Kép: google képek sorozatból

A körútról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy csendes, meg jó a levegője.
A pici, vékony, enyhén hajlott hátú öregasszony szemében huncut fény villan. A hatodikon lakik, és amióta nem tud kimenni a lakásból, mert a lépcsőn estig sem érne le, a liftben meg szédül, levegőzésként kiül az erkélyre, beburkolózik egy vastag plédbe és nézegeti a forgalmat. Akkora magasságban már jobb a levegő, onnan az emberek csak rohangáló marionett bábuknak látszanak, a járművek pedig akár egy terepasztalon is lehetnének, hiszen a pöfögő buszok, az araszoló autók és a sárga villamosok innen oly kicsik, hogy apró kezével akár meg is foghatná, és arrébb tehetné, a terepasztal másik felére.
De nem tesz ilyet, miért is tenne, soha életében nem akart rosszat senkinek, bölcs a sors, hiszen mindenkinek azt adja, amit megérdemel.
Az októberi napfényesen süt, ilyenkor jó lenne szüretelni, menni, édes szőlőt szedni, közben egy-egy szemet megenni, kóstolgatni a frissen sajtolt, zavaros mustot, találgatni, melyik az édesebb, a fehér szőlő zöldessárga leve, vagy az otelló bíborvöröséé, ebédre kacsasültből falatozni, és a nap végén óborral koccintani a jól végzett munka örömére.
Sok ősz telt el a családi szüretek óta, nyolcvanegy évesen csak a kellemes emléke maradt, beleégve a lelkébe, mint mindennek, ami boldogságot hozott az életébe.
Üldögél még egy órácskát, utána hozzák az ebédet, délután pedig jön Jutka, hogy bevásároljon neki. Mekkora szerencse, hogy ötven éve itt lakik, ebben a hatvanlakásos házban. Valaha mindenkit ismert, mára már csak azokat, akik önkéntes alapon látogatják, bevásárolnak neki, segítenek takarítani és mosni is, Kelemenné még a vasalásra is vállalkozik. Jól beosztják, egyszerre ketten soha nincsenek itt. Úgy tesz, mintha nem tudná, hogy ez nem véletlen műve, hiszen ott a naptár a körfolyosóra néző ablak külső párkányán és mindenki abba jegyzi be, hogy mikor jön, azt azonban nem tudja, hogy egyéb megjegyzéseket is tartalmaznak a naptár lapjai. Például, hashajtót adtam neki, mert a sok édességtől nem volt széklete, vagy a spájzban glédában áll a gyümölcs, nem szereti, vagy el kellene vinni tüdőszűrőre.
A megjegyzéseket végig olvassák a bevásárlók, majd ki-ki a saját mentalitása szerint reagál azokra. Bakosné a gyümölcsökből kompótot főz, vagy süteményt süt, almás rétest, meggyes pitét, esetleg otthonról hozott vodkával ízesített koktélokat készít, melyekre rájár Manci néni, hiszen ízlik neki, és mondhat az orvos, amit akar, ami jól esik, az nem árthat.
Verebesné, a másodikon lakó, kövér asszonyka, az orvos fiával viteti el mentővel a tüdőszűrőre Manci nénit, így nem kell várakoznia egyetlen percet sem.
Hétvégén és ünnepnapokon hideg ételt kellene ennie, mert az öregek napköziéből azt hoznak, szerencsére Kövecsné, a minden lében kanál özvegyasszony, nem csupán bevásárol neki, de meg is főz, annyit, hogy magának is jusson. De nem bánja, mert sokkal jobb ízűek Kövecsné főztjei, mint amit a napköziből hoznak. Egyébként sem eszik sokat, annyi más elfoglaltsága van, csak akkor eszik, ha már nagyon éhes.

Nem szeret tartozni senkinek, pénze pedig nem sok van, ezért mással fizet a bevásárlóknak. Jutkának, a húszas évei végén járó, szingli nőnek, szakcikkeket fordít német és francia újságokból, Kelemennével órákig nosztalgiázik a régi szép időkről, Bakosné unokáját németre, Verebesnéét pedig franciára tanítja. Kövecsnét pedig eteti és itatja valamennyi munkaszüneti napon, ezért az asszony a főzés mellett kitakarítja a lakást és kimos rá.
Átmelegíti a nap, és a levegő is kicsit csípős, de sokkal tisztább, mint nyáron volt.
