Sűrű pelyhekben hull a hó. A holdfény ezüstösre festi a tájat. Reggel öt óra, ilyenkor a másik oldalára fordulhatna, de nem teszi, mert ötven éve ez az ébredési ideje. Három gyereknek és a férjének reggelit készített, uzsonnát csomagolt, majd miután útnak indította a családot, maga is készülődött és pontban fél nyolckor munkába indult.
Rég megszűntek ezek a kötelezettségei, mégsem tud öt óránál tovább aludni, egyszerűen kiveti magából az ágy, mintha beprogramozták volna.
Felteszi a kávét, kinyitja az ablakot, hadd jöjjön be a friss levegő, zuhanyozik és úgy köntösben, elkészíti a reggelijét, tejet önt a kávéjába, bekapcsolja a rádiót és leül az asztalhoz reggelizni.
Árad be az ablakon a csípős, hideg levegő. Nem fázik, ám agysejtjei lázas munkába kezdenek, számba veszik a teendőket, melyek a mai nap penzumai. Hetvennyolc éve sosem tétlenkedett, mindig talált magának elfoglaltságot, célokat, melyeket el akart érni és többnyire sikerült is megvalósítania még a legvadabbakat is.
Most is arra koncentrál, hogyan tudná megvalósítani a legújabbat. Lassan eszegeti a szendvicsét, hiába, a műfogsor nem az igazi, de jobb nincs. Fél füllel hallja a híreket, nem veszi komolyan, mert régóta nem tudja követni a politikusok hazudozásait, hamis ígéreteit, melyek sajnos pártsemlegesek, ahogyan tévedéseik árát is mindig a nép fizeti meg, az istenadta nép, amely rendszerint hinni akar a szebb jövőben, ezért könnyen csőbe húzható.
Szegény Kálmán mondogatta, ha mérgelődött az aktuális politikai ostobaságon, Klementina szívem, a hosszú élet titka abban rejlik, hogy ne engedd be az életedbe a politikát, mert gyökeret ereszt benne és nem szabadulsz tőle.
Tíz éve eltemették Kálmánt, ám hiánya nem halványul, a mai napig számára az önkontrollt az jelenti, ha elképzeli, mit mondana a férje.
A mostanit is helyeselné, felugrana a reggeli mellől, siess, drágám, sok dolgunk lesz ma, mondaná, és máris nyúlna a telefon után, hogy néhány ismerősétől informálódjon az immár közös ügyeik kapcsán.
Becsukja az ablakot, elmosogat, és felöltözik. Kávészín Chanel kosztümöt vesz fel, hozzá tojáshéj színű selyemblúzt, barna csizmát.  Megigazítja a haját és vékony púder réteget tesz az arcára. Rúzs is kell, halvány, épphogy látsszon. Pillanat, a parfüm sem maradhat el, de melyik is illene a mostani alkalomhoz? Hát persze, a Coco Chanel.
Felveszi a kabátját, felkapja a táskáját, melynek színe megegyezik a csizmáéval, és elindul. Gondosan kulcsra zárja az ajtót és a hosszú folyosón igyekszik a lifthez. Mehetne gyalog, hiszen mindössze egy emeletet kell lemennie, de így kényelmesebb.
A földszinten belátni az étterembe, ahol a személyzet a reggelihez terít.
A portásfülkénél muszáj megállnia, másként nem tud kimenni a telekről a kocsival, csak ha a portás megnyomja a kapu távirányítóját. Szundikál Bandi, egész éjjel fenn volt és a váltásig még egy órát kell várnia. Nem ébreszti fel, kinyitja a fülke ajtaját és megnyomja a távirányítót. Ha felébred, úgyis észreveszi, hogy hiányzik a parkolóból a kék Corsája, és utólag beírja a távozását.
Csikorog a hó a kocsi kereke alatt. Szerencséje van, hogy meghosszabbították a jogosítványát, még két évig biztosan vezethet. Messze a falu, három kilométer, gyalogosan leküzdhetetlen akadály lenne, a busz meg ritkán jár, de így, a Corsával, percek alatt beér.
Alszik a falu, csak a gyerekek araszolnak a hóesésben az iskolába. Nyitva a bolt, korai vevő az a néhány iskolás, aki otthon pénzt kap, hogy vegyen magának uzsonnát. A kocsmában sem látni mást a személyzeten kívül. Persze, a törzsvendégek kinn, a belső udvaron iszogatnak, mert ott rá lehet gyújtani.
Több élet nem látható a településen, pedig áthajt rajta, mert irány a városi bevásárlóközpont.
