1. rész

Lehet valakit igazán ismerni? Látjuk is a társunk valós egyéniségét, vagy csak nézzük a szokásait, kicsit értetlenül, amíg meg nem szokjuk?

Kata, bolond vagy és fáradt, hülyeségek járnak a fejedben! A középmagas, telt alakú középkorú nő, nagy sóhajjal ül le a legközelebbi fotelbe és pihegve körülnéz a lecsupaszított helyiségben. Fáradtnak érzi magát. mégis felszabadultnak. Az utolsó három hónapban robotként teszi a dolgát, reggel irány a kórház, Csabának tiszta pizsamát és ételt visz, utána munka, bevásárlás, főzés, hétre viszi a vacsorát, este tíz körül keveredik haza, hogy fél órát áztassa magát a kádban, majd belezuhanva az ágyba, álomtalan álmát aludja reggel ötig. Onnan ismétlődik az egész, mint egy végtelen forgatókönyv. Amikor már nagyon beteg férje, suttogva meghagyja neki, hogy az ügyvéd társát, Kósa Dávidot bízza meg a hagyatéki eljárás lebonyolításával, hiszen nem akarja sem Katát, sem Kiscsabit kitenni az ehhez kapcsolódó kellemetlenségeknek. Egyébként is a házuk és a megtakarításaik rég Kata nevén vannak, a fiuknak is vettek egy nyolcvanhat négyzetméteres lakást, kocsit, sok dolga nem lesz a közjegyzőnek.

A temetés utáni napon szembesül a magánnyal, amikor a gyerekük is elutazik, nem marad más, mint a csend. Szabadságot vesz ki és szabadnak érzi magát, mint ki mázsás súlyát nem hordozza tovább. Nem, nem a férje betegsége miatt, hanem azért, mert azt teheti, amit akar.

Most például jól esne egy pohár hideg sör, tetején négy centis habbal, amely bepárásítaná a pohár külsejét, ahogyan csak Csaba tudja kitölteni az üvegből, és a hab ott ragadna a nem létező bajszán, amint kiinná. Bajszoskám, lelnél nekem néhány sós falatot a konyhában, kéri ilyenkor a férje, pajkos évődéssel a hangjában, hogy az asztalra két perc múlva elé tett sós ropogtatnivaló láttán hozzátegye, ez hizlal kedves, és nem is vagyok éhes.

Már nem kéri, szegény. Egyébként sem tudná teljesíteni, mert üres a hűtő, a szekrényajtók is kinyitva ásítoznak az unalomtól. Egy szem fűszer nem sok, annyi sincs már a konyhában. Csak a dobozok, mint a nappali fala mellett is ott lapulnak a társaik, takaros rendben, bennük a szőnyegek, fényképek, nippek, kristályok, porcelán vázák, festmények és a terítők, amelyeket valaha a hatvan négyzetméteres nappali díszeként oly sok dicséretet kapnak. Az emeleti szobákban is hasonló a helyzet, még az ágyneműk is dobozokban szunnyadnak, itt már vendég többé nem hajtja álomra a fejét. A virágokat reggel óta a teraszon süti a nap, ha nem fér fel a kamionra, akkor itt hagyja a szomszédasszonynak, aki régen irigyli a pompás növényeit.

Kata télen-nyáron mosolyogva gondozza a növényeit, ha nem hallja senki, még beszélget is velük. Főleg azóta, hogy Kiscsabi, a fia, külföldre megy tanulni és a férje éjt nappallá téve dolgozik, sokszor hétvégén is. Csak most, hogy jobban belegondol, számtalanszor egyedül uralja a hatalmas házat, igazán az utazások, nyaralások, rokon látogatások és a vendégfogadások alkalmával van együtt a család. Tulajdonképpen semmi rosszat nem mondhat Csabáról, az idő, amikor együtt vannak, csak reá figyel, elhalmozza mindennel, figyelemmel, gyengédséggel és sok felesleges holmival, amelyet fanyar humorával átitatva rendszerint úgy ad át neki, mint egy kitüntetést, amely kijár az ő ügyes, okos, szelíd kis feleségének.

