Készülő könyvem következő beválogatása.

Egy kosár vargánya
Megszólalt a csengő. A kapuban idős úr állt bebocsátásra várva, makulátlan ünneplőben. Élesre vasalt nadrágja, hófehér ingének keményített kézelője, szerető asszonya gondoskodását dicséri. A garaboly megbontotta a harmóniát, ami épp úgy, mint húsz éve mindig, tisztára súrolva pihent a karján. Nem változott semmi, hacsak az nem, hogy a kockás szalvétát, piros csíkosra cserélték, aminek a takarásából néhol kikandikáltak a gombafejek.
A férfi napbarnított arcán mélyülő barázdát szántottak az évek. Szemének fénye kissé megkopott, de huncut mosolyát a kackiás bajusz felett nem tudta kikezdeni az idő. Vidám embernek ismerték. Híre járt akkoriban a kórházban, mert "ilyet még nem pipáltak az osztályon".

Az újraélesztés pillanatát a szokásostól eltérő módon élte meg. Hangos kacagás közepette "éledezett". Élményét úgy adta elő az őt körülálló *reanimációs teamnek, mint aki egy vidám filmet nézett. Azt mondta, jól elszórakozott oda fönn a mennyezeten lebegve, az élettelen test felett. A halált is úgy megfutamította, hogy azóta sem mert vissza settenkedni.
Nem mindennapos beteg volt az intenzíven, az osztályon mindenki kedvence lett... Megszerették két hét alatt, de ő sem felejtett el senkit a hosszú évek során.

Tavasszal, gyöngyvirággal, nyáron eperrel, ősszel, szőlővel látogatta végig a nővéreket. Valamikor régen, disznóöléskor kóstolóval is becsengetett. Amikor halaszthatatlan teendői máshová szólították, elküldte asszonyát, aki szintén áldott teremtés volt, csak halk szavú, nem beszédes. Később már nem tellett malackára, így a torosok elmaradtak, de utóbb boldogan mesélte már röfögnek újra, a tavalyi Erzsébet utalványoknak köszönhetően, szépen fejlődnek, jó húsúak lesznek, mire beáll a tél. A férfi igen szeretett beszélgetni, tanácsot kérni, s mindig beszámolt a legfrissebb családi eseményekről. Nem is oly régen az elmúlt évben sajnálkozott, hogy a majorság is igen gyorsan megfogyott, elvitte a róka, de az is lehet, hogy a faluvégi hátrányos helyzetűek "szorgoskodtak", csak úgy megélhetési nehézségekből kifolyólag.

Az asszony megörült a vendégének. Nézte régi betegét, aki más benyomást keltett, mint eddig. Úgy nézett ki, mint, aki misére készült. Rendben is lett volna, ha nem lógott volna karján a piaci kosár, mert így kissé murisnak tűnt neki. Észre is vette az öreg, mert illendő köszöntés után rögtön az öltözékéről kezdett beszélni.

Elsorolta hamarjában, hányszor látta és hallotta mostanság, a nagy-, megmondó emberektől, hogy a fekete viselet, egyesekben legyőzhetetlen félelmet vált ki, rossz energiát sugároz a külvilág felé. Persze, ezt a kereszttel ellátott templomokba járókra vonatkoztatják.
De, ő bizony le nem mond az egyetlen ünneplőjéről, amibe esküvőre, keresztelőre és temetésre jár, sőt, abban lesz majd ravatalozva, ha az Úr magához szólítja.

Na, gondolta, most kipróbálja, mennyi igazság rejlik a félelemkeltésben, hát ezért vágta magát, pucc-parádéban.
Útja során eddig, senki meg nem szólta, el nem kerülte, garabolya miatt néhányan megmosolyogták, az is lehet, hogy flúgosnak tartották.

Pedig! Mennyire féltette anyókája, mikor meglátta beöltözve. Hiába kérte, ne meneteljen így a városba, főleg azért ne, mert az ortopéd cipőjét, még bakancsnak vélik, meg aztán a kosárban ott a csíkos szalvéta, arra meg majd rákenik, hogy sávos zászló, csak kosárbélésnek álcázza.

Nem hallgatott asszonyára elindult főpróbát tartani, mert a hétvégén kirándulni mennek a fővárosba, egyenesen a Bazilikába, és Isten házába ünneplőben illik megjelenni...

Ezért érkezett ebben ruhában a vargányával, mit kora reggel szedett. A piacot is megjárta a gombával, de nem ám eladni, amit ide szánt, hanem bevizsgáltatni, mert gombát ajándékba adni, csak igazolással dukál.

A háziasszony a kedves vendéget leültette, megkínálta. Egy kupica pálinka és kávé mellett, -nagy egyetértésben- jól beszélgettek a világ aktuális történéseiről, majd elköszöntek a mielőbbi viszontlátás reményében. Jóságos asszonyának a nagy gonddal fűzött, szépen becsomagolt kalárist, amit ajándékba kapott, az üres kosár aljába rejtette.

Mind a ketten tudták nagy változás előtt áll az ország, megáll már a saját lábán, eljött az idő, hogy nagyot lépjen.

*reanimációs team=újraélesztő csoport
* kaláris = gyöngyökből, ásványból fűzött nyaklánc