Kép: Google képek sorozatból

-Pszichológia -önismeret-

Egyes emberek a személyiségük, foglalkozásuk, társadalmi helyzetük, viselkedésük és magatartásuk miatt gyakrabban válnak áldozattá, mint az őket ért eseményeket értetlenül szemlélő társaik.

Ebben az esetben nemcsak a tömegközlekedési eszközökön felbukkanó piti zsebtolavajokra gondolok, hanem a legsúlyosabb  bűncselekményekre, az emberölésekre.

Utóbbi esetekben gyakran előfordul az a paradox helyzet, hogy a tettes áldozat is egyben.  Vegyük példaként az egyre szaporó, családon belüli, illetve a házastársi konfliktusokat végleg megoldani látszó véres cselekedet-sorozatokat, valamint a gyermekek ellen és által elkövetett bűncselekmények emelkedését.

Csakhogy az elkövetők inditékait vizsgálva kiderül, hogy sok esetben része van az áldozat ösztönző magatartásának, aki szinte kihívja maga ellen a sorsot.

Ezen állítás több mint száz évvel ezelőtt hangzott el először, nem kis vihart kavarva. A bűnügyi ismeretrendszerrel foglalkozók akkor kezdték vizsgálni a bűnözők személyiségének jellemzőit, szociális tényezőit. Az adatok kiértékelésekor egyértelművé vált, hog a társadalom meghatározott szubkulturáiban élő személyek gyakrabban válnak bűncselekmény elkövetőivé, mint mások. Az áldozatokra való nagyobb odafigyelés viszont azt derítette ki, hgy mind több szerepük van például az erőszakos közösülés, az emberölés meghatározott eseteiben, vagy a különféle csalásokban, vagyon elleni bűncselekményekben.

Az empirikus tapasztalok eredményét először Cesare Lombroso (1836-1909) olasz orvos, antropólogus tette közre, aki ezt megelőzően az elmebetegek, bűnözők, prostituáltak erkölcsi elzüllésének fizikai foglalkozásairól készített elemzéseket.

Ám hosszú ideig csend volt az új bűnügyi ismeretekről. A viktimológiával foglalkozó szakemberek erős nyomása ellenére, hogy felkaroltabb legyen e tudományág - hosszú ideig kevés eredménnyel járt. Néhány esettől eltekintve, a bűnügyekben eljáró hatóságok figyelme ma is főleg a bűncselekményre, az elkövetőre, és a felelősségre vonásra irányul. Persze az sem közömbös, hogy az áldozatok számára milyen hatékony az igazságszolgáltatás. Fontos, hogy ne a bosszú késztesse őket a további cselekvésre, hanem a bűncselekmény folytán elszenvedett erkölcsi, vagyoni és egyéb károkért is elégtételhez jussanak. (Legalábbis a hazai szokásgyakorlatnak megfelelően, hiszenm más országok büntetőtörvénykönyve enyhén illetve elnézően kezeli például a vérbosszú által elkövetett cselekményeket.)

Ám ha például párkapcsolatnál, annak kialakulásakor valamiért elmérgesedik a helyzet majd bekövetkezik a dráma: a testileg-lelkileg meggyötört személy életveszélyes fizikai bántalmazás, élete kioltása. Az elkövetők személyét rendkivül érdekesnek ítélik meg a bűnügyi szakemberek, hiszen véleményük szerint ezek az emberek általában nem veszélyesek a társadalomra, hanem csak arra az egy személyre, aki a cselekedetre ösztönzi őket. Gyakori eset, amikor a rendszeresen itatasan hazatérő férjet/asszonyt megölő párja áldozatból elkövetővé válik. 

Elvileg tehát bárkiből lehet elkövető vagy áldozat, de gyakorlatilag mégsem, mivel csak az válhat elkövetővé, aki valójában nem bírja tovább... Hogy lehet ezt megelőzni?

A viktimológia alapismereteivel bíróknak immár tudniuk kell a sajátos értékrendet. Mégpedig azt, hogy az embereknek közre kell hatni, hogy ne váljanak bűncselekmény áldozativá.

A felkészült, ezirányú tudással bíró embereknek pedig tudniuk kell, hogy a velük szemben álló támadót abban a pillanatban nem érdekli a másik tudása, tehát el kell kerülni az eilyen helyzet kialakulását.