A kenyérsütés előző nap délután elkezdődött, amikor nagyanyám elkezdte a teknőbe átszitálni a nulláslisztet, mert azt külön őröltette a malomban. Élesztő kellett bele, meg főtt krumpli, kovász és langyos víz, és só. Kenyeret dagasztani nagy munka, főleg akkor, ha három nagy kenyér, olyan öt-hat kilós, és két, két-három kilós cipó készül.

A kenyértésztát aztán éjjel legalább háromszor át kellett dagasztani, hajnalban negyedszerre és szakajtóba szakítani, ahol még két órát szunnyadhatott, mire a kukoricaszárral és venyigével jól befűtött kemencébe kerültek.

A vakarékból, azaz a teknő oldalán maradt tésztából készült a sütőlapátnyi lángos, amely elsőként sült meg, barnáspirosra, és amelynek tetejét egy darab zsírral áthúzta, megpergette sóval, és mint napjainkban a pizzát, felszeletelte nekünk, az unokáknak, akik úgy ettük, mintha a világon ennél jobb étek nem is lenne.

Az újév első napjához hozzátartoztak a hagyományos sütemények.

A kézzel húzott rétes, mákkal, dióval, túróval, almával töltve, a hájas tészta papucsok, igazi, békebeli szilvalekvárral és diós habbal ízesítve, meg a tepertős pogácsák, ott sültek napszámra a kemencében. Mi, az aprónép, állandóan ott köszköpűködtünk nagymama mellett, segíteni ugyan nem nagyon tudtunk, de az első kóstolásban jeleskedtünk.

Ilyenkor bablevest főtt, nagy fazékban, az is a kemencében, mellette tepsis mackó sült. Nagyon szerettük.  Tudta nagymama, hogy karácsonykor teleettük magunkat, kellett már hús nélküli étel is, mert hamarosan következtek az újévi sültek, az orjaleves, és rendszerint került az asztalra friss disznótoros is, hiszen akiknek ő is küldött kóstolót, most viszonozták azt.

Mennyiben volt ez más, az újév előtti készülődés, mint máskor?

Először is, nagymama három cipót sütött, a szokásos kettő helyett, és egyiket külön tette a kamrában, mert azt nem lehetett megszegni, még véletlenül sem. Mellé került egy-egy rúd a rétesekből is, meg egy oldal húsos füstölt szalonna.

Aztán elsején, éppen amikor ebédhez terítettek, beállított Sári néni, a sokszoknyás cigányasszony, aki nyaranta rendszerint jött tapasztani a melléképületeket. Elkántálta a jókívánságait, és nagyanyám máris hozta neki a kamrában félretett cipót, szalonnát és rétest, nagyapám meg addig megkínálta egy kupica pálinkával, és egy pohár borral is, hogy legyen mivel leöblíteni az ötvenfokos torokkaparót.

A kapuig kísértük, nagymamával együtt és visszafelé jövet megkérdeztem, hogy miért koldul Sári néni, és miért adott neki annyi mindent.

-          Tudod, gyerekem, addig jó, amíg adhatsz a magadéból. Sári néninek nyolc gyereke van, meg három unokája, nem győzi etetni őket. És nem koldul, csak jött újévet köszönteni. Senkitől nem fogad el adományt, csak tőlünk, mert tudja, hogy jó szívvel adjuk azt, amit magunk is eszünk. De miért kérdezgetsz? Meglásd, jut nektek is elég, fogadom, hogy holnapután is lesz a süteményből, és csak fintorogsz, ha kínálom, már két napja esszük. Egyébként is, adni jó, majd megtanulod.

És már több mint ötvenöt éve tudom.