Reggel ötkor idehallatszik az állomásról a vonatfütty, és már tudom, hogy ideje felkelnem, akkor is, ha éjjel kettőig javítom a dolgozatokat. Húsz éve özvegy vagyok, s bár kirepültek a gyerekeim, nem kell reggelit és uzsonnát készítenem nekik, mégis kipattan a szemem és teszem a dolgom. Fél hatkor már túl vagyok a fürdőszobai teendőkön és frissen főtt kávémat iszogatom a vajas kenyeremhez. Közben hallgatom a rádiót, igazán csak a hírek és az  időjárás érdekel.

Nyugdíjas óraadóként matematikát tanítok a gimnáziumban, és heti négy alkalommal kézilabdaedzést tartok.  A megyei középiskolai bajnokságon öt éve első a fiúcsapatunk, a lányok pedig rendszerint elhozzák az első három helyezettnek járó érmék egyikét. Legalább annyira büszke vagyok az eredményeikre, mint arra, hogy tíz diákomból átlag kilencet felvesznek az egyetemre.

Szellemileg és fizikailag is a toppon vagyok.  Hatvannégy évesen negyvenhatnak érzem magam.  Két éve elhatároztam, hogy ideje társat keresnem, de nem a városunkon belül, mert dicsekvés nélkül mondhatom, hogy akaratomon kívül számos nőszemély szemet vetett rám. Hárítottam a közeledésüket, eleinte finoman, hiszen minden nő lelkében ott egy rózsaszál, amely kész nyílni a férfi első tétova érintésére, ám a későbbiekben, amikor a lányom korabeliek is kokettálni kezdtek velem, betelt a pohár. Udvariasan, de határozottan tartottam a három lépés távolságot. Ha valaki mégis közelebb merészkedett, annak bizony Arkhimédész után szabadon, tudtára adtam, hogy ne zavarja a köreimet!

Városszerte híres vagyok következetességemről, ennek ellenére nincs haragosom. Tanítványaim között számos diáknak a szüleit is tanítottam már, nem telik el úgy születésnapom vagy névnapom, hogy ne kapjak száznál több köszöntést, vagy elektronikus levélben, vagy a közösségi portálon.

Érettségi elnökként megyénk valamennyi gimnáziumában megfordultam, ily módon alkalmam nyílt számos kolléganőt megismerni, és mit is tagadjam, némelyiken megakadt a szemem.  Egy-két liaison sem volt ellenemre, hiszen nem vagyok fából, melyet nem csak én állítok, hanem ők is,  mert megtapasztalhatták. Óvatos voltam. Kapcsolataim kezdetén azonnal rögzítettem, hogy egyedül nevelem három gyermekemet, mely tény azonnal elrettentette az esetleges vérmes reményeket tápláló hölgyeket attól, hogy személyemben potenciális házastársat véljenek felfedezni.

Jó dolog az internet, a negyedikes diákjaim legkésőbb este nyolcig megküldik a délelőtt kapott feladatok megoldásait, melyeket reggelig kijavítva, leosztályozva, visszaküldöm nekik.

Morzsi kutyám barátságosan vakkant kettőt, most van hat óra, munkába indul a szomszédom. Mindjárt leül a bejárati ajtó elé és lesi a kilincset, mikor mozdul. Rendszerint ekkor kapja a reggelit.

Eszem még egy szelet vajas kenyeret, maradt hozzá még a kávéból is.

Ma nem dolgozom, mert egyik kollégám visszaadja a helyettesítést. Az igazgatóm tudomásul vette, de örülni csak a diákjaim örülnek.

Mindez persze nem ok arra, hogy Morzsi későn kapja meg a reggelijét. Legyen jó napja! A nyolc szelet kutya szalámihoz hozzáteszem a vajas kenyeremet és a maradék fél liter tejet. Izgatottan rám néz, érzi, ez egy kivételes nap lesz.

Világosodik. Hamarosan feljön a nap.