Nem, azt nem mondhatná, hogy így képzelte az öregkorát, egyedül lézengeni a három szoba hallos hatalmas lakásban, nehéz, súlyos antik bútorok, megsárgult csipkék között, a vitrinekben fél évszázad hordalékával, márkás porcelánokkal, míves kristályokkal, a falakon értékes festményekkel, és persze a kétezer darabos könyvtárral, melyben könyvritkaságok is vannak, azokért egy vagyont kaphatna bármely antikváriustól.
Mi ez a csörömpölés? Már megint korábban indult el egyik kocsi a kereszteződésben. Hová sietnek, nem is érti. Persze, karambol a vége, lehet kocsit javíttatni és hónapok kellenek ahhoz is, hogy helyre álljon a lelkiviláguk.
Az anyagiak helyre hozhatók, ám a lélek törései soha nem hegednek be. Ha elhal az ember lelkének egy része, azzal nem lehet mit kezdeni, ahogyan neki sem sikerült kiheverni az ötvenhatos eseményeket, amely elsodorta mellőle Ármint és a hároméves lányukat, Lizát, és egyedül maradt a pincében, elvetélve második gyerekükkel. Majdnem elszállt belőle az élet, rengeteg vért vesztett, menni sem tudott, a kiszáradás határán állt. Úgy tervezték, hogy elmennek Nándi bácsihoz Sopronba, és onnan indulnak a nagyvilágnak, s amikor jött értük az autó, nem tudott búcsú nélkül elmenni, mindenképpen el akart búcsúzni legalább a Kispesten élő nővérétől. Menjetek csak, mondta a férjének, holnap én is megyek utánatok, legkésőbb két nap múlva találkozunk Nándi bácsinál. Nem merte mondani, hogy állandóan émelyeg, azt hitte, ez az éhségtől van.
Elindulni nem tudott, mert az utcán már harcok folytak. Bözsi néni, a kerekded, erélyes, középkorú szomszédasszony, leparancsolta a pincébe. Rosszul volt, rázta a hideg és úgy érezte, hogy hasában késeket forgatnak. Bözsi néni paplanokkal próbálta melegen tartani. Egy szakasznyi orosz katona tört rájuk, németeket kerestek. Az egyik vágott szemű ráfogta fegyverét, majdnem lelőtte, hogy rejteget valakit a paplanok alatt, de a szőke, kék szemű társa nem engedte. Fegyvere csövével arrébb kotorta a paplanokat és meglátta alatta a vértócsát. Kiparancsolta társait, hiszen nem voltak ott csak öregek és asszonyok. Tíz perc múlva visszatért egy szanitéc asszonnyal és rámutatott a reszkető fiatalasszonyra, majd maga is elment. Annak a fáradt arcú, orosz asszonynak köszönheti az életét.
Ötvenöt évig hallgatott a történtekről. Második férje, Gedeon, a hallgatag kutató biológus, tudomásul vette, hogy nem akar gyermeket és békében, nagy szeretetben leéltek együtt ötven évet. Sejtette, hogy feleségét nagy tragédia érte, ám tapintatosan soha nem kérdezgette, és azt sem hagyta, hogy beárnyékolja életüket a múlt.
Tavaly kissé betegeskedett, és éppen Jutka volt a soros bevásárló, amikor egy tea mellett elkezdtek beszélgetni. Ma sem tudja megmondani, miért mesélte el Jutkának a történetet. De jól tette, mert mintha kő gördült volna le a szívéről, megkönnyebbült. Liza már hatvan éves, bizonyára maga is nagymama, Ármin biztosan második családja körében éli nyugdíjas éveit. Nándi bácsitól egyszer kapott egy üzenetet, hogy a férje és a kislánya Kanadában van, és Ármin megharagudott feleségére, amiért nem ment utána. És soha nem bocsájtja meg neki.
Csorogni kezd szeméből a könny, arról lehetne beszélni, ki, kinek, mit és miért nem bocsájt meg. Csak Liza hiányzik, akit nem látott felnőni, még most is odaadna mindent, még az életét is, ha egyszer láthatná a lányát, boldognak és elégedettnek.
Hová lett Liza egyetlen fényképe, melyet akkor megmutatott Jutkának, már maga sem tudja, hol rejtette el, pedig már senki előtt nem kellene titkolnia.
Az aranyhajú, kék szemű, mosolygós kislány ott él lelkében, sajgón, és elérhetetlenül.
Csengetnek, hozzák az ebédet. Hosszú az út az erkélytől a bejárati ajtóig, napról napra egyre hosszabb, máskor inkább a nappaliban üldögél dél tájban, ne várakozzon sokáig az ebédhordó, akinek szigorúan csak személyesen szabad átadni az ételhordót, s ha nem jön ki Manci néni, azonnal hívnia kell a rendőrséget.
