.

 

Régi barátok vagyunk, tartozom neked az igazsággal.

Tíz éve úgy döntöttem, ha már kizsigerelnek a munkahelyemen, akkor legyen is valami értelme, no, meg haszna is, az infarktuson kívül.

Ötvenkét éves voltam és a harmadik házasságom igájában szenvedtem. Hiába, engem nem értékeltek a nők, mert hajtott a vérem, egyetlen szakmai kihívást sem kerültem el, és gyakran vállaltam akár féléves külföldi munkát is, mert kellett a pénz. Felépítettem három házat, felneveltem három gyereket, taníttattam, külön órákra járattam, drága ajándékokkal kényeztettem a volt és aktuális feleségeimet, s nem is értem, hogy miért balhézott mindegyik velem, ha hosszabb időt töltöttem itthon.

A gyerekeim már saját lábra álltak, de ez nem jelentette azt, hogy nem szorultak segítségre. Kérni sohasem kértek, csak célozgattak rá, hogy apa, új kocsit kellene vennünk, felújításra szorul a lakásunk, vagy éppen régóta nem telik egy tisztességes nyaralásra, én meg fizettem számolatlanul a kocsi felét, a lakásfelújítást, és befizettem az adriai nyaralást.

Éppen privatizálták a cégünket, és az új tulajdonos egy feltörekvő ifjú politikus palánta lett, aki azt hitte, hogy a cég egy aranybánya, s neki mindössze annyi a dolga, hogy üssön bennünket, mint az igavonó barmokat, és akkor dől a lé, de nem értett a szakmához, persze, az üzlethez sem. Hiába mondtam, hogy ne velünk foglalkozzon, hanem szerezzen új munkákat, mert hiába vagyunk jó szakemberek, megbízások nélkül nem megy a vállalkozás.

Azt hitte a fiatalember, hogy csak hőbörgök, mert több pénzt akarok keresni, és úgy összevitatkoztunk, hogy azonnal felmondtam. Azt mondták a kollégáim, hogy lila volt a fejem, mint egy cékla és attól féltek, hogy meglegyintem a tulajt, ami azért végzetes lehetett volna, reá nézve, tekintve a javamra szóló kettőnk közötti közel ötven kilós súlykülönbséget.

Feleségem azért szeretett belém, mert olyan voltam, mint Bud Spencer, csak szőkében. Később módosította álláspontját, hogy a kinézetemre ez igaz, de nekem nincs akkora szívem. Egyébként sem vagyok igazán családszerető, mert elhanyagolom, magára hagyom a munkám miatt, ahogyan tettem azt az előző kettővel is, már megérti az elődjeit, hogy néhány évnél tovább nem bírtak velem élni.

Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor kedves nejem őnagysága az alig féléves új kocsiját még újabbra akarta cseréltetni velem, pedig nem sokat járt autóval, mert a vezetése felért egy kisebb közlekedési katasztrófával, de a barátnője kis Mercédeszt kapott a legújabb élettársától és neki is arra fájt a foga. A Honda már nem volt jó neki.

Elővettem a régi noteszomat és megkerestem benne egy korábbi francia megrendelőnk képviselőjének a nevét, telefonszámát, felhívtam. Csodák csodája, évek múltán is a cégnél dolgozott, nem változott sem az igazgatói pozíciója, sem a telefonszáma.  Kertelés nélkül megkérdeztem, emlékszik-e rám és alkalmaznának-e akár főállásban is?

Gondolkodási időt kért, majd másnap reggel felhívott, mikorra menjek állásinterjúra. A következő hónaptól alkalmazott a cég, termelésirányítóként. Magam választhattam meg a csapatomat, s miután az itthoninál lényegesen magasabb bért kaptunk, a régi munkatársaim többsége első szóra velem tartott. Annál is inkább, mert a hazai cégünk gyorsvonat sebességével haladt a végelszámolás felé.

Ötéves munkaszerződést kötöttek velem, a többiekkel határozatlan időtartamút. Nejem őnagysága felháborodott, hogy csak én akarom itt hagyni a családomat, bezzeg a többieknek több eszük volt, meghagyták maguknak a gyors visszavonulás lehetőségét. Hiába magyaráztam keményfejű asszonykámnak, hogy a fizetésem négyszerese a többiekének, a felelősséggel együtt, nem akarta megérteni.

