SZITA BENCE

Már harmadszor nézem Piros Attila dandártábornok rendőrfőkapitány beszámolóját, és rágom a szám szélét, hogy erőt vegyek a könnyeimen.
Nem óhajtok a részletekbe bocsátkozni, hiszen az olvasóim is tudják, amit én, csupán néhány tapasztalatomat szeretném megosztani Önökkel.
Először is megemlítem, hogy a Máltai Szeretetetszolgálatnak Pátyon működik a nevelőszülő képző központja. A tanfolyamon előzetes beszélgetések alapján választják ki a jelentkezők közül az alkalmasakat, akik nem az anyagi jövedelem miatt óhajtanak gyermeket nevelésre felvállalni.
Erre eleven példa az egyik nevelő anya, aki nem tudta kitalálni, hogy az iskolába íratásnál melyik a két gyermek közül a fogadott.
Szervezetünk itt Kanadában foglalkozik a gyermekhalálok kérdésével, akik a nevelőszülők „gondoskodásában” vesztik életüket. Sajnos a „Gyermekvédő Egyesület” olyan privilégiumokat élvez, hogy az eseteket nem vizsgálhatja ki az ombucman. 2O1O-ben 12O gyermek halt meg, előző évben 9O a nevelőszülőknél.
Attila fiam a szószólója a szenvedőknek, és mostanában érte el, hogy a betelefonálós rádió lehetőséget nyitott a szenvedők, ma már felnőttek megszólalásának, egy merész műsorvezető révén. A liberális párt ontáriói kormány elnöke lemondott, így a progressziv konzervatívok fognak hamarosan a kormányra jutni. Tegnap vitte el Attila a parlamenti képviselőhöz azt a házaspárt, akiktől néhány napja rabolta el a gyermekvédő egyesület a gyermekét. A fogadáson a résztvevők a könnyeikkel birkóztak, mert más az anya szemébe nézni, aki elmondja, hogy milyen brutálisan tépték el tőle a gyereket, mintha egy beadványt lát a képviselő. Sajnos itt minden felkészülés nélkül lehet nevelő szülő még az alkoholista, és a drogos is, akik csupán a jövedelem miatt vállalják a gyermeket. Sok esetben nedves pincékben tartják a gyermekeket,  és külön adnak nekik valami virslifélét, amíg fenn a család költi a karácsonyi ebédet. Ilyenről is van tudomásunk.
Minden esetre tény az, hogy a gyakori elválások a legtöbb esetben, még a békességeseknél is a gyermekeket sújtja. A tragédiák többsége a széttört családi esetekhez vezetnek, tehát a bajok gyökere itt keresendő. Hiányzik az iskolai oktatásból az erkölcstan, a hittan, a különválasztott leány és fiú osztályok, melyekben  megfelelő oktatásban, a családalapításra is felkészítenék a fiatalokat.
No de térjünk vissza Magyarországra, szegény Bencéhez. Nem lep meg a nevelő anya viselkedése, mert itt is hasonlóak az esetek. Kimutatott tény, hogy a gyermekgyilkosságok többségében a nők vezetnek, az apáknál nagyobb biztonságban vannak a gyermekek.
Felmerül a kérdés, hogy az ilyen bűnözök megérdemlik-e a kötél elkerülését, érdemes-e az életfogytiglanig tartó költségeket vállalnia a közösségnek. Ezek soha nem válnak javára a társadalomnak.
Sajnos voltak, és vannak esetek, akik ártatlanul lettek volna kivégezve, ha lett volna halálbüntetés. De Bence esetében teljesen világos, hogy a rendőri nyomozás minden kétséget már is kizárt minden feltételezhető tévedésről.
Tehát, szerintem ilyen esetekre indokolt a halálbüntetés visszaállítása. Bizonyos vagyok benne, hogy a gyermekek, és öregek ellen elkövetett gyilkosságokra visszatartó erővel hatna.
Elismerően kell megemlíteni, hogy a rendőrség derekas munkát végzett, és ez azt bizonyítja, hogy kiváló rendőrökkel, nyomozókkal, és felszereléssel rendelkezik a rendőrségünk. Éppen ezért érthetetlen, hogy a cigányok által elkövetett bűnök esetében miért nem lép fel a rendőrség hasonló akarással.

Vinczer S. Péter