Kép: Google képek sorozatból

Ilyen jól összefoglalva nemzeti tragédiáink okait, még sehol nem olvastam.

http://erdely.ma/publicisztika.php?id=123576

2012.07.25. | 07:14 Etetés
Szóhasználatunkban közvetlen értelemben a kisgyermekes anyák használják ezt a szót amikor eljön gyermekük étkezésének ideje. Vagy éppen a gazdák amikor jószágukat kell etetni. Van azonban egy átvitt értelme is e szónak, amikor valaki bő beszéddel, fellengzős ígértekkel „etet” egy hiszékeny, naiv „palimadarat”, hogy valamire rávegye amiből annak kára lesz, a rászedő meg elégedetten dörzsölheti a markát.

Sajnos, ez nem csak civilekkel, hanem diplomatákkal is megtörténhet, mint ahogy ez nemegyszer megtörtént velünk magyarokkal.

Ezer éves történelmünk tele van ilyen esetekkel. Most csak az utolsó 100 évből említsünk néhányat. Ennek mindjárt az elején kiemelkedik Woodrow Wilson amerikai elnök 14 pontos békejavaslata. Amerika csak 1917 április 6.-án lépett be az Első Világháborúba, későn ugyan de döntően és ekkor már látni lehetett a vég közeledtét. Híres 14 ponos békejavaslatát 1918 január 8.-án hozta nyilvánosságra mely jó alapul szolgálhatott volna egy igazságos béke megteremtésérhez. Említsünk meg ezek közül néhányat: A 9. pont kimondja, hogy „Az olasz határokat a világosan felismerhető nemzeti vonalak szerint kell kiigazítani”. Ebből következik tehát, hogy minden más határmegvonásnál a nemzeti elvnek kell érvényesülnie, vagyis, hogy vitatott területeken népszavazás eredménye lesz a döntő. A 10 pont szerint: „Ausztria-Magyarország népei részére, amelyeknek helyét a nemzetek között oltalmazni és biztosítani kívánjuk, meg kell adni az önálló fejlődés legszabadabb lehetőségét”. A Központi Hatalmak 1918 novemberi tűzszüneti kérése ezen a 14 pontos békejavaslaton alapult, melyeket nem más, mint maga az Amerikai Elnök ígérte, aki mögött a Kongresszus állt. George Clemenceau francia miniszterelnöknek azonban egészen más tervei voltak, amit végül is érvényesített. Nevezetesen az, hogy Németországot keletről olyan régi és új államokkal keríti be melyek abszolút francia befolyás alatt állnak. Ezeket pedig csak az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolásából lehetett létrehozni. Így vesztette el Ausztria örökös tartományait, de maga csak Dél-Tirol elvesztésével csorbult, viszont a nyugati magyar Őrvidéket megkapta. A magyar királyságot, miután tartományai nem voltak, magát kellett feldarabolni nemzetiségei szerint, sőt a tömbmagyarság 1/3-át területükkel együtt ezekhez kellett csatolni, hogy erősek legyenek. Clemenceau terve végül is sikerült Trianonban. Wilson elnök pedig látta béketerve romjait, sértődötten elutazott. Később Amerika különbékét kötött.

Wilson Békepontjai csalétekül szolgáltak egy alantas, alávaló és aljas béke kierőszakolására!

Ott van aztán Károlyi Mihály, a „vörös gróf“ esete, akinek szobrát nemrégen távolították el az Oszágház közeléből. Akit a sors országunk történelmének igen viharos idején, az első Világháború elvesztésekor 1918 november 1.-én állított az ország kormányrúdjához. Igaz, hogy előbb csak, mint miniszterelnök volt 16 napig, majd az általa kikiáltott köztársaság elnökeként tevékenykedett 1919 március 21.-i lemondáságig. A háború alatt mindvégig ellenzéki politikus volt békepárti programmal, így ő látszott a megfelelő politikusnak. Bízott Wilson amerikai elnök 14 pontos béketervében, francia kapcsolataiban és abban, hogy becsületes, elfogadható békeszerződést köthető a győztes Antant hatalmakkal. A kedvező békefeltételek reményében a békepárti gróf úgy vélte – bizonyára francia sugallatra, hogy meggyőző gesztus lesz ha az olasz frontról rendben hazatérő ütőképes magyar hadsereget leszerelik s hazaküldik. Linder Béla hadügyminiszter ezért szónokolt így: „Soha többé katonát nem akarok látni”, az ország határa pedig védtelenül maradt. Míg ettől Károlyi kedvező békét remélt addig Clemenceau pedig a történelmi Magyaroszág ellenállás-nélküli feldarabolását készítette elő. E tervről ekkor még csak Clemenceau és szűk köre tudott: Európában francia hegemóniát akart teremteni tőle függő régi és új államok révén. A magyarok beetetésére nem véletlenül a francia gyarmatokon szolgáló Fernand Vix alezredest neveztette ki az Antant budapesti katonai misszió vezetőjének, akinek nagy tapasztalata volt régi gyarmatokkal bánni amit felhasználhatott a leendők felé is.