Már nem vagyok éhes, kezet mosok, megiszom a maradék kávémat és leülök a laptopom elé. Körlevelet küldök a negyedikeseimnek az új házi feladatokról. Attól, hogy ma nem találkoznak velem, legalább is remélem, hogy így lesz, a mai naplemente se a parkban érje őket csókolózás közben, hanem otthon, a matematikai feladatok fölé görnyedve. Nem bánom, ha egy lány és egy fiú közösen  tanul és közben elcsattan egy-egy csók is, de nyolcra itt legyen a házi feladat megoldása, mindenkinek a saját gépéről küldve. Szúrópróba szerűen ellenőrzöm.

Elmondtam a gyerekeimnek is annak idején és mostanában a diákjaimnak is, hogy csak abból a zsebből tudsz kivenni, amibe előtte beletettél valamit.

Két éve Nick névvel regisztráltam két társkereső portálra, fényképem helyén vörös rózsával, lakhelyemként egy másik várost megjelölve, de minden további adat a sajátom. Nem szeretném, ha az ismerősök felfedeznének.

Találkoztam a szebbik nem tucatnyi képviselőjével. Mindegyikkel egyszer. Bocsánat, volt, aki mellett elmentem, mert a fényképe a valóságtól oly messze volt, mint Makó Jeruzsálemtől. Taszítanak az antik Barbie babák és plázacicák.

A nő megjelenésében a harmóniát, szemében az értelmet keresem, és kezén az ápoltságot nézem. Nem szeretem, ha karmol, inkább simogasson.

Ma randevúm lesz. Átutazóban itt jár a hölgy, mert az, abban biztos vagyok. Levelezünk egy ideje és eljött az alkalom, amikor személyesen is találkozunk. A várostól öt kilométerre, egy országút melletti étteremben.

Felhív, amint a közelben jár, és akkor indulok én is.

Még le kell mosnom a kocsit, mert  tíz napja nem állok a garázsban és meglehetősen meglátszik rajta.

Morzsi legalább annyira élvezi a kocsi mosást, mint az autó.

Felkelt a nap, igaz, laposakat pislog, hiszen tél elején járunk.

Dalolni való kedvem van.

 

Meseautóban színezüst erdők során
repülünk a szívünk tavaszán.
Arany országút csillogó gyémánt porán
repülünk a mesék kocsiján.
Fenn az égben az angyalok vigyáznak ránk
és a sors fogja tán a volánt.
Csupa boldogság vár ezután rád és rám
a mesék meseszép kocsiján.
 

Magam sem tudom, miért pont ez a dal jutott eszembe!

Húsz perc alatt elkészülök az autómosással, és komoly beszédem van Morzsival:

-          Ne pisild le a kerekeit, mert megharagszom!

Néz rám hűséges gombszemeivel, csóválja a farkát, és állítom, hogy vigyorog, pedig érti, amit mondtam.

Negyed nyolckor megcsörren a telefon. Hajaj, erre nem számítottam! Azt mondta, hogy hét órakor indul, százhúsz kilométerről még nem érhet ide!

A fiam keres, hogy a gimnáziumban azt mondták, szabadságon vagyok. Ha megoldható lenne, elhozná az unokámat, mert fáj a torka és nem mehet óvodába.

Mit is írt Csokonai Vitéz Mihály a reményről?
 

Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.
 

Gyertek, fiam, megoldjuk, válaszolom,  s úgy érzem, kiugrik a szívem a helyéről. Azért sem mondom le a randevút! Ha jól belegondolok, jó, hogy ott lesz velem az unokám. Ha balul sül el a randevú, gyorsan leléphetek.

Donát anorákján számos látható és titkos tépőzár biztosítja a kifogástalan megjelenést és a hideg elleni védelmet. Percekbe telik, mire kihámozom belőle a gyereket, aki folyamatosan izeg-mozog, menne már kezet mosni, mert éhes és közli velem, hogy rántottát kér reggelire, vagy bundáskenyeret. És citromos teát. Vagy tejeskávét. Pontosan tudja, hogy nálam az egyszemélyes háztartás komplexitása időnként csorbát szenved, ezért jobb, ha több választási lehetőséget biztosít számomra. Tojás van, kenyér van, citrom nincs, a tejet meg fellefetyelte Morzsi. Végül kiegyezünk a bundás kenyérben és két almából kompótot készítek hozzá.

