Ebéd után csendellni készültem, megszólalt a telefon. Rég nem látott fiatal barátom hívott a távolból. Pilledő szempilláim rögtön kipattantak, amint a nevét megpillantottam.
Róla tudni kell, volt évfolyamtársam fia, akinek a fejlődését születése pillanatától kitüntetett figyelemmel kísértem. Pici kora óta maminak szólít. Sok időt töltöttünk együtt. Mikor a szülőknek halaszthatatlan dolguk akadt, szívesen vigyáztam rá. A nagyszülők szükség esetén sem voltak elérhetők, mivel több száz kilométerre éltek.
A fiú szorgalmas, jó tanuló volt, így természetesen az  útja símán vezetett az egyetemig. Jogot tanult. Aránylag könnyen vette az akadályokat, sok barátja akadt a csendes, jó modorú fiúnak. Klasszikus, konzervatív család az övék. Zenei-, és mozgáskultúra műveltségét korának megfelelő életkorban kezdte. Nem voltak gazdagok, de olyan értékrendet kapott stafírungként, amelyet ma kevesen ismernek, még kevesebben fogadnak el a fiatalok között.
Kisiskolásként minden kislány tetszett neki, aki pörgős szoknyában járt, és masnival, vagy színes csattal díszítette a haját. Órákat tudott róluk beszélni, felöltöztette őket a legszebb tulajdonságokkal. Nem változott ez a szokása kamaszként sem. Igen ám, csak hogy addigra eltűntek a szoknyácskák és a szalagok, és a színes csatok. Helyébe léptek a farmeros, nadrágos lányok, kik festékkel, szilikonnal, és óriási egóval díszítették magukat. Látványuk nem dobogtatta meg a fiú szívét.
A fiúk egy része családot alapított, némelyik már a váláson is túl van. Botond soha nem vágyott a diszkók hangulatához. Nem tudott volna mit kezdeni az alkoholtól, és drogtól támolygó fiatalokkal, így csak két barátja maradt. Ők hárman sportrendezvényre, hangversenyre, színházba, esetleg moziba jártak. Maradtak csodabogarak. Múltak az évek. Kalandok jöttek, mentek, nem találtak párt maguknak. Így éldegélt a három jó barát. Vágytak ők tartós kapcsolatra, hogyne vágytak volna, de az igényeiket nem a mai világhoz mérték.
Érdekes eset történt. Erdélybe, lakodalomba hívták őket. Ment is a három legény. Soha olyan jól nem érezték magukat, mint akkor.  A havasok mellett, a hegyek között valami megmagyarázhatatlan harmónia áradt szét bennük, a várakozás öröme, és a megfoghatatlan boldogság reményének szikrája gyulladt lángra a fiúk lelkében. Tudták ők nagyon jól, hogy a különleges energia hatására emocionális hormon szabadul fel az agyban, ez megsokszorozza az örömérzést, mégis csak az isteni energiára figyeltek.
Eljött a délután, kezdődött a vigadalom. Mintha mesében lennének. Festetlen lányok, természetes szépségükben, egyszerű szép ruhákban jelentek meg a nagy napon. Nem voltak szilikon csodák, műszempillák, épített körmök, és szolárium barna dekoltázsok. Igazi hús-vér lányok, asszonyok voltak ők. Közvetlen, barátságos, őszinte, egyszerű emberek.
Halljatok csodát! Ilyen tényleg csak a mesében létezik –morfondíroztak a legények!
Mindhárom fiúnak megakadt a szeme egy-egy csinos székely lányon. Estétől reggelig beszélgetettek, táncoltak, amikor a lakodalom véget ért, elköszöntek, és haza jöttek. Jöttek, mentek a telefonok, e-mailek, és maguk a fiúk is. Később a lányok is. Ennek lassan két éve. A fiatalok között barátság szövődött, melyet az idő szerelemmé érlelt.  Az egyik párból menyasszony és vőlegény vált, ki van tűzve az esküvő.
Nemrég Viola, Botond párja jelentkezett a főiskolára, hitoktató szeretne lenni. Sikerült a felvételije, hamarosan áttelepül, döntött.
Mikor Éváék megismerték a lányt, rögtön megszerették az egyszerű kedves teremtést, ők is döntöttek. Botond nagymamájától örökölt kis lakását átadják neki, hogy ne kelljen borsos albérletet fizetni. Az elmúlt héten találkoztak a szülők. Egyszerű csodálatos emberek, igazi székelyek. Eddig ismertem a történetüket.

