2012.10.20. 11:18, aloiv
Egyre több baj van a társasházakkal és a benne élőkkel. Nemcsak a társasházi törvény hiányosságai, hézagai adnak lehetőséget a csalásokra, de sok házban a működési szabályzat is hiányzik, ami alkalmat nyújt további törvénytelenségek elkövetésére.
Az igaz, hogy annak idején úgy Buda legfelkapottabb részein, mint Pest hátrányosabb részein fillérekért lehetett megvásárolni a tanácsi bérlakásokat.
A "rendszerváltás" éveiben ez jellemzően emelte az eufórikus hangulatot. Persze csak rövid ideig, mert hamar kiderült, hogy ami remek vásárlásnak bizonyult, viszi a pénzt, amiből egyre kevesebb lett azóta a többségnek.
Az egykori IKV által halogatott, vagy elfuserált munkák elvégzését már nem lehetett tovább húzni. Ezeket jelezte az elaggott, rezet aluminiummal "ötvöző" villanyvezetékek munkabeszüntetése, csőtörések, dugulások és a mindenki által jól ismert bajok. A lakók ameddig tudtak fizettek a javításokat. Ám egyre többen morgolódtak olyan eseteknél, amikor például az erkélyek életveszélyes állapota miatt a javításokért annak is kellett fizetnie, akinek nem volt.
Húsz év nagy idő az emberek életében, különösen akkor, ha változó társadalmunkban egyre nehezebb az eligazodás és a nyugdíj már a megélhetéshez is kevésnek bizonyul. A többség már túl van azon, hogy az egyre magasabb összegű sárga csekkeket fizesse be, vagy akciós, egészségtelen élelmiszert vásároljon magának. Így persze, hogy kiborul, hogy folyamatosan be is csapják. Ugyanis általánosnak tekinthető a ház pénzének lerablása, majd a szinlelt vagy valós betörés után, csak azon iratok eltűnésének bejelentése, amik igazolhatták volna a könyvelési stikliket. Némely közös képviselő a bukása után még itt-ott ajánlgatja magát és kezdi előlről az egészet, amihez a lakók közül némelyek szívesen asszisztálnak, különösen akkor, ha éppen a felgyülemlett tartozásukat "eltüntetik". Ehhez pozició kell, például számvizsgáló bizottsági, amihez végzettséget, erkölcsi bizonyítványt nem kérnek, valamiféle rosszulértelmezett álszemérmességből, feltételezvén, hogy lakó a lakót nem csapja be.
Egy évig látszólag rendben mennek a dolgok, aztán az évi kimutatásnál fennakad a szem nagyösszegű számlák kifizetése láttán, amiről elvégzett munka nem tanúskodik. A másik oldalon viszont feltűnő, hogy egyre több lakó képtelen a havi közös költség kifizetésére. Ők vegyes korcsoportot alkotnak, hiszen a hitelre vásárolt lakásokban élő fiatalok, örülnek ha a banki uzsorakamatnak eleget tesznek. Feltéve,ha még tudják fizetni. A feszültség nő, a közgyűléseken nem ritka a rendőrség, mentő jelenléte.
A közös képviselő nyomtalanul eltűnik, de a banki pénzfelvételeken látszik, hogy megvan, a bizottsági tag a lakók megfélemlítésével szeretné megtartani jogát, különösen a banki számlához.
A lakók leszavazzák, de nem történik semmi, mert az erről készült jegyzőkönyv nem készül el. A következő közgyűlésen a hitelesitő számon kéri ezt, ahol már a lakók által összedobott pénzen ügyvéd is jelen van a további törvénytelenségek elhárítására. A rendkívűl agresszív számvizsgáló tag először egy jobb horoggal válaszol az őt kérdőre vonótól, majd a székekre lökve ököllel veri tovább. Az idős emberek erre már megálljt parancsolnak, ám egyikük megjegyzi: megőrült ez a leszbi? A felvállalt leszbikus kapcsolatban élő számvizsgáló tag, ekkor egy csapással földre küldi az idős nőt.
Rendőrség, mentő, feljelentés, békítőtárgyalás. Közben valaki, indok nélkül újabb nagyobb összeget emel le a bankszámláról.
A békítőtárgyaláson a verekedő ügyvédjével jelenik meg, míg az idős és középkorú nő csak néz, amikor a rendkivül felkészületlen levezető gyakornok nem tudja az eset részleteit, összekeveri a neveket, a feljelentéseket nem találja.
