OLIMPIA

Négyévenként olimpia lázban élünk, és megmosolygom a tudósítók igyekezetét, hogyan színezik, magyarázzák országuk éremversenyének a sikertelenségét. A sportolóktól csodát várnak, és az emberi teljesítőképesség határára feltornászott eredmények megdöntését várják el  a versenyzőktől.

Ha megnézünk egy verseny eredmény táblázatot, rádöbbenünk, hogy az eredményeket stopperórával már nem is lehetne mérni, mert század másodpercek választják el a győztest a következőtől.

Ha visszatekintünk az éremtáblázatokra a múlt olimpiáira, érdekes következtetést vonhatunk le.

A helsinki-i  olimpián Magyarország a harmadik helyen állt, és ezt a pozíciót még sokáig tartotta. Előttünk két hatalmas ország, nálunk vagy hússzorosan nagyobb lakosságú USA, és a SSSR állt.

Az USA kapitalista beállítottsággal, a versenyzői saját családjuk támogatásával érték el azt a nívót, amikor már biztató eredményeket értek el, és szponzorokat kereshettek a további versenyek, a felkészülés költségeinek a fedezésére.

Ezzel szemben, a Szovjetunió  kirakatnak szánta a sporteredményeket, ezzel bizonyítva a rendszer fensőbbségét. A szocialista tábor versenyzőinek volt egy figyelemreméltó hajtóereje, nevezetesen az, hogy a külföldi versenyek egyedüli lehetőséget adtak, hogy a határon kívülre jussanak.

Visszatérve a Helsinkiben megtartott olimpiára, az akkori eredmények ne tévesszenek meg bennünket, az nem a Rákosi féle fiatalság nevelés eredménye, az inkább a Teleki féle “egészséges testben egészséges lélek”  ifjúságnevelés gyümölcse volt.

Nincsenek adataim, de valószínűleg megfigyelhető a harmadik hely elvesztése, és a folyamatos hátracsúszása az éremlistán Hazánknak. Aki megtalálja valahol, érdemes az évek tükrében, és az adott versenyt megelőző idő kormány hovatartozását, és Hazánk anyagi áldozatvállalását analizálni, figyelembe venni.

Ha a mai helyzet alakulását vizsgáljuk, előre merem kijelenteni, hogy Kína fogja a legtöbb érmet hazavinni.  Két oknál fogva: az első az állam presztízst csinál belőle, hosszútávon stabilan vannak programjaik, - nem négyévenként - . Csak sejtem, hogy a tehetséges gyermekeket már kisiskolás korukban kiszemelik, és felkarolják, felszerelést, trénert ingyen biztosítanak. Megfigyelhető ez az artistanevelésben, sőt a zenében is. Négy millió zongorista van Kínában, kitudja hány zongora gyárral rendelkeznek…

Ennyiből nagyobb az esély, hogy a megfigyelhető szorgalmuk mellett lesznek világhírességek is.

Merem állítani, hogy a mai magyarországi körülmények között sok fiatal tehetsége ki sem bontakozhat, mert a család esetleg a puszta létéért küzd. Szerencsére hallottam olyan sport klubról is, ahol a fiatalokat ingyen oktatja önkéntes tréner, a ”kiöregedett” sportoló.

Ha igazán sport eredményeket, és egészséges fiatalságot akarunk elérni, akkor nagyon helyes, hogy a testnevelés nagyobb óraszámot kapjon a tantervben. Hasonlóan a zeneoktatásban is Kodály útmutatását kell követni. A sport fegyelmet követel, különösen fontos ez, amikor nincs kötelező katonai szolgálat.  A zene, az éneklés lélekformáló hatású.  Különösen fontos ez a mai világban, amikor a fiatalok már nem zavarócskáznak, nem grundra járnak focizni, sokuknak fogalmuk nincs arról, hogy mi az, hogy adj király katonát, a karikázás, lovazás, a lukba labda, a kacskázás, a zavarócska, a humózás…

Ezek helyett görnyednek a számítógép előtt, és nyomkodják a gémeket, esnek kelnek a lelőtt figurák.

Csodálkozunk, ha a gyermeki agy félreérti, és kiugrik a negyedik emeletről, mint a napokban egy kislány, mert ilyet lát a Tv-ben.

No de vissza az Olimpiára, még egy gondolatra. Láttam a francia foci válogatott két csoportképét. Az egyik az  5O-es 6O-as évekből, a másik a közelmúltból. Az elsőben a játékosok mind franciák voltak, a másodikban alig volt fehér francia. Ha a sportolókat vásárolják a csapatok, az nem képviselheti az adott város, vagy ország  sport gyümölcsét.. az számomra szórakoztató cirkusz, drága helyárakkal, amelyet egy több gyermekes család képtelen megfizetni.

Viczer S. Péter