Ma gulyásleves van és túrós bukta, egyiket sem kívánja. Inkább felhívja Kövecsnét, hogy vigye el az ebédet, maga pedig főz egy teát és elrágcsál mellé négy szem csokoládés kekszet.
Nehéz boldogulni Kövecsnével, mert állandóan fecsegni akar, de erre most neki nincs ideje, mert hamarosan megérkezik Jutka és még előtte át kell nézni a fordítást, mert éjjel egyre végzett vele és nem szeretné, ha hiba lenne benne.
Kivételesen Kövecsné is siet, hoz egy tábla csokoládét, amit egy hete kapott a fiától, még jó, hogy nem ette meg, többet ér Manci néni ebédje, holnap nem kell főznie.
Jó a fordítás, így, napfényben is, elégedett lehet vele Jutka. Ha bírja még egészséggel, egészen kiművelődik a nemzetközi statisztikák terén. Most éppen az EU élelmiszer fogyasztásának várható tendenciájáról szóló cikket fordított. Megérne egy misét, összevetni a magyar adatokkal, nyilván, ezzel foglalkozik Jutka, bár sohasem kérdezte tőle, mire használja a fordításait.
Mennyei a csokoládé, hát persze, svájci. Holnap Kelemenné jön délután, hozhat ismét hashajtót, de akkor is megéri megenni az egész tábla csokoládét, és még vagy két kekszet elfogyaszt mellé. A hűtőben ott lapul egy fél liter meggy koktél, iszik belőle egy pohárral.
Hiába, a hercegnők nem élnek olyan jól, mint dr. Késmárkyné dr. Tóth Margit, nyolcvanegy éves özvegy öregasszony, a József körútról.
Gedeon mellett megtanulta, mennyivel olcsóbb, ami drága, és a jó minőséget megengedhették maguknak, annak ellenére, hogy nem szórták a pénzüket. Vettek egy balatoni villát, amelyet húsz év után jó áron eladtak, az árából az előprivatizációkor vettek két üzlethelyiséget, amit az óta is bérbe adnak. Manci néni, amióta egyedül van, látszólag igyekszik kijönni a nyugdíjából, és Dezsőkét, az ügyvédet, aki az ingatlanok ügyeit intézi, évente kétszer hívja fel. Egyszer az adóbevallás miatt, egyszer pedig készpénzben kér tőle egymillió forintot, vésztartaléknak. A számláján ott kamatozik a bérleti díj bevételéből huszonegynéhány millió forint, pedig az ügyvéd sem fillérekért dolgozik.
Magas a százhuszonöt négyzetméteres lakás rezsije, nem is fedezné a nyugdíja. Ám ezzel a megoldással a nyugdíjából úri módon megél.
Hoppá! A végén a fejébe száll a meggy koktél! Ha tudná Bakosné, hogy a koktélba az általa fukarul mért vodka mellé beleöntött egy kis fehér rumot is, elsápadna, az biztos!
Persze, meglephetné az egész bagázst, mert nem pusztán emberi jóságból segítenek neki. Ez a lakás alsó hangon ér vagy harmincmilliót, és mindegyik arra vár, hogy kössön vele eltartási szerződést.
Bakosné azonnal elválna a férjétől, aki a házasságkötésük óta folyamatosan csalja, Verebesné a fiának csinálna a lakásból egy rendelőt,  Kelemenné ideköltöztetné a lányát a három unokával együtt, a veje pedig maradjon csak ott, ahol most laknak, a kétszobás panelben, Kövecsné pedig kiadná bérbe, hogy hetvenkétezres nyugdíját kiegészíthesse. Egyedül Jutkáról nem tudja elképzelni, mit kezdene ekkora lakással. Talán a lányt ez nem is érdekli.
Kiballag a konyhába, feltesz egy négyszemélyes kávét. Biztosan iszik Jutka is.
Ha már itt van, falatozik egy keveset. Megterít, meisseni porcelán tányérral, ezüst késsel, villával, szövet szalvétával. A kristályvizet kristálypohárból issza.
Körülnéz a hűtőszekrényben. Füstölt sonka, csabai kolbász, márványsajt, vaj, paprika, paradicsom kerül a tányérjára. Felszeletel egy zsemlét, elég az mellé. Nem szabad elhízni, annyi ruhája van, és nincs kedve lecserélni.
Holnap a szürke kosztümöt veszi fel, azzal a piros zsabós blúzzal, egyrészt nagyon jól néz ki benne, másrészt rég vette fel. Délután jönnek a gyerekek nyelvórára, ilyenkor cseppnyi kölnit is magára szór.
