Viharban
 
Megy a juhász szamáron,
Földig ér a lába;
Nagy a legény, de nagyobb
Boldogtalansága.
(Petőfi Sándor)
Tizenöt éves Skoda araszol a régi főúton, az autópálya matricára nincs pénze a vezetőjének, az a benzinre kell.
Botond úgy markolja a volánt, mintha az élete múlna rajta. Mellette, az anyósülésen barna, molett kislány szendvicset majszol.
Az égen hatalmas, sötét felhők gyülekeznek, elrejtve a napot.
A Hortobágyon csak a Kilenclyukú hídnál lesz a következő csárda, addig éhen halna Hanna, s miután Botondnak egy falat nem sok, annyi sem menne le a torkán, megeszi az ő szendvicsét is.
-          Elég lesz Debrecenig a benzin? Nekem csak egy ezresem van!
-          Elég lesz. Elégnek kell lennie!
-          Ja, az más! Azért rendes a nővéred, hogy odaadta a kocsiját, meg adott két szendvicset is. Megdobhatott volna bennünket némi pénzmaggal is.
-          Hanna, ne idegesíts!
-          Majdnem elfelejtettem, hogy szerelmi bánatod van. Nem tudom, mi bajod, május van, meleg van, esik az eső, utána újra kisüt a nap, és ha szerencsénk lesz, szivárványt is láthatunk a pusztán. Mert itt nincs semmi, csak fű, meg gémeskút.
A keskeny, kétsávos út már a természetvédelmi területen kanyarog, ahol minden állat védett, legyen az a susnyás mellett pöffeszkedő kecskebéka, vagy a vadvirágok felett libbenő pillangó.
Szürke a táj, mintha esteledne, és Hanna lehúzza az ablakot, hogy beleszippantson ebbe a millió illattól terhes, párás levegőbe. Előttük már sötét az ég, gomolyognak a felhők, majd hangosat dörrennek és pár másodperc múlva villámok cikáznak közöttük.
Szél kerekedik, oldalról nekifeszül a kocsinak, mintha le akarná söpörni az útról, mert útjában áll, hiszen a puszta az ő birodalma, ahol kedvére száguldozhat, felkaphat bármit, amire gusztusa akad, hogy leejtse néhány kilométer cipelés után.
Makrancos a Skoda, marad az úton, araszol tovább, de sebaj, megy még lassabban is, ha elered az eső. Néhány nagy csepp koppan a kocsin, de ez csak az előőrs, mert pár perc múlva úgy zúdul az égi áldás, mintha dézsából öntenék.
Szinte semmit nem lát Botond, lehúzódik az út szélére, bekapcsolja a vészvillogót. Állóhelyben félelmetes a pusztán tomboló vihar, mely nem kímél semmit és senkit. Az út baloldalán, a legelőn körbe karikába mozog a birkanyáj, melyet nagy subájú juhász füttyére igazgat a fekete puli.
-          Botond, nézd, ott távolabb, mintha szalmabálák lennének gúlába rakva, vajon miért nem mennek annak az árnyékába?
Hanna kérdése ott marad a levegőben, honnan tudná rá a választ, mikor maga is a pesti flaszteren nőtt fel.
Húsz perc múlva, ahogyan jött, úgy távozik a vihar, kitisztul az ég, és fejük felett mosolyog a nap, mintha csak bújócskázott volna.
Indítaná a fiú a kocsit, de a Skoda megmakacsolja magát. Elfogyott a benzin.
-          A csuda vigye el! Most aztán mit csináljunk?! – csap egy nagyot kormánykerékre.
-          Ne dühöngj, inkább kiszállok és lestoppolom a következő autót, hátha ad egy kis benzint.
-          Észnél vagy? Nem jár itt senki!
-          Akkor majd kérek a birkacsősztől.
-          Az nem birkacsősz, hanem juhász!
-          Jól van, akkor attól.
A lány máris kipattan a kocsiból és árkon-bokron keresztülfut a juhász felé, kiabálva, hogy várja meg. Dühöng a fiú, honnan is lenne benzinje a juhásznak.
