Szegeden botrányt okozott Győrffy László “alkotása” az utolsó vacsora, ahol ez az elképesztően sötét un. “művész” porcelán tányérokon ürülékeket kínált… Hol történhetett meg mindez? A szegedi Reök-palotában, a Kontrasztok vonzásában elnevezésű tárlaton.

Több egyház tiltakozott. Véleményem szerint nemcsak az egyházi vezetők, hanem minden keresztény ember jogosan háborodik fel emiatt a keresztényellenes ténykedés miatt. Szerintem büntetést érdemel, aki ennyire undorítóan alázza Európa közepén a kereszténységet!

– Nyilvánvaló, hogy az utolsó vacsorát figurázza ki, ami a keresztények számára szent dolog. Az alkotás azonban minden jóérzésű embert is sérthet. Az, hogy fekáliát formázunk meg az asztalnál, már önmagában nem túl ízléses, persze a művészi szabadságba sok minden belefér – jelentette ki a Hír TV-nek Haág Zalán fideszes önkormányzati képviselő.

– Ha nem gondolnánk ezt az installációt műalkotásnak, akkor nem hoztuk volna ide – mondta Nátyi Róbert. A kiállítóhely művészeti vezetője úgy gondolja: nem szabad a művet bármilyen módon az utolsó vacsorával, vagy más vallási témakörrel összekötni. Szerinte a művész csak komikusan dolgozta fel a bibliai történetet.

– Egyetlen olyan jelkép sincs a műben, ami bárkit is megsérthetne. Az installációban emberi tárgyak és melléktermékek vannak egy sajátos barokk kontextusba helyezve – tette hozzá Nátyi.

Ezek szerint Nátyi Róbert művészi ízlését nem igazán zavarja a dolog.

Haág Zalán fideszes önkormányzati képviselő szintén nem érti mi a probléma.

A szegedi dóm plébánosa, Kondé Lajos szerint a művészi szabadság nem jelenthet egyet más emberek megsértésével.

A Szeged-tarjánvárosi Szent Gellért Plébánia plébánosa, Benyik György 99 támogató aláírással tiltakozó levelet küldött az installáció bemutatása ellen a polgármesternek és képviselőknek. Azt követelik: „Azonnali hatállyal vegyék ki a tárlatból Győrffy László művét, és a Reök-palota vezetősége pedig kérjen nyilvánosan bocsánatot azon hívő emberektől, akiknek vallásos érzületét ezzel az installációval megsértették.” Úgy fogalmaznak: „Az installáció a korlátlan művészi szabadság leple alatt egyértelműen megsérti az emberi és vallási alapértékeket, és sokkolja a Szegeden többségben élő keresztény embereket, legdurvább módon rombolni kívánva vallásos polgárok legszentebb érzéseit, és undort keltve a hagyományos esztétikai értékek képviselőiben is.”

Ki ez Győrffy? Mit művelt korábban?

Te a technorealizmust képviseled? – kérdezi egy csupafog, hárommellű meztelen nő a hímvesszejét szorongató, széttorzított fejű, hányó művész-alteregótól. A lap alján a technorealizmus felirat kezdő t-betűje formál keresztet a szakkifejezés sírhantján, az égen pedig orvosságos pirulákból rajzolódik ki a feszület. A neurózis maga alá temette a technorealizmust, elszabadult és gát nélkül tombol a kicsiny grafikai lapokon és a méretes enteriőr-installáción. Győrffy nem fogja többé vissza magát, szétmállik a dark dandy máz, fantáziájának mélyéről borzalmas szörnyek és képzetek sereglenek elő egymásba kavarodva: vigyorgó koponyák, elfolyó mutánsok, szörnyé torzuló emberek, csontvázak, meredező falloszok, fogakat csattogtató vaginák, csonkolt végtagok, csöpögő vér, magzatok felé repülő pisztolygolyók és egymás szájába hányó fejek. Győrffy néha utal egy-egy művészettörténeti előképre, nem idegen tőle Bosch középkori fantáziavilága, Goya szörnyűségeket leltárba vevő grafikái és Dalí szétfolyó szürrealizmusa. De a falakra hanyag összevisszasággal felszegezett kis jegyzet-lapok nem az előképekből építenek posztmodern idézet-puzzle-ét (belekeverve a pop fekete mágusait, David Lynchtől Marilyn Mansonig). Vérre és lélekre megy a játék – még ha a sötét humor nem is idegen Győrffytől. A levágott fejét a lába között hordó meztelen figurához tartozó cím egyfajta kulcsot ad a nézőnek: Ha az értelem ébren van, előjönnek a szörnyek. Goya rajzolt egy híres rézkarcot hasonló címmel, egy asztalra borult férfiről, akinek fejéből álombéli baglyok és denevérek sereglenek elő. Csakhogy a grafika eredeti címe (Ha az értelem alszik, előjönnek a szörnyek) szerint Goya a felvilágosodásban és a rációban bízott, ami szétkergeti a tudatlanság sötét babonáit. Győrffy viszont egy Freud-utáni, önboncolgató és lelkibeteg világ szülöttje, rossz közérzettel és komplexusokkal. A két tucat szürreális grafika csak a tárlat egyik felét jelenti, amit egy enteriőrinstalláció egészít ki. Terített asztalon, tizenkét zöld tányér, szembecsapóan élethű, műanyag kutyaürülékkel és a művész műgyantából kiöntött bal kezével. A brutálisan levágott végtag olyan élethetű, hogy még szőrszálak is kikunkorodnak belőle! Az asztal felett egy vaskos arany keretbe foglalt koponya-reprodukció, horrorisztikus memento moriként. Az együttest a csattanósan keserű cím teszi egyértelművé: Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben. Győrffy a gyomorforgató nyersanyagot elegáns módon tálalja. Így a gótikus horrorba illő, elátkozott, nietzscheánus gondolatokat legalább egy kis öncélú esztétikumtakaró borítja. De nem túl vastag! A kiállításra a koronát a hiperrealista modorban megfestett önarckép teszi fel, ami a megöregedett művészt ábrázolja. Kövérkés test, kopaszodó homlok, őszülő, torzonborz fürtök, a néző tekintetébe fúrt eszelős pillantás és sátáni vigyor. A festmény címben is megidézett előképe Dorian Gray portréja, ami magára véve kifogástalanul életunt modelljének szörnyű bűneit, titokban öregedett és torzult. De Oscar Wilde regényhőse hét lakat alatt tartotta gyűlölt önarcképét, hogy örök szépségének titka ne tudódjon ki. A jelenkor Dorian Graye nem titkolja szörnyűséges arcmását, sőt, mindenki okulására közszemlére teszi! A Teremtéstől megcsömörlött teremtmény gonosz fintorral néz bele a semmibe, felkínálja magát testestül-lelkestül, de nem vár viszonzást. Se megértést, se törődést, se – bár gyanítjuk, ez már csak a pozőr alteregókra igaz – szeretetet. Győrffy a mai magyar képzőművészeti színtér legsötétebb figurája, a lélektani horror és a graciőz rosszkedv boszorkánymestere. Bátorítói a művészettörténet elátkozott klasszikusai, Hieronymus Boschtól Damien Hirstig, valódi ihletője saját belsőjének mélységes mélye.

Ha ilyen az un. kortárs művészet, akkor nem tudom ki az, aki kérne belőle?!