A dinnyebor  eszembe juttat egy régi történetet, nem tudom elküldtem-e, de leírom újra.
Magyarkanizsán a Tisza, és a Kistisza közötti Szigetben volt egy hatalmas tölgyfaerdő, de egy sáv a Tisza partján, mint városi terület ki lett parcellázva családoknak, akik gyümölcsfákat ültettek, és konyhakertet létesítettek.  Természetesen ezt is államosították, és a Földműves szövetkezetnek adták. Miska bá’-val sűrűn megfordultunk a tiltott vadászterületen ahol a Matyi bácsival, a csősszel baráti kapcsolatban volt a Miska bá’. 

A Matyi bácsinak volt egy levente puskája, - kiskaliberű - de, nem tudott vele lepuffantani fácánt, vagy nyulat pedig volt belőlük bőven, mert a tiltott vadászterületet megérzik, hogy ott nincsenek háborgatva. Matyi bácsi szemet hunyt, ennek ellenében kapott a zsákmányból, amit persze otthon saját vadász eredményének mutatott be.  Alacsony vízálláskor volt egy kisseb sziget, ahol szerettek a kacsák a sekélyesben szürcsölni, ha volt szerencsénk, a Miska bá’ telihold idején rájuk tudott lőni. Ha nem volt semmi, akkor a egy fürt szőlővel beálltunk a vízbe, és ott a helyszínen elfogyasztottuk.

Általában a Nagyerdő melletti úton haladtunk hazafelé. Egy alkalommal, látjuk, hogy két rendőr a hátukon német géppisztollyal,  zsákba szedik a szilvát.  A Miska bá’ leveszi a válláról a sörétest, hogy elereszt egyet a levegőbe.  Megfogom a kezét a tölténnyel:

- Az Istenért ne tegye, mert ezek szitává lőnek bennünket, hogy minket fogtak meg a lopáson, és menekülés közben nem álltunk meg a felszólításra...

Így szépen hazakullogtunk. De a Miska bá’ bohókás ember lévén nem maradt adós, bement a rendőrségre beszélgetni, ahol a szilva hatására sűrűn próbálkoztak a rendőrök az ajtóban álló Miska bán keresztül jutni, aki visszatartva magyarázott nekik, hogy tudod, így meg úgy... stb

A következő napokban bementünk a Matyi bácsihoz a gunyhóba, és megkérdeztük, hogy, hogy lehet, hogy a kutyája, amely a gunyhó, és az erdő közötti szénaboglya tetején szokott őrködni, hogy nem vette észre a tolvajokat.

- A Kormos tudta, ez a szúnyogot is észreveszi, alig bírtam vele a gunyhóba, de a Tibi (az elnök) jóváhagyásával történt az egész - volt a válasz.

A Kormos ott szobrozott a holdvilágban a boglya tetején, minket is megugatott, de nem mozdult.
Végigmentünk a szokott parti úton, megettük a szőlőnket, hiszen minden a népé, aztán elindultunk hazafelé az erdő mellett. Ahogy a gunyhó irányába értünk, látjuk, hogy a Matyi bácsinál továbbra is ég a lámpa, a Kormos meg szobrozik a boglya tetején. Megálltunk.

Könyökkel meglök a Miska bá’ biccent a fejével a Kormos és a közöttünk fél távolságra lévő szilvafára, és megemeli az üres oldalzsákot. Azzal már meg is indul a fa felé, én meg utána. Macska módjára haladtunk, minden lépésünket kitapintottunk, hogy nehogy száraz gallyra lépjünk. Elértük a fát, fiatal fa volt, roskadásig  gyönyörű magbaváló szilvával. Csendben felmásztunk, a Kormos nem vett észre bennünket. Megraktuk az oldalzsákokat, tarisznyákat, rám néz a Miska bá’ oldozza a cipőfűzőjét és köti el a nadrágszárát. Követem a példáját, és a sliccen keresztül rakjuk a nadrágszárba térdig a szilvát. Óvatosan lemásztunk, vissza az erdő melletti útra, és amikor már jó távol ballagtunk, mint valami Popájok, akkor tört ki belőlünk a nevetés, hogy mi lesz ebből. Leraktuk a terhünket a cserkész otthonban, ahol a Miska bá’ gondnok volt.

Másnap egyenesen a Matyi bácsihoz mentünk.
- Jajj, Miska, de jó hogy gyüttök, tennap éccaka csúfot űztek belülem..
- Mi történt Matyi bácsi? - vágott közbe a Miska bá’.
- Hát képzedd, valaki megszette  azt a fát, amelyiket a Tibinek köllött meghanni, hónap gyütt vóna szénni, most mit mondok neki??
- Hogy a keze száranna le annak, aki ilyen disznóságra vót képes, éppen innen a gunyhó közelébül... de hát a Kormos...
- A Kormos.. a fene bűrit, biztos alhatott, de mit mondok a Tibinek, hát látható nagyon a dézsma!
- Matyi bácsi, legokosabb, ha ráfogja a rendőrökre, a Tibi úgyse meri megkérdezni űket.
- Úgyvan! Ez az! Miska ... az Isten megáldjon, láccik, hogy eszös embör vagy mögmentötted a kutyám, mög az én csőszködésemet.

Vinczer S. Péter