Donát természetesen számolja a kenyereket, hiszen kettőnk titka, de már húszig tud  összeadni  és kivonni. Igyekszem minél kisebb szeleteket, ujjnyi csíkokat vágni, had legyen minél több számolnivalója.

Még vár rám egy nehéz feladat, elmagyarázni a négyévesnek, hogy számomra fontos találkozóra kell mennünk.

Viselkedjen rendesen a nénivel, ahogyan az óvodás nagyfiúhoz illik. Ha jó lesz, hazafelé jövet kap tőlem egy tábla csokoládét.

-          Most kérem  – mondja higgadtan két falat bundás kenyér között, s közben le sem veszi rólam a szemét.

Úgy néz rám, mintha a vesémbe látna. Pontosan érzi, hogy nekem nagyon fontos ez a találkozás. Neki meg  a csokoládé. Ha már úgyis felajánlottam.

Amit a gyereknek megígérsz, azt be kell tartani.

A születésnapomra kapott nagydobozos  Merci csokoládéból hozok neki egy szeletet. Felhúzza az orrát és odébb pöcköli.

-          Ez egy szelet. Nem egy tábla.

-          Megnézem, találok-e nagyobbat – restelkedek gyenge próbálkozásom okán.

A menyem nem szereti, ha sok csokit eszik a gyerek. Igaza van, de ez most vészhelyzet.  Megkeresem az ötdekás,  nyolcvanöt százalékos étcsokoládét. Attól aztán lesz nyögdécselés a wc-ben!

-          Ez már jó – állapítja meg és azonnal elkezdi  bontogatni, majd kéjes arccal azonnal eltüntet belőle három kockát.

-          Donát, kicsim, tegyük el a többit későbbre, jó?

-          Jó. Milyen a néni?

Ó, ha én ezt tudnám, kisfiam!

Fellélegzek, mert megcsörren a telefonom. A fiam keres, hogy van az unokám. Megnyugtatom, minden rendben, tenném le, de az Donát nyúl a készülék után.

-          Szia, apa! Jól vagyok. Tudod mi lesz? Paparandi. Nem érted? Pa-pa-ran-di!

Kénytelen vagyok kivenni kezéből a telefont.

-          Semmi, fiam, viccelődik a gyerek.

 

Javaslom Donátnak, hogy nézzük meg, megszentelte-e Morzsi a kocsi kerekét.

Megszentelte. Lemossuk.

Kilenc órakor megcsörren a telefon. Végre a várt kellemes női hangot hallom.

Öt perc alatt felveszem az öltönyt, nyakkendőt is kötök, ám Donátra tíz perc alatt adom fel az  anorákot

Az étterem parkolójában már ott áll a metálkék autó. A másik oldalban állunk meg és Donáttal kézen fogva megyünk oda az ismeretlen hölgyhöz.  Láttunkra kiszáll a kocsiból, és széles mosollyal üdvözöl bennünket. Mentegetőzöm, zavarban vagyok.

Kézfogáskor egyenesen  a szemembe néz. Rövidre vágott körmein színtelen körömlakk. Lenyűgöz egyszerű eleganciája.  Illik hozzá parfümjének szolid illata.

Kávézunk, beszélgetünk.

Donát figyel, és hölgy hiába kérdezi, nem válaszol.

-          Bocsáss meg, egy pillanatra.

Ölébe veszi a táskáját, melyben,  mint minden női ridikülben, milliom egy felesleges dolog lapul. Noteszt vesz elő, kitép belőle néhány lapot.  Kiscsizmát, sótartót, hajót hajtogat belőle Donátnak,  miközben kedvesen magyarázza  a készítés  fortélyait.

Az érdeklődéstől gyémántként ragyog az unokám szeme.  

Hát még az enyém!

-          Tessék, most próbáld meg magad! Segítek, ha elakadsz.

Donát nekifog a hajtogatásnak. Nagy igyekezetében még a nyelvét is kidugja.

Mosolyogva egymásra nézünk.

Rengeted mondanivalónk van egymás számára.

 

bélyegkép: szlth.int-ről