Szervusztok, Maxi a nevem, elmesélem a történetemet.

Szomorúan éldegéltem harmad magammal egy kennelben a menhelyen. Nevelőim nagyon rendesek voltak hozzám, még sem voltam boldog, egy igazi otthonról és jó gazdikról álmodoztam. Tegnapelőtt egy jóságos bácsi megállt előttünk, és nevemen szólított. Igyekeztem két erősebb társaim megkerülve a kezéhez férközni, úgy köszönteni. Kicsit simogatott, s beszélt hozzám, aztán ahogy jött, úgy eltávozott. Eszembe jutottak a boldog nyári tábori napok, akkor éreztem valami hasonlót. Sok gyerek volt velünk, barátokra leltünk, soha nem unatkoztunk, de elmúltak az örömteli vidám napok, és beköszöntött a borongós ősz.

Azt híresztelték rólam a menhelyen, hogy depressziós vagyok…Valószínű igazuk lehet, de majd itthon meggyógyulok, megígérem nektek, meglátjátok!

Délután ismét megjelent a bácsi, de nem ám egyedül, hanem egy nénivel. Majd kiesett a szívem az izgalomtól, amikor láttam, hogy felénk  tartanak a kezükben egy pórázzal. A nevelőm kinyitotta az ajtót, nyakörvet kaptam, és velük mehettem. Rohantak a percek, a papírmunka következett…

Pár perc múlva egy autó hátsó ülésén feszítettem, robogtunk álmaim otthona felé. Azonnal feltaláltam magam. Kényelmes hely várt és finom falatok. Éjszaka még nyugtalanul kóboroltam a lakásban, furcsa volt, hogy ott alhatok.

Reggel ébresztettem az új papámat és mamámat, ideje sétára menni.

Délelőtt fürdés következett, fülpucolás, mit ne mondjak, nem éppen kellemes dolgok, de a végeredmény csodálatos érzéssel töltött el. Az ebéd fenséges volt, nyugodtan lakmározhattam, nem ette el előlem senki. A délutáni sziesztámra készültem, amikor vendég érkezett. Óriási táskájából igen sok gyanús dolgok kerültek elő. Félni kezdtem…

*

 Az új mamim nem tudott belenyugodni, hogy elődöm Piszke eltávozott az örökmezőre a csillagokhoz, és a doktor  bácsi azt ajánlotta, mielőbb hozzanak egy kutyust, akinek nagy szüksége van törődésre,szeretetre, gondoskodásra. Hát nekem aztán pont ezekre van szükségem! Azt is mondhatta még, hogy Piszke azért ment el, hogy átadja nekem a helyét. Ebben is lehet igazság, mert jól ismmerte a menhelyesek sorsát, hiszen őt is onnan hozták hét éve. Nagyon sajnálom őt, de ha úgy döntött a kutyalelke, hogy feladja, és nem harcol az életéért, akkor én megpróbálom majd vigasztalni a gazdiékat…

Ha nem tudom mit tegyek, elakadok az igyekezetbe, kérek tőle tanácsot...

Piszke itt marad közöttünk, a kertben alussza örök álmát...

*

Képzeljétek ezután mi következett. Lándzsás tűvel chip került a bőröm alá, jött a védőoltás. Pszt… megsúgom, ezt a menhelyen kellett volna megkapnom, de nem volt rá pénz, mert ami kevés csurran-csöppen, azt a beteg kutyák megmentésére, kezelésére és a műtétekre kell költeni. Kaptam kullancs nyakörvet is, és féregtelenítő tablettákat.

A sok izgalom után, most igyekszem kipihenni magam. Mami készített pár képet rólam, elküldöm nektek, de ha lesz egy kis időtök, tiszteljetek meg, és nézzétek meg a nyári fotóinkat, ahol több képen felismertek.

http://www.eletter-kanizsa.hu/?menu=tabor

Innen üzenem a nevelőimnek, gondozóimnak, a kedves önkénteseknek és a táboros barátaimnak, köszönöm szépen most már jól vagyok, otthonra találtam, ahol bármikor meglátogathattok, ha kedvetek tartja,mindig  szeretettel látunk benneteket! Még egyszer hálásan köszönök minden gondoskodást és szeretetet.

Kedves tárogatós család, tárogatós kutyatársak, és cicák, üdvözöllek benneteket, hamarosan ismét jelentkezek.

Maxi

Fotó készül? Akkor figyelek...

Azon gondolkodom, milyen sors vár itt rám...

Ott mögöttem a fotelágyon van a helyem, de előtte még jobban érzem magam...

Egy ilyen izgalmas nap után csodálkozik valaki, ha elfárad egy kutya...