.

ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

 

 

  

 

   A lélekkolostor    titka***  Lélek   cserepek

 

***

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

***

kedvenc   versek >>>* 

 

FŐOLDAL

 
*FŐOLDAL

Amikor én még kis srác voltam...

2013.01.02. 20:56, Yolla
Irodalom

.

A kenyérsütés előző nap délután elkezdődött, amikor nagyanyám elkezdte a teknőbe átszitálni a nulláslisztet, mert azt külön őröltette a malomban. Élesztő kellett bele, meg főtt krumpli, kovász és langyos víz, és só. Kenyeret dagasztani nagy munka, főleg akkor, ha három nagy kenyér, olyan öt-hat kilós, és két, két-három kilós cipó készül.

A kenyértésztát aztán éjjel legalább háromszor át kellett dagasztani, hajnalban negyedszerre és szakajtóba szakítani, ahol még két órát szunnyadhatott, mire a kukoricaszárral és venyigével jól befűtött kemencébe kerültek.

A vakarékból, azaz a teknő oldalán maradt tésztából készült a sütőlapátnyi lángos, amely elsőként sült meg, barnáspirosra, és amelynek tetejét egy darab zsírral áthúzta, megpergette sóval, és mint napjainkban a pizzát, felszeletelte nekünk, az unokáknak, akik úgy ettük, mintha a világon ennél jobb étek nem is lenne.

Az újév első napjához hozzátartoztak a hagyományos sütemények.

A kézzel húzott rétes, mákkal, dióval, túróval, almával töltve, a hájas tészta papucsok, igazi, békebeli szilvalekvárral és diós habbal ízesítve, meg a tepertős pogácsák, ott sültek napszámra a kemencében. Mi, az aprónép, állandóan ott köszköpűködtünk nagymama mellett, segíteni ugyan nem nagyon tudtunk, de az első kóstolásban jeleskedtünk.

Ilyenkor bablevest főtt, nagy fazékban, az is a kemencében, mellette tepsis mackó sült. Nagyon szerettük.  Tudta nagymama, hogy karácsonykor teleettük magunkat, kellett már hús nélküli étel is, mert hamarosan következtek az újévi sültek, az orjaleves, és rendszerint került az asztalra friss disznótoros is, hiszen akiknek ő is küldött kóstolót, most viszonozták azt.

Mennyiben volt ez más, az újév előtti készülődés, mint máskor?

Először is, nagymama három cipót sütött, a szokásos kettő helyett, és egyiket külön tette a kamrában, mert azt nem lehetett megszegni, még véletlenül sem. Mellé került egy-egy rúd a rétesekből is, meg egy oldal húsos füstölt szalonna.

Aztán elsején, éppen amikor ebédhez terítettek, beállított Sári néni, a sokszoknyás cigányasszony, aki nyaranta rendszerint jött tapasztani a melléképületeket. Elkántálta a jókívánságait, és nagyanyám máris hozta neki a kamrában félretett cipót, szalonnát és rétest, nagyapám meg addig megkínálta egy kupica pálinkával, és egy pohár borral is, hogy legyen mivel leöblíteni az ötvenfokos torokkaparót.

A kapuig kísértük, nagymamával együtt és visszafelé jövet megkérdeztem, hogy miért koldul Sári néni, és miért adott neki annyi mindent.

-          Tudod, gyerekem, addig jó, amíg adhatsz a magadéból. Sári néninek nyolc gyereke van, meg három unokája, nem győzi etetni őket. És nem koldul, csak jött újévet köszönteni. Senkitől nem fogad el adományt, csak tőlünk, mert tudja, hogy jó szívvel adjuk azt, amit magunk is eszünk. De miért kérdezgetsz? Meglásd, jut nektek is elég, fogadom, hogy holnapután is lesz a süteményből, és csak fintorogsz, ha kínálom, már két napja esszük. Egyébként is, adni jó, majd megtanulod.

És már több mint ötvenöt éve tudom.

4 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2013.01.06. 20:51
Vica

Igazi lélekkel írt emlékező történet ez..Mélyen megérintett , mert nekem is volt egy ilyen nagymamám..

2013.01.03. 12:45
lenhardt

Szép történet, gyönyörű emlékek, bölcs nagymama, akinek szavai ma is kísérnek, mert nagy igazságot mondott azzal, hogy adni jó.

2013.01.03. 07:29
Frezia

Kedves Yolla! Örömmel olvastalak. Eszembe jutottak nekem is a régi szép idők. A kemence, a jó kalácsillat., és még a cigányasszony is :-))

A disznótoros és a kemencében sült egész sonka húsvétkor. De jó is lenne ma is! Gratulálok írásodhoz.

Egy szót nem tudtam mit jelent: (köszköpűködtünk). Ha olvasod, írd már ide a magyar jelentését légy szíves.

A cikked 14-es méretre áttettem.


Válasz:

Kedves Frézia!

A "köszköpűködni" a magyar tájnyelvben annak kifejezése,  akár szeretetből is: ha alkalmatlankodik a (főleg) kisgyerek, csalhatatlan érzékkel felismerve az időpontot, helyzetet, amikor a legjobban kellene sietnie szüléjének.

A szót használják még ma is  Alföld szerte, főként Békés megyében. Előfordul (magam is hallottam...) az erdélyi Mezőségen is. Irodalomban én Szarvas Gábornál, és Kriza Jánosnál olvastam. Benne van a kifejezés Szinnyei József: Magyar Tájszótárában, és több helyütt a Magyar Nyelvőr kböző számaiban egyaránt.

Én örömmel fedeztem fel az írásban, részben megadta kedves hangulatát az írásnak.

BML

 

2013.01.02. 22:08
Admin/1

Kedves Yolla! Örömmel olvastam a régi történetet. Milyen más volt akkoriban az élet. Tárt kapuval és kitárt szívvel lehetett élnünk. Mások voltak az emberek, a közbiztonság. Szívesen fogadtunk látogatót, újév köszöntőt. Ma viszont be kell zárkóznunk és az embereknek rég nincs miből adni, pedig adni jó!

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2025.01.31. 06:29
2025.01.21. 22:35
2025.01.21. 20:15
2025.01.18. 20:49
2025.01.16. 15:51
2025.01.10. 17:31
2025.01.10. 10:59
2025.01.09. 15:31
2025.01.07. 12:03
2024.11.02. 16:29
2024.10.27. 11:05
2024.09.19. 09:55
2024.09.10. 17:39
2024.09.10. 04:00
2024.09.09. 19:10
2024.08.08. 08:45
2024.08.03. 08:12
2024.07.16. 19:20
2024.07.16. 19:05
2024.07.12. 06:32
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints