy, barátom – fogja meg a vállam, - mire valók a bankok? Küldd át e-mailben a két lakás helyrajzi számát, és majd kitalálok valamit.

Sörgőzös beszélgetésünket elmesélem a nejemnek, aki aznap tudatja az anyósommal is, mert a mamának mindenről tudnia kell.

Egy hét múlva István bankja ajánl ötmillió hitelt, az anyós megfejeli egymillióval és legnagyobb meglepetésemre Bódog bácsi elfogadja az ajánlatom.

-          Tudja, már meguntam, hogy az unokám naponta telefonálgat, de ide sem dugja az orrát. Nem, mintha a fiam gyakran látogatna. Nagy konkoly a menyem, ő az oka mindennek. Képzelje, amikor meghalt szegény feleségem, a temetése után feljött és elvitte a ruhaneműit, meg mindent, amit csak kezébe vett, mert nekem úgysem kell. Jótékonysági célra felajánlja,  azzal persze villoghat a munkahelyén. Mi lesz a bútorokkal? Másfél szobába nem fér be. Nem kell maguknak? Otthagynám a felesleget, és ha tudnak helyette venni másikat, majd kidobják. Rendben lesz így?

A költözködés nem egyszerű dolog. Anyósom és apósom is feljönnek, hogy segítsenek, nem tudom visszautasítani, bár a mamával nehéz boldogulni. Apósom azonban azonnal összebarátkozik Bódog bácsival, esténként együtt kvaterkáznak.

Anyósomról meg kell mondanom, hogy nagyon ügyesen berendezi az öreg lakását, levezényli a festés- mázolást is, hogy tisztába menjen az öreg, mi meg ráérünk lassanként festegetni, egyedül a gyerekek szobáit kell tapétázni. Apósom asztalos létére kész szobafestő, a tapétázás is a kezére áll, valódi főnyeremény az öreg.

Balázsnak nagyon tetszik az új szobája, igaz, kicsit zokon veszi,hogy egyedül kell aludnia, de Bóbács és a papa meggyőzik, hogy egy férfi palántának nem illik félni a sötétben, egyébként is, a kis lámpát anya égve hagyja, amíg el nem alszik.

Kisebb ribillió keletkezik egy barokk írószekreter miatt, mert a feleségem és a fiam is pályázik rá, nem beszélve arról, hogy Bódog bácsi szeretné megtartani. Végül Balázs egyezséget köt Bóbáccsal, legnagyobb mackójával elcseréli a bútort, legalább lesz, aki vigyáz Bóbácsra, hogy ne féljen este a sötétben.

Apósom felújítja Bódog bácsi bútorait, azt is, amit magával visz, azt is, ami nálunk marad, ezért itt lesz velünk egy hónapig. Békésen, kettecskén eldolgozgat napközben a két öreg, este pedig nálunk vacsoráznak, és éjszakába nyúlóan kártyáznak. Legszívesebben ultiznának, csakhogy én nem tudok. Feleségem azonnal jelentkezik, hogy hajlandó megtanulni, ha az öregek rászánják az időt az oktatására és Dóra életritmusához is hajlandók alkalmazkodni. Kapva kapnak az alkalmon, hogy napközben mi történik, azt nem tudom, egy biztos, hogy esténként én vagyok az ügyeletes Dóra mellett, egészen tizenegyig.

Egyik este megyek megnézni Dórát, alszik, mint a bunda. Benézek Balázshoz, hogy leoltsam az éjjeli lámpát, mert biztosan elaludt már, hát mit látok? Ott guggol a szekreter mellett és az alsó fiókjában matat. Kiderül, hogy az a fiók dupla fenekű, és egy ékszerdoboz lapul benne, melyet nem sikerül neki kivenni.

Szólok a kártyásoknak, hogy jöjjenek, mert baj van.

A szekreternek több titkos fiókjára fény derül és egy egész ékszerkollekció kerül elő belőle. Fülbevaló, gyűrű, diadém és nyaklánc, fehérarany mindegyik, gyémánttal, brillel kirakva.

Bódog bácsi elérzékenyül.

-          Mondogatta szegény Lizavetám, hogy sose aggódjak, ha megszorulunk, találunk rá gyógyírt, ne féljek, majd a családi örökségéből fedezzük a kiadásokat. Tudják, Lizaveta ukrán származású, fogalmam sincs, honnan ez az örökség. Szerényen éltünk, beosztottuk, amink volt. Mi lesz most velem? Ha ezt megtudja a menyem, kiforgat mindenemből.