Megnyugtattam, hogy nincs semmi baj, kap tőlem minden hónapban kétszázezer forintot, az elég a rezsire, sőt, abból még meg is élhet. Gondozza a kutyámat, mert Buksit nem vihetem magammal és élje az életét, ahogyan én is élem az enyémet. Nem akarok válni, nincs semmi értelme, már úgysem nősülnék újra. Minden nő egyforma, csak más a neve és az alakja, meg a frizurája, de egy srófra jár az eszük. Kell a kényelem, a kényeztetés, a luxus, de üljek állandóan a szoknyájuk szélén, reprezentáljak velük a baráti társaságban, hogy villoghassanak az új ruháikban, megmutathassák az ékszereiket és engem, aki mindezt megteremtem nekik, miközben idejük nagy részét a műkörmösnél, a kozmetikusnál és a fodrásznál töltik, a fennmaradó időben meg vásárolgatnak milliom egy felesleges dolgot, csak ezért, hogy legyen, mert egyébként semmi szükség rájuk.

Fellázadtam, ha nejemnek több kell, teremtse meg magának. Egészségre ártalmatlan a munka, bizonyos méretékig még jól is esik, ki lehet próbálni, ahogyan azt más feleségek is teszik, nem szeretném egy életre beskatulyázni az unatkozó szépasszony szerepébe. Dühös lett a drágám, mit képzelek magamról, lehúzott mellettem negyed századot, s vajon ki alkalmazná a sima érettségijével, amikor többdiplomás emberek is utcára kerülnek, és bármely munkát elvállalnak, csakhogy meg tudjanak élni valahogyan. Nincs kedve starthoz állni abban a jól fizető állás utáni versenyfutásban, amelyben hendikeppel indul.

Nyugtatgattam, hogy lesz időd eldönteni, szívem, miközben készítettem össze a bőröndjeimet. Búcsúzzunk el egymástól, javasoltam, mert éjfélkor indulok, kettőkor felveszem két munkatársamat a Keletinél és irány Franciaország. A másik hat emberem vonattal ment.

Akkoriban nagyon szerettem vezetni és élveztem az éjszakai utakat. Igaz, nagyon kellett figyelnem, nehogy elaludjak az autópályán, ám állandóan szólt a rádió és valaki mindig ébren volt mellettem, hogy szóval tartson. Egész utat végig vezettem, csak kétszer álltunk meg, fél órákra.

Monsieur Gérard Dupon vékony, középmagas ember volt, az ötvenes évei közepén járt, akire kifogástalan megjelenése és távolságtartása miatt az idegenek is elsőre felfigyeltek, ám a cégnél elért hatalmas presztízsét mégis szakmai tudása mellett, a kiváló vezetői tulajdonságainak köszönhette.

A cég szobát bérelt számomra egy jól menő, luxus körülményeket biztosító panzióban, az embereim pedig a munkák színhelyén lakókocsikban kaptak elhelyezést. Speciális szerelési munkáinkhoz a terveket a mérnök kollégák készítették és bizony, gyakran a valóság átírta a terveket. Három évembe telt, mire a párizsi központi irodában rajzolgató mérnökök között és köztem, a termelésirányító között, kölcsönös tisztelet és jó együttműködés alakult ki.

 Az anyagellátásról gondoskodó részleg sem állt mindig a helyzete magaslatán, és várnunk kellett az anyagokra, mert hol késve küldte el a megrendeléseket, hol pedig elírta a szállítási címet, vagy az anyagszámot. Monsieur Dupon szabad kezet adott, hogy megtaláljam és bevezessem az együttműködésünk legjobb módját. Nem is nagyon tetszett a franciáknak, de ezzel nem foglalkoztam.

Ennél sokkal nehezebbnek bizonyult a honfitársaimmal való zökkenőmentes kapcsolat kialakítása.

A családból kiszakadt férfiak, életkoruktól függetlenül, eleinte az elszabadult csikók módjára habzsolták az életet. Elverték a pénzüket az utolsó fillérig, pedig annyit kerestek, amennyiről itthon álmodni sem mertek. Kénytelen voltam kemény kézben tartani őket. Elintéztem, hogy a fizetésük felét magyar bankszámlájukra utalják, legalább az maradjon meg. Természetesen hőbörögtek, egyik az italba menekült, a másik csajozni kezdett, a harmadik a szerencsejátékkal próbálkozott, és így tovább.

Meg is lett az eredménye. Három kollégámat is hazaküldtem Magyarországra, egy hónapos fizetés nélküli szabadságra.

