Juliska2013.02.02. 23:26, Ekpafat
Irodalom, próza
.
Juliskát a klinikán ismertem meg. Együtt éltük át a betegek kiszolgáltatottságát, és izgultunk az endoszkópos vizsgálatok előtt. Juliska katonás rendet tartott maga körül, látogatóinak úgy osztogatta a parancsot, hogy azok haptákba vágták magukat, és összerezzent előtte az egész család. Érdekes személyiség volt. Mindenkinél mindent jobban tudott, vitatkozott, és érvelt. Az orvosok igyekeztek lerövidíteni a vizitet, mert Juliska mindennap elejtett egy nevet, ami számomra ismeretlen volt, de a főorvosra hatott, mert minden név hallatán, kicsit kiegyenesedett. Azt hittem, soha nem fejtem meg ezt a rejtélyt... Annyit tudtam róla, hogy személyzetis volt egy nagy gyárban. Teltek a napok. Nem volt kedvem beszélgetni vele, nem szerettem a stílusát. Az alázatnak parányi szikrája sem gyúlt benne. Amikor nagyon unatkozott a balatoni nyaralóiról és magas rangú szomszédjairól regélt. Nagy vadászatokról, bulikról és kiemelt pártvezérekről mesélt. Távol állt tőlem ez a világ. Miután végeztek a kivizsgálásokkal, mehetett haza. Fellégeztem. Jött helyette egy kedves paraszt nénike, vele aztán reggeltől-estig volt témánk. Gyorsan szaladtak a napok. Amikor megjött a szövettanom, mehettem a sebészetre. Kedves mamikám átkísért. 29 éves voltam akkor. Nehéz műtét előtt álltam, 7 napig gépekkel és szondával éltem. Lassan gyógyultam, a karácsonyt élet-halál harcával vívtam meg, de Szilveszterkor már saját felelősségemre otthon voltam. A férjem járt vásárolni, a piacon találkozott Juliskával. Elmesélte az életharcom, a műtétem nehézségét, és a sikeres lábadozásom. Juliska, pedig beígérkezett látogatóba. Két nap múlva megérkezett, jól felpakolva. Hozott tyúklevest, rántott nyulat meg hagymás krumplit, dinsztelt káposztával. Csoda jó illatok keringtek a levegőbe, meg is kívántam, de csak nézni tudtam, ugyanis egyharmadára csonkított gyomorral csak az illatával lakhattam jól. A leszűrt levesből pár kortyot azért elfogyasztottam. Gondoltam, a többit majd megeszi a férjem, ha már nekem hozta. De! Nem így lett, mert Juliska szépen összecsomagolta, és közölte, kiviszi, a férjének a városszéli ki tudja hányadik nyaralójukba, jó lesz neki vacsorára. Elsorolta mit tegyek, hogyan éljek, mit egyek. Azt hiszem megfeledkezhetett, hogy egészségügyi vagyok... Megérezhetett valamit, mert úgy rám ripakodott, hogy jó lesz, ha figyelek, mert különben megnézhetem majd magam…
Alig vártam, hogy elmenjen, és kipihenjem a látogatását.
Évek teltek el, míg egyszer jött egy idegen, hogy Juliska kéret, menjek el hozzá, mert beszélni akar velem. Nem szívesen, de hívásának eleget tettem, hátha szüksége van valamire. Bizony volt. Megbetegedett. A kezeit nem bírta felemelni. Hetekig eljártam, bekentem, tornáztattam. Elmondta, hogy három hét alatt négy semmirekellőt rúgott ki előttem. Taknyosok, neki akarták megmagyarázni, hogyan kell a kezét mozgatni. Teltek a napok, hetek. Egyre több időt kért magának. Már beszélgetni is kezdett.
Egyik kezelés után behozatta az albumot. Megmutatta, milyen fess fiatal nő volt 22 évesen. ÁVÓ-S egyenruha feszült fiatal testén, tányérsapkája alól kikandikált ritka félhosszú haja. Rossz érzés kerített hatalmába, szinte sütötte a szememet a kék parolin színe, a fekete-fehér fényképen. Ma is megesküdnék, hogy kéknek láttam. Remegve kérdeztem, hol készült ez a kép? Hortobágyon, vágta rá büszkén.
- Volt ott egy rokonom, aki elmesélte a táborban az volt felírva egy táblára, „Ne csak őrizd, gyűlöld!” Ott állati körülmények között tartották az embereket, akikre ráfogták, hogy osztályidegenek. - suttogtam remegő hangon...
- Ott a dolgozónép ellenségei voltak, a nagyságosok, a kulákok, burzsujok és árulók - replikázott.
Évek óta semmi bajom nem volt az operált gyomrommal, de akkor ott, mintha egy vasököl szorongatta volna ismét. Alig vártam, hogy hazaérjek. Elhatároztam, többet nem megyek hozzá. De, eszembe jutott kedvenc professzorom, aki azt tanította, a szolgálatát alázattal végző ember, akkor veszíti el hívatását, ha nem a beteg embert nézi, hanem az egyén személyiségét, világnézetét, vagy vallását.
Másnap megint ott voltam. A kezelés után én meséltem el, hogy akkor születtem, amikor egyetlen hentes üzletünket, egy házunkat és egy oldalkocsis motorkerékpárunkat államosították. Burzsuj bélyeggel jöttem a világra. Bizony mi is össze voltunk pakolva, mert el akartak vinni bennünket Hortobágyra. Rettegtünk, féltünk. Valahogyan megúsztuk. Egy életre rám nyomta a múlt a bélyegét.
Láttam kissé elgondolkodott, aztán azt mondta, jó, hát voltak ott is kivételek. Ennyi volt a reakció. Ezután pár napig, a kezelések utáni beszélgetések elmaradtak, majd egyik nap láttam, amikor megérkeztem, ki volt minden pakolva a hűtőből. Alig léptem be az előszobába, máris sorolta, ellentmondást nem tűrő hangon…
- Ha kész leszünk, majd kimosod a hűtőt, megvárod, míg kiszárad és bepakolsz.
Azt hittem, nem jól hallok.
- Juliska! Te összetévesztettél a takarítónőddel. Ez nem tartozik a kezelés és a tornáztatás feladatkörébe. Most már elég jól mozog a kezed, magad is el tudod végezni. A héten még ellátom a feladatom, kérlek a jövő héttől, keress mást helyettem.
Így ért véget a találkozásunk. Pár éve hallottam, hogy egy elfekvőben lehelte ki bűnös lelkét. Azóta az Úr előtt talán már elszámolt a tetteivel...
Nyugodjon békében!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
ember
Az ilyen "juliskáktól" mentsen meg minket a jó Isten! Csodálom türelmedet, mert én bizony nem lettem volna képes egy ilyen gonosz nőszemélyt kezelni. Ebből látszik, hogy valóban hivatásnak tekinted mások segítését. Büszke vagyok rá, hogy barátodnak tartasz!