Apró falatokban eszik, mindent gondosan megrág. Evés közben jönnek a jó gondolatok.
Komolyan át kellene gondolnia Dezsőke ajánlatát, és bevonulni a budai hegyekben lévő nyugdíjasház egyik  luxus apartmanjába, eladni a lakást és rendelkezni az örökséggel. Kacérkodik a gondolattal, hogy alapítványt tesz szülőfaluja legtehetségesebb gyerekeinek taníttatására. Sok ideje nincs a gondolkodásra, hiszen hamarosan betölti a nyolcvankettőt, az még gombócból is sok lenne, mondaná a nagyanyja.
Ebéd után elmosogat és  beveszi a szükséges bogyókat. Nem gyógyszerek, hanem vitaminok.
Ihatóvá hűlt a kávé, kitölti két csészébe, tálcára teszi, a cukortartóval és a tejjel együtt, majd kiviszi a nappaliba. Az ingaóra hármat üt, perceken belül megérkezik Jutka.
Csengetnek.
Pontos a lány, mint mindig.
-    Csókolom, Manci néni! Megvettem mindent, amit kérni tetszett. Betegyem a hűtőbe?
-    Szervusz, kislányom. Nem kell, gyere, foglalj helyet, itt a kávéd. Hozom a fordítást, nézd át, amíg elpakolok a konyhában.
Tele a hűtőszekrény, alig fér bele, amit a lány hozott. Nem köti az orrára neki sem,  hogy havonta kétszer futárszolgálattal feltölti az élelmiszer készletét, és italokat, édességet is hozat. Amit a házbeli bevásárlókkal hozat, az csak tejszínhab a tortán.
Tányérra tesz egy tucat gyömbéres süteményt, Jutka is megkóstolhatja, ilyet a sarki csemegében nem kap.
-    Kóstold csak meg, kislányom, ezt a süteményt. Nagyon különleges és finom is.
-    Nagyon jó az illata. Átnéztem a fordítást, kiváló, mint mindig. Nagyon köszönöm.
Kicsit idegesnek látszik Jutka, szinte falja a süteményt, mintha napok óta éhezne.  A kávéját már megitta, jobb lesz, ha tölt neki a meggy koktélból. Amennyiben a benne lévő fehér rum kifejti jótékony hatását, úgy megoldódik a lány nyelve és elmondja, hogy mi bántja. Tűzpiros, testhez simuló kosztümjében feltűnően csinos, miniszoknyája láttatni engedi hosszú, formás lábát.
Na hiszen, férfi legyen a talpán, akit hidegen hagynak Jutka bájai!
-    Manci néni, lehet, hogy most megharagszik rám.
-    Miért kellene megharagudnom rád? – kérdez vissza, s bár komolynak akar mutatkozni, szája szegletében és szemében bujkál a nevetés.
Felkapja a lány a hatalmas táskáját, matat benne egy ideig és elé teszi Liza fényképét.
-    Emiatt.
-    Ó, már annyira kerestem ezt a fényképet, nincs semmi baj, az a lényeg, hogy itt van.
-    Nem a fénykép miatt.
-    Hanem?
-    Szeretnék Manci néninek bemutatni egy fiatalembert.
-    Szívesen látlak benneteket. Mikor hozod el?
-    Két óra múlva, ha nem zavarunk.
-    Várlak benneteket.
Jutka gazella léptekkel elsiet.
Egy óra alatt rendbe kell tennie magát, mert a fiatalember, akit Jutka bemutat, nagyon fontos lehet a kislány életében.  
A tus alatt legszívesebben dúdolgatna, pedig ez a randevú nem az övé, mégis fontos számára. Tulajdonképpen, ha őszinte akar lenni magához, Jutkát úgy tekinti, mintha az unokája lenne, szinte mindent tud róla. Egy osztrák bank pénzügyi tanácsadója. Egy zalai kicsiny zsákfaluból származik, három öccse még tanul, kettő gimnazista, a harmadik mester szakos egyetemista Pécsett. Az első emeleten lakik, harminckét négyzetméteres garzont bérelt. Nincs férfi az életében, amely nagy baj. Erről azért kell beszélnie vele, csak a megfelelő alkalom hiányzik a meghitt beszélgetéshez.
Tesz egy kis alapozót az arcára. Talán elkelne egy halvány rúzs is, ha már fiatalembert fogad.
Hát persze, ezek szerint Jutka  neki szeretné bemutatni elsőként az udvarlóját.
