Portálunkon szomorú eseménysorozatnak vagyunk tanúi. Két írótársunknak kell szembenézni az egészségügy mai valóságával. Illetlen és méltatlan lenne erről nyilvánosan írni, ha nem történt volna pár dolog, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Egy író, újságíró mindenkor a közért dolgozik, talán jobban figyel a körülötte lévő történésekre, így természetes az is, hogy amikor róla vagy szeretteiről van szó, különösen érzékennyé válik minden mozzanatra.
A kezdet. Hétvégén egyik szerzőtársunk lánya felhívott, mert édesanyját beszállították az alföldi város neurológiai klinikájára, forgó jellegű szédülés, és sugárhányás tüneteivel. Ugyanezen a napon szereztünk tudomást egy másik szerzőtársunktól, a férjét hasonló tünetekkel az egyik fővárosi kórház sürgősségi osztályára vitték, ahol készséges orvosok és nővérek gyakorlottan végezték (volna) a munkájukat, ha csak azokkal a betegekkel lettek volna elfoglalva, akik rászorulnak a „sürgős” segítségre. Nem így történt, annak az oka abban keresendő, hogy a több órája várakozó betegek ellátását fel kellett függeszteni a „sürgős ellátást igénylő” alkoholmérgezett üvöltő, és randallizozó „beteg ellátása” érdekében. Megtudtuk, hogy a detoxikáló felszámolásával a sürgősségi osztályokon történik a detoxikálás, és mindennemű ellátás...
A kötelező sorrendet betartva, a beteg osztályos felvételt nyert, tudomásom szerint kétágyas kórteremben helyezték el. Az ellátása, gyógyszerezése zökkenőmentes. Vírusfertőzése is javulóban. Beszéde egyre érthetőbb, bénulása is szépen oldódik. Egy, két kellemetlenséget leszámítva elégedetten hagyhatja el a hétvégén az osztályt, otthoni rehabilitációs tanácsokkal ellátva.
Másik betegünket kivizsgálása után, agyi keringési zavarok-, és agyembólia feltételezésével átszállították egy belgyógyászati osztályhoz tartozó részlegbe. Óvatosan jegyzem meg - saját véleményként -, talán gerontológia, vagy STROKE centrum lehet. A pontos meghatározást pár nap múlva megtudjuk, amikor nyílt levél megírásával maga a beteg fordul majd az illetékesekhez.
Ez a bizonyos belgyógyászati kórterem 15 ágyas. A betegek összetétele, 60-tól felfelé ismeretlen korú. Naponta hal meg valaki. Pelenkázás, szobavécék mellett, a hozzátartozó vizesblokk 2 vécét és zuhanyzási lehetőséget kínál. Egy ilyen kórterem pszichésen milyen hatással van az önmagát ellátni képes betegre, hagy ne részletezzem. Van még egy érdekessége a részlegben történő ellátásnak. Betegünk érdeklődésére, hogy mit kap az infúzióban, megkapta a megdöbbentő választ. Kórelőzményében szereplő agyi történése miatt több alkalommal kapott már infúziót, egy ma is rendszeresen alkalmazott gyógyszer hozzáadásával, amelyet minden hasonló neurológiai kórképnél évtizedek óta alkalmaznak, javasolnak. Kérdésére közölték, arra itt nincs pénz, az nincs az infúzióban…
Szerzőtársunk, barátunk nagyon elkeseredett, nem érti, mi történik körülötte. Megkértem, kérdezzen rá, milyen jogszabály, ki hozta meg, és mikor, hogy a 60 életévét betöltött agyitörténést elszenvedő beteget a neurológia klinika lepasszolja egy elfekvőnek minősülő tömegbázisnak. Ezen kívül ajánlja fel, hogy megveszi az infúzióba azt a gyógyszert, amire a klinikának nincs pénze, hogy beadhassák, hiszen szeretne mielőbb meggyógyulni.
A beszélgetés megtörtént, a következő választ kapta a kezelőorvosától, (aki mellesleg nagyon jó szándékú a betegekhez). A doktor közölte a rendelet, egy belső szabályozás, amivel gyakran maguk sem tudnak mit kezdeni. A gyógyszerre az volt a válasza, a neurológus professzor szerint, a gyógyszer nem olyan hatásos, ami elvárható lenne...
Megjegyzem, évtizedekig kapták a betegek, éves szinten ambulanter is adták/adják megelőzésre. A hasonló sorsú betegek havonta megvásárolják a gyógyszertárakban... Hirtelen az ára miatt bizonyult az intézményben „csökkentett hatásúnak”?
Kíváncsi lennék hány nyugdíjas-, vagy nyugdíjhoz közeli professzor, főorvos volt a döntéshozók között, akik jóváhagyták azt, hogy a 60 évet betöltött - agyi katasztrófán átesett - beteg negatív diszkriminációt megélve, kikerüljön a neurológia osztályról?
Kérek mindenkit, mielőtt szidni kezdené a kormányt, ne tegye. Helyi rendeleteket, szabályokat nem ők hoznak, erre élő példa a másik betegünk neurológia osztályon történő ( 2 ágyas szobában ) ellátása a fővárosban.
Aktuális témaként mindenhol olvashatjuk a mérhetetlen felháborodást, miszerint a kormány kényszeresen akarja a nyugdíjkorhatárt betöltött orvosokat.
Most elgondolkodom, amikor betegről van szó, akkor 60 fölött már le kell íni, hiszen nem teremt értéket, de amikor saját magukról, akkor életerejük teljében lévő szaktekintélyek, akiket nyugdíjra kényszerítenének…
Aki ilyen eljáráshoz asszisztál, szememben pszichiátriai eset…
Mivel az OPNI-t kihúzták a betegek talpa alól, ajánlanám számukra a 15 ágyas, és általában egy ablakon szellőztető kórtermet...
Az ügyre szerzőtársunk hazatérése után visszatérünk. Nyílt levél megírásával, aláírás gyűjtési akciónkkal, és megkérdezzük az ombudsmant is, meddig tart az élethez való jogunk…
Lélek Sándorné
Kép:Caesar-kép
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Felháborító ami itt történik, Frézia és Ernő imádkozunk értetek minden nap. Remélem hamarosan otthon lehettek.