Csahol a puli, négy lábát a földnek feszítve, csak úgy remeg az ina. Nem kedveli az idegeneket, most meg kettő is jön, de nem mozdul, míg a gazda nem engedélyezi. Mozdul a gazda botja, curikk, szóval se terelni, se megharapni nem lehet a jövevényeket, jobb híján elüget, körbefutja a nyájat.
Elázott Hanna farmerja, térdig ér a vízfolt, a cipője is cuppog, csapzott a haja és megszólalni is alig tud a kevéske futástól.
Mire Botond is odaér, a juhász már tisztán látja a problémát.
-          No, emberek, rajtatok csak Miska segíthet. Már ha akaródzik nekie, mert kínyes egy ember. Óra múlva beterelem a jószágot az akolba, akkor szólok neki a benzin vígett.  Hoz a Ráróval, egy kantával.
-          Az milyen kocsi? – érdeklődik a lány.
    Az öreg juhász összehúzza a szemét:
-          A Ráró? Hát’a nem kocsi, hanem lú. Almásderes kanca.
-          Mikor ér ide? – Botond kérdése logikus, az öreg juhász mégis sürgetést érez a szavában.
-          Hát, ideír, amikor ideír. De elmehet a fiatalúr, ha annyira siet.
Kapcsol Hanna, hogy itt másként mérik az időt. Kalandos a mai nap, jó, hogy eljött a bátyjával. Csak azt sajnálja, hogy megint éhes.
-          Maga, kisjány, fiatalka még. Köll magának ez a morcos a fiú?
-          A bátyám!
-          A’ már más! Ha segít nekem, és megpucol egy véka krumplit, meghívom magukat ebídre is. Handabakáré lesz, gyorsan fő a katlanban.
Botond elvonul a mobiljával, megpróbál telefonálni, de nincs térerő. Öklével dühösen belecsap a levegőbe.
-         Osztán, mi baja a bátyjának?
-         Szerelmes.
-         Hát, a ’ nem baj.
-         Csakhogy elhagyta a szerelme és most utána utazunk Debrecenbe.
-         Ühüm, értem má’. No, gyüjjenek utánam! Burkus, hé!
  Tudja a puli, irány az akol. Csaholva tereli a birkákat, de oda-oda pislant a két jövevényre is.
  Egy óra múlva az öreg régi, tekerős telefonon beszél a Miskával, és megnyugtatja a morcos fiatalembert, hogy lesz benzin. Úgy estefelé.
A fehérre meszelt, vastag vályogfalú házban nincs villany, tűzhely sincs, Hanna el sem tudja képzelni, hogyan lesz itt ebéd, de az öreg juhász a nagy kerek asztalra tesz egy véka krumplit, elővesz a zsebéből egy bicskát, kannából vizet önt e vajlingba és biztatja Hannát, lehet pucolni. Három fej hagymát is odatesz, meg egy darab furcsa szagú füstölt szalonnát is.
-          Apríccsa fel, apróra, az lesz a zsírzója. Kicsit avas, de jó. El ne dobja a bűrit, az a Burkusé.
Csálé a bicska, az öreg kezéhez szokott, nehéz vele a munka. Kérne egy kést, de otthagyja az öreg, egyenesen a bátyjához megy, átfogja a vállát, úgy mennek az akol felé.
Mit szól anyjuk, ha nem érnek haza időben, főleg akkor lesz mérges, amint kiderül, hogy Kincső után mentek Debrecenbe. Nem kedveli a bátyja barátnőjét, aki olyan, mintha a divatlapból lépne ki, mert üresfejű modell, öt centis körmeivel, állandó fogyókúrájával nem az a feleség típus. Bezzeg az apjuknak tetszik, neki nem baj, hogy üres a feje, de tud csicseregni, hogy Józsi bácsi így, Józsi bácsi úgy, és Józsi bácsi olvadozik, mint jég a napon.
Őszintén szólva, Hanna szeretne olyan szép lenni, mint Kincső, és olyan okos, mint a nővérük, aki frissen végzett orvos, amolyan okos tojás.