Részegen és másnaposan  sem lehet ötven méter magasban dolgozni, ahogyan nem szerencsés nemi betegséggel összezárt közösségben élni, és azt sem engedhettem, hogy a szerencsejátékon elvesztett pénze miatt valaki a többieket lejmolja ételre, italra, cigarettára.

Kóstolgattak a fiúk, rendesen.

Szigorú vagy főnök, mondta egyszer a legjobb szerelőm, miért ragaszkodsz ahhoz a nehéz védőruha használatára, amikor az csak akadályozza a munkát, és nem is lehet benne mozogni. No, akkor ordítottam, mint a sakál, leparancsoltam a munkáról, beöltöztem és megmutattam neki, hogy nála védőöltözetben is fél órával hamarabb végzek a munkafolyamattal. Ezt nem gondoltam volna rólad, morogta az orra alatt és többé nem volt gondom vele.

Még ma is velem dolgozik, pedig a csapatom háromnegyede kicserélődött az évek során.

Az éves értékelés során kiemelték a kirendeltségünket, mint a legjobb eredményességgel dolgozó területet.

Monsieur Dupon nyugdíjba ment, de tanácsadóként továbbra is ott lebzsel a cég vezetőségében. Javaslatára az utódja elküldött negyedévre a németországi kirendeltségükhöz, hogy tegyek rendet, mert ott nagy baj van a munka minőségével és a dolgozók moráljával is. Gyenge a hatékonyságuk, és eddig bárki is próbálta a részleget gatyába rázni, nem járt sikerrel. Húszezer eurós prémiumot helyezett kilátásba, amely nem megvetendő összeg. Pontosan háromhavi nettó bérem.

Előtte kaptam két hét rendkívüli szabadságot.

Egy hetet a családdal töltöttem, megünnepeltük a feleségem születésnapját, kapott egy nercet, meg a legkisebb unokámét is, akinek minden vágya egy kis lábbal hajtható autó volt, melyet persze, hogy megvettem neki, a kedvenc édességével, a kókuszos keksszel együtt.

Németországi szállásom család panzióban van, amelynek kertjében szalonnasütő, teniszpálya, gyerek játszótér és egy padokkal tűzdelt virágoskert is helyet kapott. hogy valamennyi vendég meglelhesse benne a szórakozását.

Körbejártam kocsival a környéket, elmentem az uszodába, szaunáztam is és beültem egy étterembe ebédelni. Délután már másik városban bóklásztam, vásárolgattam magam is, mindenfélét, őszintén szólva olyat is, amire nincs szükségem, de jó, ha van.

A kirendeltség vezetője bosszúsan fogadott, még egy ember, aki mindenbe beleüti az orrát, ráadásul csak franciául beszél, és egy volt szocialista ország szülöttjeként akarja terjeszteni a kultúrát. Fúrta az oldalát, hogyan is kerülhettem ilyen helyzetbe, amikor nálam sokkal okosabb és nagyobb beosztású emberek sem boldogultak velük. Biztos volt abban, hogy kémkedni fogok, a vezetőség embereként a kákán is a csomót keresem.

Feltérképeztem a munkafolyamatokat és több lyukat találtam rajtuk, mint az ementáli sajtban, amelyet reggelente, munkába menet vásároltam az egyik útba eső farmon, hogy az legyen a tízóraim, két friss zsemlével és egy fürt szőlővel egyetemben. Meg sem lepődtem azon, hogy itt is ugyanazok a problémák jelentkeztek, mint a franciaországi első években. Hol sok volt a munka, hol meg kevés, akadozott az anyagellátás, a miatt is állni kellett a munkálatokkal, és a munkások csak lézengtek. Összekaptak valami hülyeségen, állandóak voltak a feszültségek és a viták. Egy hónap múlva meguntam, hogy jobbára levegőnek néznek, mert nem nagyon szóltak hozzám, s ha megláttak, igyekeztek elmenekülni a környezetemből.

Esténként összeírtam, hogy aznap milyen hiányosságokat fedeztem fel és elkezdett bennem körvonalazódni a szükséges átszervezések módozata. Igazán nem értettem, hogy az egyébként nagyon precíz német kollégák miért képesek elrontani a legegyszerűbb feladatokat is, és pénzt, paripát nem kímélve, lerombolni, amit addig csináltak és újra elölről kezdeni a munkát.

A panziót Frau Fuks vezette, a háttérből, mert hivatalosan Herr Fuks volt a tulajdonos és a nagyfőnök, akinek tevékenysége kimerült abban, hogy a többieket egrecíroztassa, miközben saját maga sohasem talált elfoglaltságot magának, ha meg belebotlott egybe, azonnal eltűnt, nehogy drága idejéből egyetlen percet is a tényleges teendőknek szenteljen.