A verekedős eközben ügyvédjével sutyorog majd előadja viszontkeresetét, azt állítva, hogy nem ő ütött először, hanem a feljelentők verték meg őt.
A sértettek felhördülése csak a "békítőnek" hoz enyhülést, mert a megváltozott tényállásra tekintettel mindhármukat vádlottként nevezi. De befejezésképp megjegyzi, ha a két megvert nő bocsánatot kér megverőjétől, eltekint a további tárgyalásoktól, ami évekig is elhúzódnak, és nem biztos, hogy az lesz a nyertes, aki annak érzi magát.
A lakók egy része háborog az eljáráson, másik részük kárörömmel veszi tudomásul az elmesélteket, s örül, hogy nem keveredett bele, hiába látta az eseményeket, a tanuskodást már nem vállalná.
A verekedős nagy hangon ócsárolva hazugnak nevezi feljelentőit, s az eset után egy jóval későbbi látleletet lobogtat, ami nyolc napon belüli sérülését igazolja. A lakók már nem tudják vagy nem akarják tudni, hogy kinek is van igaza.
Ez a történet bárhol megeshetne, csak a neveket kell megváltoztatni, illetve bővíteni a csalások, lopáspk, rágalmazások és hazugságok tárházát.
De a tanulság egy lehet: megfelelő embert megfelelő helyre, míg a meg nem felelőket helyükre kell(ene) tenni.
Kép: Google képtár
Az önkormányzati lakások és nem lakás célú ingatlanokra hozott 1993. évi törvény vételi jogot biztosított a tanácsi bérlakásban élőknak, ami azt jelentette, hogy a törvényben rögzített kevés kivétellel, ha egy bérlő meg kívánja venni a bérelt lakásának a tulajdonjogát, azt az önkormányzatnak lehetővé kell tennie, azaz a házat társasházzá kell átalakítania, és az önálló albetétbe felvett lakás tulajdonjogának megvételét biztosítania kell.
No, állam bácsi nem jótékonysági intézmény, mégis rendkívül kedvezményes áron, akár részletfizetéssel is, eladta a lerobbant házakban lévő lakásokat, a bérlők pedig úgy vették, mintha ingyen adnák, mert végre tulajdonosok lehettek. Arra egyikük sem gondolt, hogy ezzel nyakába vette az épület felújítási kötelezettségét is, hiszen a rossz kémények, liftek, nyomó- és ejtővezetékek, szivárgó gázvezetékek, hulló homlokzati vakolatok vitték a tulajdonosok pénzét, részint a közös költségben meghatározott karbanatartási összegeket, részint a külön befizetéseket, mert az illetékes hatóságok, szolgáltatók (kéményseprő, gázművek) nem bizonyultak türelmesnek, vagy azonnal büntettek, vagy lezárták a gázt.
Persze, most nem jött az IKV, hogy ingyen megjavítsa a lakáson belüli hibákat, és az alacsony jövedelmű, volt bérlők nehezesn szoktak hozzá a tényekhez, hogy a tulajdon kötelezettséggel is jár, hiszen számukra nagy anyagi terhet jelentettek a külön befizetések, míg a tehetősebb lakástulajdonosok sürgették a házak rendbe tételét, nem csupán a műszakilag szükséges felújításokat, hanem az épüle megjelenését, kényelmét jelentő (homlokzat felújítás, lift csere, stb) munkákat is szorgalmazták. Ezzel aztán szépen egymásnak esett a két tábor, és a közgyűlési határozatnak megfelelően a többség rákényszerítette akaratát a kisebbségre.
A társasházi közös képviseletet eleinte az IKV-k végezték, de a társasházak nem igazán bíztak bennük és mielőbb új közös képviselőt választottak, akik közül sokan a zavarosban halászva elköltötték a közös pénzeket olyan feleslgesen dolgokra, amelyekre nem volt szükség, vagy sokkal drágábban végeztették el a kivitelezéseket, vagy egyszerűen lenyúlták apénzt és tovább álltak.
A társasházi törvény számos hibáján túl a legnagyobb baj a lakóközösségeken belül van, ahol a vélt vagy valós egyéni érdekek és a közösségi érdekek ütköztetése folyik, gyakran a közös képviselő tehetetlensége miatt.