2012.08.02. 15:32, Yolla
Nagybátyám nyugdíjasként is kénytelen dolgozni, mert hajtja nagynéném, jobban, mint a hashajtó.
Három szőlőskert, meg a dinnyeföld, ad elég munkát mindkettőjüknek. Nénikém minden idejét a művelésükre fordítja és termel, mindenféle zöldséget, melyet aztán a városi piacon értékesít. Hajtja a pénzt, pedig nincs gyermekük, rászorulva sincsenek, ám számára életcél a kofálkodás. Ha eladja a saját termést, akkor felvásárolja a falubeliekét, olcsón, persze, hogy haszon is legyen rajta, s viszi a piacra eladni.
Bácsikám már szívesebben lazítana a tempón.
Magas szikár ember, kék szemében pajzán csillogás:
- Tudod, kislányom, véletlenül a gazzal együtt kikapáltam az uborkát is. Tudod, mit tett a nagynénéd? Mérgében kiöntötte a névnapomra félretett húszliternyi boromat. Meglásd, pótolom én, dinnyeborral!
Kinn vagyunk a szőlőben. A húgommal kikarikáztunk, ott állnak a biciklik a kunyhó előtt, a diófának támasztva. Innivaló is kerül, az öregnek egy üveg bor, nekünk egy-egy doboz sör.
Hat óra már elmúlt, laposan süt a nap.
- Mit segítsünk? – kérdi húgocskám, de az öreg csak int, semmit.
- Nem dolgozunk, gyertek, üljetek le a hűvösbe, elbeszélgetünk, elszopogatjuk az italunkat. Akad még harapnivaló, kóstoljátok csak!
Kissé száraz krumplis pogácsával kínál az öreg. Egyet elrágcsálok, jobban is esik rá a sör.
- Holnap már megyek a dinnyeföldre – kortyol az öreg egy nagyot a borból, - lopják a dinnyét. Csinálok egy kunyhót és kiköltözöm egy hétre. Egészen addig haza sem megyek, míg nem jön nénétek a dinnyeszedőkkel.
- És hogy csinálja a dinnyebort, bácsikám? – érdeklődik húgom.
- Majd megtudod, idejében – mosolyog az öreg és rám kacsint.
Sejtem én, hogy sántikál valamiben. Negyvenévi házasság alatt megtanulja, hogy asszonnyal vitatkozni lehet, de nem érdemes. Ennél sokkal finomabb eszközei is vannak az elszánt férjnek, főleg akkor, ha számíthat a többiek szolidaritására is.
- Felszedtem két sor krumplit, haza kell vinni. Hat zsákkal lett. Szóljatok be hazafelé menet a Süveges barátomnak, fogja be a gebéjét és jöjjön érte.
- Hazatoljuk biciklivel, mindenkinek két zsák jut – lelkesedik testvérkém, de leintem.
- Igaza van a nővérednek, kár lenne cipekedni. Meg aztán, nem is találkoztunk. Kapnék, ha megtudná nénétek, hogy borozgatással töltöm az időt.
Negyed nyolckor mi már otthon vacsorázunk.
Másnap nénikém büszkén meséli, hogy bácsikánk hat zsák krumplival este kilenckor ér haza. Milyen rendes az öreg, két piac is kell, hogy eladja.
Délután indul az öreg, ki a dinnyeföldre. Persze, minket nem nagyon engednek ki, de segítség címén részt vehetünk a kunyhó építésében.
- Lányok, voltam katona, gyerekjáték, meglátjátok!
Felpakol hát bennünket is, biciklistül, Süveges bácsi, és amint bácsikánk mellé ül a bakra, noszogatja lovát:
- Indulj, Hóka, mindjárt lemegy a nap!
Könnyedén húzza a szekeret Hóka, meg sem kottyan neki a súly.
Nem kétlem, hogy bácsikám volt katona, ám Süveges bácsi nélkül sohasem készülne el a masszív kis kunyhó. Áldomást isznak rá, a mi segítségünk jutalma pedig egy jókora érett dinnye.
Nehéz választani a több száz, tízkilósnál nagyobb dinnye közül. Se szeri, se száma, a kétökölnyi, apró dinnyéknek, melyek meglapulnak a nagyok árnyékában.
Gyorsan telik a hét, legalább is számunkra.
Feljön a nap, a dinnyeszüret napja.
Nénikénk mindent előre elrendez. Hajnalban leszedjük a dinnyét, teherautóra rakjuk, irány a piac! Mi pedig, segéderők, jöhetünk haza a bácsikánkkal, aki kivételesen pihenéssel töltheti a napot.
Mire mi kiérünk, hat óra lehet, s áll a bál. Nyoma sincs a nagy dinnyéknek, csak a sopánkodás hatalmas. Hajnalban elpilled bácsikám, s mire megébred, a dinnyéknek lába kél, csak az apraja marad.
Nem imádság, melyet nénikém hajtogat. A hat-nyolckilós szórványban otthagyottakat fel kell szedni mind egy szálig, az még eladható. A többit, de a legkisebbet is, haza kell vitetni Süveges bácsival. A javából savanyúság lesz, a többit meg megeszik a jószágok.
- Jövőre csőszt fogadunk, mert felőled még a kunyhót is ellophatnák! – füstölög nénikém, miközben felkapaszkodik a teherautóra, a sofőr melletti ülésre.
Döcögve indul a teherautó, lassan kanyarodik az országútra.
- Hogy van az, bácsikám, hogy a szomszéd földjéről egy dinnye sem hiányzik?
- Úgy, kislányom, hogy azt nem adtam el! Az nem a miénk! De megvan a borom ára! Akár két hektót is vehetek az árán!
Azóta tudom, mi is az a dinnyebor!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
ember
Valós történet, az 1990-es évekből.