Frau Fuks magas, nagydarab, negyven körüli szőke asszonyság, akinek keze alatt ég a munka és neki köszönhetem, hogy megszerettem az általa készített ízes ételeket. Leballagtam hozzá az alagsori hatalmas konyhába, ahol éppen az aznapi vacsora elkészítésével foglalatoskodott.

Azonnal megnyugtatott, hogy számomra másként ízesíti a báránysültet, mert tudja, hogy szószt nem kérek hozzá csak krumpli fánkot, és hagy nekem a pecsenye natúr zsírjából, ha túl száraznak tartanám a menüt. Most nem erről van szó, nyugtattam meg és megkérdeztem, hogy meghívhatom-e egy barátságos bogrács vacsorára a német munkatársaimat.

Hát persze, mosolygott, sőt, segít is, ha gondolom. Megnyugtattam, hogy nincs szükség rá, magyar rizses lecsót készítek, csípős kolbásszal, csak evőeszközökre és tányérokra, poharakra lesz szükségem. És a bogrács? Nekik nincs, mondta és kajánul csillogott az égszínkék szeme.

Semmi baj, válaszoltam, hoztam én magammal, ahogyan őrölt paprikát is, és még sok mindent, de ezzel nem dicsekedtem. Többek között gyógyszer helyett két liter hatvanfokos szilvapálinkát, amely a holtat is felkeltené. Már csak sört kell vennem, és az ételekhez a hozzávalókat.

Kirendeltség vezető kollégám, Reiner, nagyon meglepődött, hogy meghívtam a teljes csapatot egy magyaros vacsorára, én, a fő ellenség, de híven tolmácsolta a kollégáknak a meghívásomat.

Csak a bátrabbak jöttek el, így Reinerrel Leopold, Martin, Pankraz és Stephan érkezett a vendégségbe, pontosan hat óra nulla perckor.

Jól sikerült a lecsóm, mert a panzió vendégei véletlenül mindannyian megfordultak a közelemben, volt, aki érdeklődött, hogy mi ez a finom illatú étel. Elmagyaráztam és magamban arra gondoltam, ha nem jön el mindenki, akkor az étel egy részét eljuttatom a lakótársaknak Frau Fukson keresztül, mely meg is történt.

Az első három kupica pálinka és az első tányér lecsó után, kellemes, oldott beszélgetés kezdődött. Reiner meglepődött, hogy tudok németül, ha nem is annyira, mint franciául, de mindent megértek és kevés szóval ugyan, de megértetem magam. Áttértünk a sörre, csak Martin nem tudott betelni a pálinkával és egész este maradt is ennél az italnál.

Hét óra tájban Frau Fuks hozott két nagy fáklyát, gyújtsuk meg, ha sötétedik és rám kacsintott, hogy jó lett a lecsóm, még a családja is azt választotta vacsorára.

Nyolc óra tájban gyújtottuk meg a fáklyákat és addigra kiderült, hogy az öt vendégemnek összesen tizenhat gyermeke van, s csak nekem sikerült három külön házasságból hármat összehoznom. Ezen aztán jókat nevetgéltünk, de láttam a szemem sarkából, hogy Reiner igyekszik józan maradni, gyanítja, hogy nem véletlen a vacsora meghívásom.

Pankraz vitte a prímet, öt gyermek apjaként számos anekdotát mesélt családja ügyes-bajos dolgairól, s tette ezt oly humorral, hogy valamennyien jókat nevettünk a csattanós végű történetein. Feloldódott Stephan is, s nem akart lemaradni kollégája mögött.

Martin már eléggé elázott a pálinkától, mégis ő kezdett el a munkáról beszélni, s ezzel egyik pillanatról a másikra elszállt a jókedv.

Átvettem a szót és elég keményen, rövid tőmondatokban felsoroltam a legdurvább hibákat, melyeket egy hónap alatt tapasztaltam és amelyekre, megbízásom szerint, megoldást kell találnom. Kijelentettem, hogy nem ellenség vagyok, besúgó sem, de most ez a munkám, melyet nem lottón nyertem, hanem az elmúlt tízéves ténykedésem miatt esett rám a vezetőség választása, mint szakértőre.

Leopold, aki addig alig szólt, végignézett a többieken, akik lesütötték a szemüket, mint a közös titkok őrzői, ha nem akarnak valamiről beszélni, vagy ha úgy tetszik, mint a gyerekek, akiket csínytevésen kaptak.