Az országúton a friss nyomot követi, egy kocsi járt ma már erre, így könnyebb eligazodni, mint a szűz havon.
Az ablaktörlő lapátja hangosan surrog, ki kellene cserélni benne a gumikat. Ezt Kálmán intézte, neki nehezére esik, nem ért hozzá, és rendszerint átvágják. Húsz kilométert vezethet a városig, ám semmi kedve kigúvadt szemmel szenvedni a hóesésben. Megáll az első benzinkútnál, és megvárja, amíg tisztul az idő. Könnyű ezt kigondolni, itt a benzinkutak kis bódék, várakozásra alkalmatlanok.
Bekapcsolja a rádiót, keres egy zenés adót, legalább érzékeit ébren tartja a hangos zene. Eláll a hóesés, világosodik.
Hetvennel megy, ráérősen, nincs oka a sietségre.
Kálmán, ha mellette ült, morgolódott a szűk hely miatt, pedig nagyon jól tudta, hogy azért vett kis autót, hogy az unokái ne nyúlják le, mert ezzel nem lehet villogni, vigyék a szüleikét, mert arra megy ki a játék, hogy ne kelljen költeni taxira, és benzinre se.
Úgy vannak ezzel a mai fiatalok, az unokái generációja, hogy nekik minden jár, teremtsék elé az ősök.
Amit csak két értelmiségi megadhat a gyerekeinek, ők mindent megadtak az övéiknek. Nyelveket tanultak, ha akartak, ha nem, egyetemre jártak, és a család minden második évben külföldön nyaralt, de nem tengerparton henyélve, hanem múzeumokat bújva, várakat, városokat látogatva. Kálmán gondosan előre összeállította az útitervet, összeszedte a város történelmi és irodalmi hátterét, felkészült, hogy melyik múzeumban mit érdemes megnézni, és igazi idegenvezetőt meghazudtoló precizitással ismertette a gyerekekkel az éppen aktuális tudnivalókat. Neki mindössze az volt a dolga, hogy a férje útitervéhez megfelelő szállást foglaljon, feltérképezze, hol érdemes olcsó étteremben étkezni, s hol kell az otthonról hozott konzerveken élni.
Nem mondhatná, hogy elkényeztették a gyerekeiket, nem is kivételeztek egyikükkel sem, mindhárman egyformán kaptak az anyagi javakból. Persze, arra nem tellett, hogy három lakást vegyenek, így csak hozzájárultak a lakásvételükhöz, hogy elindulhassanak, felvehessenek banki hitelt, melyet aztán a fizetésükből törleszthettek.
Csakhogy a két vejük és a menyük nem érték be ennyivel, piszkálták a gyerekeket, hogy még ez is kellene, meg az is, és Kálmán nem tudott nemet mondani, nyugdíjasként is tovább tanított az egyetemen, több mint tíz éven át. Ez lett a veszte. Hiába mondta, hagyja abba, fárasztó már számára a tanítás, de valahányszor megígérte, hogy ez lesz az utolsó szemesztere, mindig történt valami, ami miatt belevágott a következőbe is.
Kálmán már betegeskedett, amikor megszületett a nyolcadik unokájuk, és férjhez ment Hanna, Ádám fiuk legidősebb lánya, aki egyszerűen kijelentette, hogy márpedig neki nászajándékba a nappaliban lévő legértékesebb festmény kell.  Akkor besokallt, és életében először férje hozzájárulása nélkül, a megtakarításukat áttette a saját nevére, eladta a szüleitől örökölt vidéki házat, melynek árát szinte teljesen elvitte Kálmán gyógykezelése.
Közben odaér a multi cég hétezer négyzetméteres áruházához. Keres egy jó parkolóhelyet, a bejárat közelében, és kényelmesen elszív egy cigarettát.
Hatvan éve dohányzik, és szeretne legalább még tíz évig füstölögni, bár ez nem rajta múlik. Amennyiben jövőre öt kilométeres körzetben nem lesz dohánybolt, akkor valóban leszokik. A napi vásárlásról. Majd házhoz szállíttatja.
Egyenesen az ügyfélszolgálatra megy.
Unott arcú alkalmazottak csevegnek a pult mögött, rá se néznek, sőt, kicsit elfordulnak, elvégre nem tartozik idegenekre, hogy miről beszélgetnek.
Két perc várakozás után megszólal:
-    Hölgyeim, ha nem zavarom önöket, már percek óta itt várok.
-    Akkor várjon még, ráér, kitelik a nyugdíjából.
Még kitelik, az igaz, több az időm, mint a pénzem, gondolja és megfordul, határozott léptekkel a pénztárak előtt lődörgő biztonsági őrhöz siet.