A Svájcon át biztosított távíró és távbeszélő összeköttetésen aztán Clemenceau naponta utasíthatta Vixet, hogy milyen ígéretekkel etesse a magyarokat és milyen jegyzékekkel szorítsa őket egyre hátrább országuk határaitól – fait accomplit teremtve a békekötés idejére. Károlyi csak lassan és későn kapott észbe, hogy mire megy ki a játék. Kezdve attól, hogy Karácsonyra a Románok Kolozsvárra bevonultak, és ő mégiscsak 1919 március 2-án kezdett valami védelmi erő szervezésébe szemlét tartva Szatmárnémetiben a megmaradt Székely hadosztály felett, amiről fénykép is készült. De ekkor már késő volt. A március 20-i Vix jegyzékből Károlyi végre megismerhette hogy az Antant békekötés ürügyén Magyarországot élve akarja feldarabolni. Másnap, mielőtt lemondott volna, bosszúból a kommunista Kun Béláéknak adta át a hatalmat. Clemenceau terve remekül sikerült.

Ebbe a sorba tartozik az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc története is, amelynek kirobbanásában döntő szerepe volt az Amerika Hangja, a Szabad Európa és a Szabadság Rádió, vagyis az ezek hátterében álló Amerika propagandájának. Ezek egyrészt a Szovjet diktatúra miatt elvesztett nemzeti szabadság visszaszerzésére hívták fel és buzdították a rab népeket, másrészt ebben a harcban a nyugat segítségét helyezték kilátásba. Fokozódó propagandájukat léggömbökkel szállított röplapok millióinak szórásával tetőzték. S amikor október 23.-án a magyar felkelés kirobbant propagandájukat az ellenállásra, a harcra összpontosították és a katonai segítség ígéretét egyre fokozták amit a Forradalom alatt mindvégig töretlenül folytattak. Azonban a magyar forradalom híre Washingtonban zavart és fejetlenséget okozott, mert erre az eshetőségre nem gondoltak komolyan mivel erre a hirtelen előállt helyzetre az amerikai kormánynak se koncepciója, se stratégiája nem volt.

A győztes forradalom nyomán a kommunista diktatúra napok alatt összeomlott Magyarországon, ám a megnyitott nyugati határokon át csak gyógyszerszállítmányok érkeztek de nem katonai egységek, melyek alátámaszthatták volna a kivívott szabadságot. A szovjet tábornokok Moszkvában pedig két kézzel tartották vissza Hruscsovot az újabb támadástól – ami a harmadik világháborút robbanthatta volna ki. De amikor az USA külügyminisztere, John Foster Dulles 1956 október 27-én a Kreml tudomására hozta, hogy „Amerika a kelet-európai rab nemzeteket nem tekinti lehetséges katonai szövetségesének” – Hruscsov tudta szabad keze van Magyarország tekintetében. Emellett az angol-francia Szuezi Háború megerősítette, hogy ebben a helyzetben a nyugati hatalmak nem fognak tudni fegyveresen fellépni a magyarok mellett. Ez volt a pont amikor parancsot adott a második Szovjet támadás beindításához.

A nyugati propagandát halálos komolyan vevő magyar nép pedig rettenetes árat fizetett vérben, szenvedésben, menekültekben és a visszatért diktatúrában!