Ünnepélyes alkalom, ehhez illő ruhát vesz fel, egy sötétkék kosztümöt, tojáshéj színű blúzzal és kék magas sarkú körömcipővel. Ez utóbbiba csak akkor bújik bele, ha már csengetnek, mert kicsit töri a lábát. Sóhajt egy nagyot, magára szór vagy negyed flakon kölnit és körülnéz, mivel kínálhatná meg a fiatalokat.
Vacsorát nem tud adni, de egy késői uzsonna még belefér.
Vaj, kaviár, sajt, csabai kolbász, sonka, zöldpaprika, paradicsom, tea, gyömbéres sütemény, körte, alma és dióbél. Előtte konyak, és a teához citrom és rum, ha kell rajta kívül valakinek, és bor.  És tíz darab friss zsemle. A kenyérpirításról most lemond.
Terítés közben úgy érzi, hogy egy gombóc van a torkában, mint akkor, ha izgatott. Nincs oka az izgalomra, mit keres itt a gombóc?
Mi lenne, ha az asztal közepére tenne egy háromágú gyertyatartót, benne rózsaillatú gyertyákkal? Jó lesz az, hangulatot ad. Meggyújtja a gyertyákat és perceken belül kellemes illatuk betöltik az étkezőt.
Belebújtatja lábát a körömcipőbe, és most nem is szorítja a lábát.  
Pontosan fél hatkor megszólal a csengő és megérkezik Jutka egy magas, sportos alkatú fiatalemberrel, aki malomkeréknyi virágcsokorral köszönti, megpuszilja jobbról, balról és átöleli, megropogtatva öreg csontjait. Franciául beszél, pergeti az „r” betűket. Alain Coyne, Torontóból érkezett és Jutkának köszönheti, hogy eljött végre Magyarországra.
A nappaliban ülnek le konyakozni, és teljesen felvillanyozódik, hogy végre franciául cseveghet. Ha jobban megnézi Alaint, nagyon ismerősek a vonásai. Árminra hasonlít az arcának szerkezete, orrának íve és a szeme is.  Már hallucinál, gondolja, és ha nem lenne vendéglátó, most megrázná a fejét, hogy elmúljanak a déjà vu érzései, ám mivel nem teheti, újabb pohárka konyakkal próbálja eltüntetni az emlékeket.
Alainnek ízlik  a kaviár, Jutka meg sem kóstolja, pedig a fiú ugratja, hogy nem is tudja, mi a jó. Már fél éve leveleznek egymással, és nagyon kíváncsi volt a lányra, részben ezért jött Budapestre. Nem csalódott, mert életben sokkal szebb Jutka, mint a képeken. A fiatalember lassan átveszi a házigazda szerepét, kínálgatja  a hölgyeket, töltögeti nekik a teát, természetesen rummal, közben elfogyaszt egy egész szál csabait. Miután jól lakott, mesél a torontói életéről, az üzletláncról, amelyet a nagyapja alapított, és melynek résztulajdonosa, egyben ügyvezető igazgatója is. A nagypapa magyar, az édesanyja is az, de ő maga egyetlen szót sem beszél magyarul.
Szívesen mutat fényképeket a családjáról.
Tetszik a fiatalember, az is, hogy otthon érzi magát, asztalt bont, hogy visszatérve a nappaliba, kellemes borozgatás közben megnézhesse Alain családi fotóit.
Ha nem a hatalmas bőrfotelbe süppedve üldögélne, most bizonyára elesne, mert úgy megszédül, mintha megpörgették volna a tengelye körül.
Alain nagyapjában Ármint ismeri fel, immár őszen, barázdált arccal, és Liza, az ő szőke kislánya, négy gyermek édesanyjaként, gömbölyded, csinos asszony.
-    Chere une mamie, nous avons marqué mon aspect pour une surprise avec Jutka, pardonnez-lui! Mon grand-père m'attend l'appelant à peine, je vous ai trouvés, depuis que comme ça cherchait pendant longtemps.(1)
Igaz, szóval igaz, él Liza, és Ármin is! Jaj, csak ez a szúrás ne lenne a mellkasában!

-    Jutka, appelez s'il vous plaît les ambulances rapidement! Nous ne devrions pas avoir surpris la mamie enfin ainsi! Nous avons provoqué le problème au lieu d'une joie! Mon grand-père me tue à cause de cela!(2)




(1)    -Kedves nagymama, meglepetésnek szántuk Jutkával a megjelenésemet, bocsáss meg érte!Nagyapa alig várja, hogy felhívjam, megtaláltalak-e, hiszen oly sokáig keresett.
(2) -Jutka, kérlek hívd azonnal a mentőket! Mégsem kellett volna így meglepnünk a nagymamát!    Öröm helyett bajt okoztunk! Engem ezért megöl a nagyapám!