A Klapka induló hangjaira masíroztak díszőrségbe Dobri Lajos hagyományőrző huszárjai január elsején, Petőfi Sándor születésének 190. évfordulóján. Hidvégi Györgyné tanárnő beszédében többek között így szólt:
Pici tűznek érkezett az 1823-as télben, majd egyre nőtt, növekedett a láng, amerre járt, nyomot hagyott, izzított, magával ragadóan lelkesített: „Hogyha feldobnám az égre szívemet, melegítené a világot – nap helyett” – írja Petőfi. Sohasem a maga, mindig a mások, elsősorban hazája, nemzete, annak szabadsága érdekében. A költő-forradalmár és forradalmár-költő, ahogy nevezni szokás, a legkisebb fiú, a nemzet Benjaminja, nem kímélte magát: tervei, tettei többször 26 évet megtöltenének.
Az esztendő végeztével szokása volt summázni, verset írni, visszatekinteni. Mi ilyenkor, az év első óráiban idézzük alakját, szellemét, és gondolunk arra, mit is jelent ő nekünk, miféle erő rejlik abban a kötetben mindnyájunk könyvespolcán.
A nemzet legfőbb összetartója az anyanyelv. Csak a sajátunkban, a páratlanul gazdag, óriási kifejező- és megjelenítő erővel bíró magyar nyelvben vagyunk igazán otthon. Magyarul nemcsak a szó jelentését, de mögöttes tartalmait, összefüggéseit is értjük, számunkra csak ennek van zamata, otthont idéző és lelket igéző ereje. Nem véletlen, hogy a nyelv két fő bástyáját, a templomot és az iskolát támadták sokszor a nemzet életére törő sötét erők. Addig nagy baj nem lehet, amíg a szavainkat, azok értelmét is megtartjuk, tartalmat és formát nem csonkítunk, amíg az alany és az állítmány, az összes ékezet a helyén marad. Pozsonytól Segesvárig, Szabadkától Kiskőrösig, nem csak az eszünk, a szívünk is érteni fogja a magyarul hozzánk szólót.
Petőfiről írták: „Honfoglalónk te vagy. Ha őseink csak földet hagytak ránk: Te reánk hagytál egy darab eget … kisajátíthatatlan birtokot.”
Mi, magyarok, kivételesen pazar kulturális, szellemi kincsestárral büszkélkedhetünk. Sokszor szolgált támaszul, menedékül az a gazdagság a történelem sanyarú időszakaiban, és lám, megtartott bennünket felemelt fejjel, acélos akarattal, érző szívvel.
Ha megkérünk egy magyar embert, idézzen néhány verssort, valószínűleg Petőfit választ. Mert ha azt mondod, március 15-e, azt felelem, Talpra magyar! Ha azt mondod, mézeshetek, a válaszom: Szeptember végén… Fiatalos, őszinte jelszó? Szabadság, szerelem… és ott a számtalan vidám, kedvesen megható vagy sodró lendületű énekelt vers Petőfi tollából.
Micsoda ajándék, hogy az esztendőt ilyen rendkívüli születésnappal kezdhetjük, mi magyarok. Valóban hosszú időre ellátottnak érezzük magunkat tőle. Tartson ki a lélektől lélekig ható gazdagság a következő születésnapig. Maradjon meg és erősödjön a varázskör időben és térben, hogy a magyarul beszélők igazán egy nyelvet beszéljenek, és az az egy méltó legyen a legigazabb, a legtisztább példákhoz tartalmában és megjelenési formájában egyaránt.
Így megmaradhatunk – ahogy Reményik Sándor kéri – Petőfi nemzetének. Hírvivőnek, akit már semmi bántódás nem érhet, a rontás nem foghat rajta, mert a lényeg, a csoda már megtörtént.
„Benned meg maradt az ország, És megmaradt a hatalom, S a dicsőség is, a mi dicsőségünk, Most és mindörökké.”
A gyertyák, mécsesek hagyományos elhelyezését a Petőfi-szobor talapzatán Cseresnyés Péter polgármester, országgyűlési képviselő kezdte meg, majd a résztvevők hosszú sorban követték. Ezalatt Dsida Jenő Psalmus Hungaricusa - „Hogy felkutassak minden magyart” - szólt a Mind1 zenekar előadásában, Menyhei Balázs megzenésítésében. A 2013-as évet is nyitó Petőfi-ünnep a Szózat és a Székely himnusz közös éneklésével zárult.

Kanizsa

2013-01-01 21:03:00

http://www.kanizsaujsag.hu/