Nagyon vártam az estét, nem tudtam elképzelni, mi ez a nagy titokzatosság, amit Botond négyszemközt, és csak velem akar megbeszélni. Gyorsan előkészítettem négy almát, imádja a sült almát, fahéjas cukorral megtöltve. A fiút alma és fahéj illatfelhő fogadta. Az asztalon néhány vaníliás félhold társaságában ott gőzölgött a galagonya, fehér fagyöngy teakeverék. Szünidőkben a nagymamájánál ilyen teát kortyolgattak. A nagyinak szív problémái voltak, mézzel, és citrommal ízesítették a zamatos nedűt. Akkoriban szoktam rá én is a jótékony hatású teára.
Botond, mint mindig, most is vidáman érkezett, az elmaradhatatlan fehér rózsával a kezében. Amint ajtót nyitottam, felkapott és megpörgetett, mindig így üdvözöl. Mondtam is neki, igaz, hogy töpörödöm, de kerekedek is, jó lesz vigyázni, mert lassan nem bír megtartani, és elejt. Nevetett egyet, majd letett az előszoba közepére.
Alig vártam, hogy elkezdje a mondandóját, ezért gyorsan az ebédlőbe vezettem, leültettem, és közöltem vele, hallgatom.
-    Tudod, mami, két éve ismerem Violát. Egyformán gondolkodunk, a világ dolgait is egyformán látjuk. Olyan érzésem van olykor, hogy ő kimondja, amit én gondolok. Mintha ő és én egyek lennénk. Egyre többször töprengek azon, jó lenne tovább lépnünk. A környezetünk is ezt várja tőlünk, de nem mondja senki. Ti olyanok vagytok, hagyjátok élni az életünket, a lélek szabadságával. Miért mondtam, hogy ti? Mivel te is az életem része vagy, azért vagyok most nálad. Elmesélem, mi történt velem a minap.
Emlékszel még Juditra? A szerelem fuvallata nála érintett meg. Akkor szakítottunk, amikor vettem két koncert jegyet. A megbeszélt időben pontosan érkeztem. Farmerben és pulóverben fogadott. Néztem rá, és az órámra felváltva, kérleltem, siessen öltözni, mert elkésünk. 

- Öltözni?- kérdezte tőlem gúnyosan. - Láthatod, fel vagyok öltözve, indulhatunk.

Kértem, tisztelje meg a művészt, vegyen fel egy normális ruhát, erre nemhogy felöltözni nem volt hajlandó, hanem magából vetkőzött ki. Kiabált, paprikajancsi vagyok, egy báb, öltönyöstől, virágostól. Vegyem tudomásul, rajtam és csokraimon röhögnek, amikor  elmegyek, és leballag a barátaihoz a Plázába. Azt hittem akkor ott, rögtön elsüllyedek, meghalok. Ott állt előttem a nő, akibe szerelmes voltam, és én nem ismertem. Mégsem gyűlöltem. Azt sem tudom, hogyan jöttem el...
Sokáig nem találkoztunk. Virágot rajtatok kívül, csak Viola kap már tőlem. Ti mindig örültök az ajándékomnak.

Szerdán összefutottam Judittal. Szembe jött velem, messziről integetett és mosolygott, csak akkor ismertem fel azt a gúnyos szikrát a szemében, mikor karnyi távolságba ért.

-    Na, mi van, becsajoztál? Láttalak a vastag lábú, szoknyás barátnőddel, igazán ráférne egy kis fogyókúra, mert úgy néz ki, mint egy felhizlalt kanca. - sziszegte megvetőn.
Rettentő nyugalom töltött el, az ocsmányságokat szinte meg sem hallva így válaszoltam neki.
-    Judit, Te megint tévedsz! Akivel láttál, nem a barátnőm, hanem a gyermekeim leendő édesanyja. Remélem, te is hamarosan megtalálod a párodat, ami eddig nem sikerült. Megfordultam és ott hagytam.
A történtek óta egyfolytában az motoszkál a fejemben, végre kimondtam azt, amit érzek. Azt szeretném megkérdezni tőled, szerinted megérettem én arra, hogy apa legyek? Úgy érzem, egyre jobban vágyom Violára és családra.

Elhallgatott, a válaszomra várt. Tudta nagyon jól, az érett férfiaknál jelenik meg a vágy a családalapításra, de tőlem is szerette volna hallani a megerősítést.
-    Mikor lesz a lánykérés? –kérdeztem alig leplezett örömmel.
-    A jövő héten érkeznek Viola szülei. ..
Odalépett hozzám, átölelt, majd hozzátette, mami készülhetsz a lagzira…