-    Jó napot, uram! Kalácska Klementina vagyok és az áruház igazgatójával akarok beszélni!
-    Jó napot, asszonyom! Miben segíthetek?
-    Már mondottam, hogy az áruház igazgatójával akarok beszélni!
-    Sajnálom, nincs benn.
-    A helyettese?
-    Az sincs.
-    Szóval, azért nem foglalkoznak itt az emberrel.
Megfordul, tesz néhány lépést és előveszi a mobilját.
-    Minisztérium? Jó napot! Kalácska Klementina vagyok és az ellenőrzési igazgatóságról keresem az unokámat, Kalácska Péter! Köszönöm. Szia, Péterkém, itt a nagyanyád! Képzeld gyerekem, itt vagyok az X áruházban és senki sem foglalkozik velem. Mondtad, hogy szóljak, ha valami gondom van. Mikor? Holnap? Általános ellenőrzés? Egerek a raktárban? Jó, hogy szólsz, itt akartam vásárolni. Köszönöm. Akkor holnap meglátogatsz? Várlak, aranyom! Pá!
Ideges lesz a biztonsági őr:
-    Asszonyom, jöjjön, foglaljon helyet a presszóban, igyon egy kávét a mi költségünkre, mindjárt idehívom az ügyeletes vezetőt.
Klementina rezzenéstelen arccal hagyja, hogy leültessék a legjobb helyre, elé tegyenek egy kapucsínót, majd egy bólintással elbocsátja a biztonsági őrt.
Előveszi táskájából a jegyzeteit, szüksége lesz rájuk.
Mire elfogyasztja a kávéját, harmincas hölgy lép hozzá, és bemutatkozik.
-    Üdvözlöm, asszonyom, Béres Barbara vagyok, az áruház igazgató helyettese.
-    Örülök, kedves, Kalácska Klementina vagyok, az egyik törzsvásárlójuk.
Szabadkozik Barbara, elnézést kér a kollégái udvariatlansága miatt, de Klementina nem hagyja végig mondani a mentegetőzését.
-    Borítsunk fátylat rá! Elmondom inkább, mire lenne szükségem. Tehát itt van három cím, szerintem mindegyik városban van áruházuk. Összeállítottam három ajándékcsomagot, darabonként húszezer forintért, ki kellene szállítani és itt fizetném, ha lehetséges. Kellene nekem nyolc darab ötezer forintos utalvány, nyolc darab mikulás képeslap borítékkal, és pontosan hatvan darab közepes méretű mikulás, étcsokoládéból. Itt várom, hogy szóljanak, hol kell fizetnem. Természetesen készpénzben. Megoldható?
-    Igyekszünk. Kis türelmét kérem.
-    Megkaphatnám a képeslapokat? Várakozás közben megírom.
Mosolyog az asszony, persze, hogy megoldható, csak foglalkozni kell vele.
A nyolc unokának megcímezi a borítékokat, egy óra múlva az egyes pénztárnál megkapja a számlát és fizet, majd a biztonsági őr segít kivinni a Corsához a mikulásokat, egy nagy dobozban.
-    Ugye, nem lesz ellenőrzés? – kérdi halkan, miután lecsukódik a csomagtartó.
-    Milyen ellenőrzés?
-    Hát, az unokájával beszélte meg, a Kalácska Péterrel…
-    Á, semmi nem lesz, hiszen Péter csak hetedikes. Vicc volt!
Kicsit enyhült az idő.
Klementina bátrabban nyomja a gázt. Fél tizenkettőkor megáll a postánál, feladja a nyolc unokának a képeslapokat, kibélelve az ötezer forintos utalványokkal. A gyermekei is mikulásra kapják meg díszkosarakat, tele finomságokkal. Ezzel letudja a karácsonyt is.
Tudja, hogy ez is bumeráng lesz. Karácsonykor a gyerekeitől és az unokáitól visszakapja azokat, mint mindig, így legalább nekik nem kerül pénzükbe az ajándékozás. Csak átcsomagolják, és máris küldhetik vissza.
A postával szemben parkol. Most sincs egy lélek sem az utcán. Rágyújt, és le- felsétál a kocsi mellett.
Kálmán halálát követően elszabadultak az indulatok. Mire észbekapott, a gyerekei osztozkodtak az örökségen, oly mélységben, hogy a lakás berendezési és dísztárgyaiból ki mire tartana igényt. Az első közös családi vacsorán, miközben az aprónéppel foglalkozott a másik szobában, kihallatszotta nappaliból a menye és a középső lánya közötti vita, mely szerint a meisseni porcelán készlet kit illet.