Botond fizikus lesz, másodéves a mester szakon, és már megvette a gyűrűket is, hogy eljegyzi Kincsőt, amikor a lány lelépett, hogy adjon neki időt, mert még nem készült fel a házasságra. Két hónapja elutazott a barátnőjéhez a cívisvárosba, s az óta nem adott életjelet magáról.
Fél óra múlva előkerül a két férfi és Hanna csodálkozva látja, hogy nevet a bátyja az ügyetlenül szeletelt szalonna láttán. Még jó, hogy a krumplikat egészben hagyta, meg a három fej hagymát is.
A nyitott polcon matat az öreg, három vászonzacskót tesz az asztalra, egyikben durvára őrölt pirospaprika van, a másikban meg lebbencs, a harmadikban meg só.
-          Hozz venyigét, fiam, begyútunk – szól Botondnak, aki érti, miről van szó.
Pár perc múlva lobog a tűz a vályogfalú tűzhelyben, melynek tetejét öntöttvas fedi, közepén nagy vaskarikákkal, melyeket leszed az öreg és a lyukba beállítja a kisebb üstöt, abban készül majd az étel. Pirul az avas szalonna, sül ki belőle a zsír, az öreg rádobja a hagymát, egy perc múlva a lebbencset, hogy piruljon meg a tészta is, rászórja a paprikát, meg a sót, jól megforgatja, felengedi vízzel és hozzáteszi a krumplit.
Ettől kezdve csak a bográcson fordít egyet, meg táplálja alatta a tüzet.
-          Akad egy kis érett juhsajtom, megkóstojják?
Csípős az íze, szúrós a szaga, kissé száraz a mellé kapott fél pille kenyér, Hanna mégis úgy falja, mintha ennél jobbat életében nem evett volna.
A tűzhely felől ínycsiklandozó illatok jönnek, és a kislány legszívesebben már megterítené az asztalt, csakhogy nem lát tányért sehol.
-          No, meggyütt a Miska! – dörmög az öreg.
A fiatalok csak jóval később hallják a lódobogást. Húszliteres marmonkannában hozza Miska a benzint, ennyi elég Debrecenig meg vissza Pestig, csak hogy nincs náluk annyi pénz, hogy kifizessék.
Bazsalyog az öreg juhász, tudta előre, hogy így lesz.
-          Majd megaggyák, ha erre járnak! No, kőccsük el az ebédet, mielőtt indulnak!
Hanem az ebédhez az öreg négy kanalat vesz elő, középre teszi a bográcsot és lehet falatozni.
Hanna legnagyobb meglepetésére puha a tészta, a krumpli is, de nincs rajta lé, egy kanálnyi se. Olyan az íze, melyet még soha sem érzett, de nagyon ízlik neki és úgy tűnik, Botondnak is, mert csak úgy falja.
Ebéd után Miska bácsi Ráróval elviszi a benzint a Skodáig, még betölteni is segít és kezet fog Botonddal:
-          Aztán, fiam, jól mondta az öreg, ha nem a férfi az úr a háznál, ott már nagy baj van!
Este érnek haza és meglepődve látják, hogy anyjuk és Kincső a konyhában serénykednek, nagy egyetértésben. Gulyáslevest főznek és sütnek hozzá palacsintát.
Hanna vihog, amikor meglátja, hogy eltűnt Kincső öt centis körme, és mintha kevesebb lenne rajta a smink is.
Kiderül, hogy felvételizett az egyetemre, azért ment a barátnőjéhez, és ha minden sikerül, ősztől medika lesz.
Vacsora után Botond és Kincső arról vitáznak, hogy az öreg juhásznak a benzin ára mellett mit adjanak, a fiú a pálinkát, a lány a konyakot favorizálja.
Két perc után Kincső megszólal:
-      Legyen úgy, ahogyan te akarod! – mondja és csókot lehet a fiú arcára.
Botond átöleli, és arra gondol, hogy az öreg két üveg pálinkát is megérdemel! Vajon eljönne az eljegyzésükre is?

Bélyegkép: szlth.int.-ről