Szégyelli Kata maga előtt is, hogy ilyen gyorsan átrendezni képes az életét. Holnap lesz a hagyatéki eljárás, holnap után jön a kamion és leköltözteti falura, az üres szülői házba, hogy ott folytassa nyugdíjas életét, lelassult tempóban, a természethez közel, a gyerekkorából megszokott, megnyugtató környezetben. Jobb lesz, ha Kiscsabi már az új szülői házba tér haza. Ha most látná a férje, valamelyik felhő szélén lóbázva a lábát, nem lenne büszke rá, korholná, mint életében tette, ne siess, Kata, módszeresen, egyenletesen lépkedj a célod felé, meglásd, eléred, hamarabb, mintha a futkosnál.

Kora reggel váltanak a gyerekkel néhány szót.

-        Anya, biztos nem kell segítség? Néhány napra hazamehetek.

-        Ne gyere, fiam, London nem a szomszédban van, ne szórd a pénzed. Minden rendben lesz. Tudod, meghatalmaztuk Dávid bátyádat, apád legjobb barátját, hogy intézkedjen a hagyatéki eljáráson. Majd felhívlak a jövő héten, skypon és megbeszélünk mindent. Rendben?

Lesz meglepetés, ha megtudja Kiscsabi, hogy az édesanyja nem az a védtelen, gyámolításra szoruló nőszemély, aki az apja árnyékában meghúzódik. A házért hatvanmilliót kap, a vételár már letétbe helyezve a szülőfaluja takarékszövetkezetében. Amint leadja a kulcsot, felveheti a pénzt. Egy hetet ad magának a falusi berendezkedésre és asszimilációra, utána vissza kell jönnie néhány napra, a nyugdíjazását intézni, hogy dolga végeztével hazatérjen véglegesen és megvalósíthassa álmait, melyeket évtizedeken át dédelget, mint gyenge növényt, amely mára mély gyökereket eresztett lelkében. Terveiről, tetteiről nem beszél senkivel. Meglepődik majd Kósa Dávid is, aki a férje elválaszthatatlan barátja évtizedek óta. A legjobb barátnői sem arról híresek, hogy megértik a mások gondjait, pletykálni meg ráérnek róla akkor is, ha már lezárja életének városi szakaszát és nem hallja károgásukat.

Csaba ruháit, a méregdrága öltönyöktől az utolsó zokniig, gondosan becsomagolva odaadja még a temetés utáni napon, a szőke, kissé fogyatékos koldus fiúnak, Détának, aki alig néhány évvel idősebb a fiánál. Rendszerint ott koldul a kereszteződésben és minden környékbelit elnevez a maga feje szerint. Katát Gesztenyének, férjét Gróf úrnak szólítja. Évekig kitelik Csaba ruháiból a fiú ruhatára.

Férje nem szereti a szerencsétlen Détát, undorodva felhúzza az orrát, ha behajol a fiú a kocsi ablakán, hogy kérjen egy cigarettát, sohasem néz rá, csak bámul a semmibe, azalatt, amíg Kata megkínálja az elegáns dobozú füstölni valóval.

Ideje indulni és a saját személyes holmiijait is bedobozolni. Kata egy óra alatt végez az egésszel. Fele annyi a ruhája, mint a Csabáé, pedig csinosan öltözik. Igaz, a pipere cikkei is megtöltenek egy kisebb bőröndöt. Ezekre már nem lesz szüksége, mert nem akar tetszeni senkinek immár, de hálás nekik, hogy miattuk nézik tíz évvel fiatalabbnak a koránál, ezért eszébe sem jut kidobni őket.

Este hét óra van. Kata gyomra megkordul, ez a vacsora ideje. Letusol, felvesz egy csinos nyári ruhát és rendel egy pizzát.

A futár gyorsan ideért, gondolja, amikor megszólal a csengő. A kertkapuban azonban Déta áll, kajla mosollyal az arcán.

-        Gesztenye, én vagyok.

Kezében gyűrött papír, azzal integet.

-        Szervusz, Déta, mi a baj?

-        Neked hoztam….

Nyújtja Katának a gyűrött papírt.

-        Találtam…neked adom…tiéd…adsz cigarettát?

Kata óvatosan elveszi a fiútól a papírt. Széthajtogatja.

Férje végrendeletének másolata. Beleolvas és megszédül.

 folyt. köv.

Kép: Boris Vanessza alkotása