Klementina nyelte a könnyeit, akkor sem szólt, amikor visszament a felnőttekhez, de szívét ismeretlen kéz szorongatta egész este.
A közjegyzői eljárás lezárását követően, összehívta a gyerekeit, és a négyesben elköltött vacsora után közölte velük, hogy mint a lakásingatlan felének tulajdonosa és a másik felének haszonélvezője, eladja a lakást és kifizeti a gyerekek részét. Vesz magának egy lakást, s ami nem fér el abban, azt osszák szét maguk között, ahogyan akarják.
Izzott a levegő. Nem érdekelte. Fél év múlva elkelt a lakás, kifizette a gyerekeit, és vett magának egy másfél szobás kis lakást.
A pénz nem került szóba, csak az unokák elégedetlenkedtek, hogy nem kapnak a nagyitól értékes ajándékokat, bezzeg, amíg a papa élt, telt mindenre. Számukra az semmi, hogy fizeti a balett órákat, a zeneórákat, korrepetálja őket a nyelvekből, színházba viszi őket, és nyaranta hol a nagyobbakat, hol meg a kisebbeket nyaralni viszi. Kétségtelen, hogy nem veszi meg nekik a legújabb laptopot, telefont, csili-vili játékot, melyek feleslegesek, mert ott a meglévő és még működik.
Jól esne neki még egy cigaretta, de ebédre vissza akar érni a Vadvirág Idősek Otthonába, amely fél éve az otthona. Egyszemélyes apartmanjában kedvenc bútorai veszik körül. Sokba kerül a havi díj, de telik rá, addig, amíg még él, és nem terheli semmivel a gyerekeit. A fővárosi lakását kiadja, annak a bérleti díja kipótolja a nyugdíját.
A portás az elő csengetésre nyitja a kaput, még elé is megy.
-    Kezeit csókolom, Klementina! Segíthetek bevinni a csomagját?
-    Jó napot, Bandikám! Azt hittem, mára már végzett!
-    Műszakot cseréltem, holnap reggelig leszek.
-    Kérem, hagyja magánál a portán a csomagot, majd ebéd után megbeszéljük, mi van benne.
-    Ahogyan akarja. Öt perc múlva ebéd. Tessék sietni.
Az ebédlőben ünnepi teríték a tizennégy négyszemélyes asztalon. Húsleves, sült kacsacomb, lila káposztával, tört krumplival az ebéd, a desszert pedig dobostorta.
Klementina mellett Virág úr ül, aki rendszerint elsőként érkezik, s meglepődik, hogy ott találja az asszonyt.
-    Szervusz, Klementina! Mi történt veled?
-    Szervusz, Kristóf. Nincs semmi baj.
-    Hiányzik a család?
-    Már ti vagytok az én családom.
-    Ebéd után elmegyünk sétálni?
-    Most nem lehet, dolgom van.
Virág úr, a nyugalmazott bíró,  minden alkalmat megragad, hogy udvaroljon Klementinának, s minél több időt töltsön vele.
Mindketten özvegyek. Rossz egyedül élni.
Ebéd után Klementina siet a szobájába, átöltözik, és hosszan társalog  a portással.
Este tíz óra körül halk hangokat hall az öreg a folyosó felől. Óvatosan kinyitja az ajtót és kikukucskál.
Bandi kezében egy nagy papírdoboz, abból veszi elő Klementina a mikulásokat és teszi le az ajtók elé.
Húsz perccel később felöltözik, kivesz a hűtőből egy üveg pezsgőt és odalopakodik Klementina ajtajához. Halkan kopogtat. Nincs válasz. Résnyire nyitja az ajtót, az asszonyt az asztalra borulva találja. Rázza a zokogás.
Odafut hozzá, megsimogatja a fejét:
-    Klementina, drágám, ne sírj. Egy nagyszívű, nagyon rendes asszony vagy. Megkínálhatlak egy pohár pezsgővel?
Az asszony felnéz, int az öregnek, hogy foglaljon helyet.
-    Bocsáss meg, mindjárt jövök.
Bemegy a fürdőszobába, hogy rendbe szedje magát.
Egy férfi mellett egy nő nem mutatkozhat zilált hajjal és kisírt szemmel.
A portásfülkében Bandi látja a kamerán, amint Kristóf átmegy Klementinához, kezében azzal a pezsgővel, melyből tegnap hozott egy kartonnal, és neki is adott egy üveggel.
Már felbonthatja, ma este nem történik már semmi.
Arra iszik, hogy összemelegedjen a két öreg.
Megérdemelnének még egy csipetnyi boldogságot.
 

kép: admin -saját fotó-