-          Nem úgy van az, Bódog barátom! – kiált fel az apósom – gyere, hozd magaddal az ékszereket, majd megbeszéljük a dolgot.

Hetekig sutyorognak, járkálnak ide meg oda, a feleségem süt-főz rájuk, komolyan mondom, olyanok vagyunk, mint egy nagy család.

Apósom penzuma lejár, muszáj hazamenni, mielőtt anyósom személyesen jön érte.

Folytatódik az élet, mintha mi sem történt volna. Bóbáccsal rendszerint találkozunk a játszótéren, az óvodából hazajövet, megesszük az ötzsemlés szendvicsünket, beszélgetünk, Balázs fiam elmondja, mi történt az óvodában.

Hanem november elején, amikor leesik az első hó, nem vár bennünket Bóbács a játszótéren. Balázs izgatott, menjünk haza, bizonyára beteg lett Bóbács, vegyünk neki köptetőt, mert ő is azt kapott, amikor fájt a torka, meg Túró Rudit és látogassuk meg az öreget.

A csengetésünkre senki sem jelentkezik.

Egy hónap múlva levelet kapunk egy ügyvédi irodától, hogy fáradjunk be, Balázs fiammal együtt.

Az ügyvédnő fiatal, csinos és mosolygós, inkább diáklánynak néz ki, mintsem komoly ügyvédnek.

-          Üdvözlöm, dr. Vágó Bernadett ügyvéd vagyok.

Meglepődök, milyen kemény a kézfogása.

-          Először is át kell adnom ügyfelem, Duhony Bódog úr szívélyes üdvözletét.  Ismered a bácsit, Balázs?

-          Bóbácsot? Hol van? Megvan még neki a mackóm? Tudod, ő vigyáz rá.

-          Szükségem lenne  a személyi igazolványára, uram és Balázs anyakönyvi kivonatára.

-          Tessék, de nem értem, miért kell?

-          Azonnal elmondom. Ügyfelem Balázsnak ajándékozza a lakását, ehhez kell önnek, mint szülőnek, nyilatkoznia a kiskorú nevében annak elfogadásáról.

-          De én ezt nem értem! Mi történt Bódog bácsival? Egyik napról a másikra eltűnt. Remélem, nincs semmi baja?

-          Nyugodjon meg, nincs semmi baj. Ismerem a történetet, hogy Balázs találta meg a szekreterben az ékszereket. Duhony úr aukción eladta, kevés híján negyvenöt millió forintot kapott érte. Hatmillió forintot adott a fiának, amely a lakás ára. Ötmillióért apartmant vett egy idősek otthonában és jelenleg egy Földközi tengeri hajóúton van.

-          Miért ajándékozná a fiamnak a lakását? Tudtommal az unokájának van lakásgondja és Balázs még négyéves sincs, úgyhogy a következő húsz évben még az én háztartásomban lakik, az biztos.

-          Pontosan erre számított Duhony úr, mármint az ön reakcióját illetően. Higgye el nekem, nem rövidít meg senkit. Sem a fiát, sem az unokáját. Mást nem mondhatok, nincs rá felhatalmazásom.

Hideg, kemény fény csillan az ügyvédnő szemében.

-          Kérem, fogadja el, nyugodtan. A szakmai tisztességem nem engedi, hogy olyan ügyet vállaljak, amelynek a hátterét nem ismerem, és nem győződtem meg az ügyfelem igazi szándékáról.

-          Haragszol? – kérdezi Balázs, és görbül a szája, ami nála a sírás előjele.

-          Jaj, dehogy haragszik az ügyvédnő!

Az adásvételi szerződés és a kapcsolódó iratok aláírása alatt Balázs fiam elmélyülten játszik a matchbox autójával.

-          Nagyon köszönjük, ügyvédnő a fáradozását. Kérem, mondja meg Bódog bácsinak, hogy szeretnénk neki személyesen megköszönni.

-          Majd Duhony úr jelentkezik önöknél, amint hazatér.

-          Gyere, Balázs, megyünk haza.

Az én drága kisfiam odafut az ügyvédnőhöz, megáll előtte és kezét a zsebébe mélyeszti, majd előhúz egy jobb napokat látott Túró Rudit és nyújtja a meglepett nőnek:

-          Ez Bóbácsé. Csókolom!