-      Idefigyelj, te magyar! Utána néztem az eddigi ténykedésednek, nem volt valami nehéz, mert a cég minden részlegénél ismernek téged. Szókimondó, egyenes embernek tartanak, aki nagyon jó szakember.  Csak azért jöttem el, hogy magam megtapasztaljam, milyen szándékkal hívtál meg bennünket. Tudom, hogy módszeresen átnézted a teljes tevékenységünket, de hidd el, mégsem tudsz mindent. Mondod, Reiner, vagy mondjam én? – nézett rá a főnökére, aki igyekezett összehúzni magát, mintha ott sem lenne.

-      Így is jó.

Komótosan kibontott egy újabb sört, és ivott belőle egy kortyot.

-      Hidd el, magyar barátom, hogy nálunk jobban senki sem tudja, mit össze kell manipulálnunk ahhoz, hogy kitartson egyik munka a másikig. Egy éve kínai tulajdonba került a cég részvényeinek hetven százaléka. Nem tudtad? Nem baj, nem ez a lényeg, hanem az, hogy az új tulajdonos szerint túl vagyunk fizetve. Levenni nem meri a bérünket, mert  tart az ágazati szakszervezettől és a cégen belüli feszültségektől.  Kitalálta, ha a munkát befejezzük két hét alatt és nincs azonnal új megbízásunk, akkor két hétig nem kell bejárnunk és bért sem kapunk. Érted már barátom, hogy miért van annyi anyaghiba, tévesen leszállított alkatrész, hogy egyik nap miért építünk, és másnap miért bontunk? Most már tudsz mindent. Kaphatok még egy kupica pálinkát? Egyébként azt teszel, amit a lelkiismereted diktál. Neked könnyű, mert felnevelted a gyerekeidet. A mienket még el kell tartanunk. És erre kétheti fizetés nem elég.

Jó, hogy két üveg pálinkát hoztam.

Tíz órára lehűlt a levegő, elfogyott az utolsó falat étel is, elpárolgott az ital, és taxit hívtak a vendégeim, hogy mielőbb hazaérjenek.

Kézfogással búcsúztunk egymástól, és rám várt a romok eltakarítása.

Nehéz volt a fejem, de nem az italtól.

Frau Fuks előkerült, hogy segítsen nekem bevinni a mosatlanokat a konyhára, majd elmosogatja, menjek csak aludni.

Egyre csak az járt a fejemben, hogy mit tenne a helyemben Búd Spencer?

Honnan jutott eszembe, fogalmam sem volt, de egyre csak azt hajtogattam magyarul, hogy én a vízilovakkal vagyok.

Másnap reggel Frau Fuks a reggelim mellé hozott egy nagy csupor gyógyteát, s megkérdezte, hogy vagyok, és mit hajtogattam az éjjel magyarul, mert csak a Bud Spencer nevét értette.

-      Bocsásson meg, asszonyom, nem emlékszem, kicsit sokat ittam.

Reggeli után hónom alá vettem a laptopomat, kiültem a virágoskert egyik padjára és megpróbáltam összeszedni a gondolataimat.

Két nap alatt megírom a fából vaskarika gyártás mibenlétét, azaz milyen objektív tényezők miatt lehetetlen alapvetően megváltoztatni a német kirendeltségnél kialakult munkafolyamatokat.

Hétfő reggel bementem a munkahelyemre, bezárkóztunk Rainerrel az irodájába és délig beszélgettünk.

Megállapodtunk, hogy két hónapra betegállományba megyek, utána leadom a jelentésemet.

-      Nézd, Gyurikám, tegnap este érkeztem haza, és az első utam hozzád vezetett. Az infarktusom óta fenyegetsz a műtéttel. Most kaszabolhatsz, ha akarsz.

Szívsebész barátom leveszi a szemüvegét, megdörzsöli a szemét, és vesz egy nagy levegőt, mielőtt megszólal:

-      Valóban nem halogathatod sokáig a műtétet, de tudnod kell, hogy esélyed van arra, hogy többé nem dolgozhatsz. Nem szabad idegeskedned, és fogynod is kell legalább húsz-huszonöt kilót. Műtét után minimum két hónap lábadozás vár rád a szanatóriumban. Holnap reggel nyolcra várlak.

Kinn, a kórház kertjében, az őszi napfényben, pajkos szellőlányok kergetőznek a fák ágai között.