Aztán itt van a csokor-nyakkendős Mark Palmer fiatal amerikai éldiplomata Budapesten 1986 és 1990 között, akinek – legalább is külpolitikai vonatkozásban nagy szerepe volt abban, hogy rendszerváltásunk csupán rendszermódosításra sikeredjen. Akkor ő volt Amerika helytartója, a viszonyulási pont és a nagy tótumfaktum. Abban az időben Magyarország igencsak élen járt eladdig elképzelhetetlen merészségével. 1989 nyarán a Budapesti Nyugat-Német Követségen szorult keletnémet turistáknak szabad kiutat adott Ausztria felé; megrendezte a Páneurópai Pikniket az osztrák határon és kezdte lebontani az addig érinthetetlen vasfüggönyt nyugati és déli határain. Magyarország nyugati presztizse hatalmasan ívelt felfelé. Azonban nyugati diplomaták szemében ez előbb-utóbb problémákhoz vezetett volna, nevezetesen a kommunista diktatúra alatt elnyomott jogos magyar nemzeti törekvések érvényesítése miatt: a trianoni és a párizsi békediktátumokban elszakított 3.5 milliós magyarság élhetőbb sorsának rendezése követelése és esetleg területi rendezések felvetése miatt. Mindezek a közép-európai status quo felborulásához vezethettek volna. Ezen magyar ambíciók megfékezésére, lefojtására, elaltatására kellett egy olyan minden hájjal megkent tehetséges diplomata, aki mindezt meg tudta tenni. Mark Palmerben megtalálták. Állítólag ott volt az ominózus Rózsadombi Kerekasztal megbeszélésein, ha ugyan nem éppen ő volt a kedvezményezője. Itt sikerült olyan megállapodást kötni ami hosszú időre megszabta és ma is megszabja Magyarország külpolitikai mozgásterét. Palmer zsibbasztó varázsigéje amellyel minden magyar rendezési igényt leszerelt ez volt: „ki kell várni amíg az Európai Unió minden magyar kérdést megold”. Mert Európa az egyetemes emberi jogok érvényesítése, egyenjogúság megteremtése és a nemzeti határok eltörlése felé tart. Immár huszonkét éve hangzanak ezek a nagy ígéretek.

És mi történt valójában? Amíg emberjogi szempontból monitorizálták szomszédainkat, akkor a magyar kisebbségek még kormányra is kerülhettek egy kis időre; kisajátított javaik közül néhányat még vissza is adtak. Amikor ezek országok az EU-n belűlre kerültek már nem volt a magyarokra többé szükség. Hamarosan észrevették, hogy az emberjogi előírásokat az EU csak írott malasztnak veszi s azoknak hatályt nem igyekszik szerezni, igazában nem is érdekli őket. Vérszemet kapván ezen aztán ismét kezdték bevezetni a magyar kisebbségeket sujtó elnyomó intézkedéseiket. Megint napiredre kerültek a magyargyalázások, magyarverések, a nyelvhasználat korlátozásai, a rejtett diszkrimináció, a visszaadott javak visszaperlése, a magyar kisebbség létének s területi autonómiájuk megadásának tagadása, a még meglevő magyar tömbök fellazítása, tovább folyik erőszakos betelepítési politikájuk és a kisebbség kivándorlásának elősegítése.

Beszédesek a friss népszámlálás adatai, melyek szerint úgy Erdélyben, mint a Felvidéken a magyarok száma 200 ezerrel csökkent az utóbb tíz esztendőben!

Az Európai Únió égisze alatt az utódállamokban élő magyarság fennmaradása nincs biztosítva, s ha helyükben gyökeres változás nem történik, biztos kihalásra vannak ítélve!

Az elmúlt majd’ száz esztendőből vett példák kétség nélkül bizonyítják, hogy a Nyugat miként etette ígéretekkel az adott szó becsületében vakon bízó magyarokat, akik komolyan vették fellengzős ígéreteiket s mélységesen csalódva kellett megtapasztalniuk, hogy adott szavukkal szöges ellentétben álló cselekedeteikkel mindig becsaptak, kifosztottak, megraboltak és koldusbotra juttattak. Quam diu – meddig?

Dr. Pungur József
Edmonton

Közreadta BML