Néhány hete ismét kérdezőbiztosként járok magánemberekhez ill. cégekhez, és a kutatásokhoz megjelölt kérdéseket teszem fel sorban a velem foglalkozó embereknek, akik időnként cégvezetők, máskor pedig nyugdíjasok, vagy egyéb civil emberek.

Mi ebben az érdekes? - legyinthet rá bárki, de én bizony nagyon is élvezem, ahogy megnyílnak a velem szemben ülő személyek. A céges kutatásban a létszámra és végzettségre vonatkozó kérdések közben kiderül, hogy a kisebb vállalatoknál nem különülnek el igazán a beosztások, mindenki teszi a dolgát, de a közös feladatokban is részt kell vennie. Nem tartanak külön személyzetet az egyszerűbb munkafázisokra, hanem mindenki rendben tartja a saját területét. Szinte minden cégnél gondot jelent, hogy miként pályázhatnának, honnan legyen önerő, miért csak a vadonatúj gépek beszerzését segítik az EU-s pályázatok. (Ez valóban érdekes, hiszen a BKV is használt járműveket vásárol...)

Természetesen nem minden cégvezető hajlandó fogadni egy kérdezőbiztost, inkább elutasít, bár udvarias formában. Olyasmivel is találkoztam, hogy egyszerűen nincs idejük foglalkozni velem, mert folyamatosan dolgoznak, pl. nagykernél, vagy üzletben.

A magánszemélyek felkeresését az elmúlt héten kezdtem, és eddig kellemes tapasztalataim voltak. Hétköznap mentem, tehát inkább a nyugdíjasokat találtam otthon. Volt, aki még az igazolványomra is csak legyintett, megbízott bennem, nyugodtan hellyel kínált, sőt málnaszörpöt is akart tölteni részemre. Idős, megözvegyült ember, akinek az otthonában ragyogó tisztaság és rend fogadott, ő maga pedig tökéletesen tisztában volt a napi politikával, az egészségügy helyzetével, és minden kérdésre okosan válaszolt. Egy hölgy - aki velem egyidős lehetett - kicsit bizalmatlanul nézett ki, amikor megálltam a kapu előtt, aztán mégiscsak beengedett, mondván, hogy tényleg megkapta a cégtől a levelet, amelyben jelezték, hogy jönni fog a kérdező. "Nincs sok ideje"-mondta, de aztán mégiscsak türelmesen válaszolgatott, sőt igazán jól elbeszélgettünk. Örültem, hogy szerencsésnek érzi magát, valóban gyönyörű, kertes házban élnek a férjével, és élvezik a nyugdíjas élet szabadságát. Magam is meglepődtem, amikor az órámra pillantva láttam, hogy másfél óra telt el...

Amikor előre megbeszélt időpontra megyek valahová - ez inkább a céges megkeresésekre jellemző - akkor bizony fura időpontokat is kapok, ilyen volt egy reggel 1/2 8-as találkozó. Pontos voltam, sőt néhány perccel előbb érkeztem, és gyorsan végigmentünk a kérdéseken, miközben megtudtam, hogy mennyi baj van az egyetemi oktatással, hiába végeznek mérnökként a fiatalok, a munkahelyen tanulnak meg igazán mérnökként működni.

A képzésre a gyógyszertárak is panaszkodtak, mivel már képeznek gyógyszertári asszisztenseket egy éves OKJ-s formában is, de ott nem a gyógyszerészeti ismereteken, hanem a kommunikáción van a hangsúly. A korábbi három éves képzés sokkal eredményesebb volt, mondják a vezetők.

Általános dolog, hogy saját informatikust csak kevés cégnél alkalmaznak, legtöbben külsőssel oldják meg a feladatot. Ugyanez a helyzet a portaszolgálattal is. Van, ahol a jogász vagy a könyvelő is külsős.

Tekintettel arra, hogy én nemcsak kérdezőbiztos vagyok, hanem újságíró is, így nemcsak a kérdéseket és válaszokat látom, hanem érzékelem azt is, hogy az emberek milyen nehezen boldogulnak. (Kevés a kivétel!)

Azt is látom, hogy szívesen beszélnek gondjaikról, problémáikról, pedig tudják, hogy nem én fogom megoldani azokat.

Évekkel ezelőtt már működtem kérdezőbiztosként, és ahogy összehasonlítom a korábbi és a mai találkozókat, válaszokat, bizony azt érzékelem, hogy az emberek hangulata negatív irányba változott. Sokkal nehezebben boldogulnak, mint régebben, és nem is bíznak abban, hogy javulás várható.

Én csak kérdezek, mégis azt hiszem sokat kapok ettől a munkától, nemcsak a pénzre gondolok - ami egyáltalán nem sok - hanem arra, hogy emberi sorsokba pillanthatok bele néhány órára.