Szeretettel ajánlom saját készítésű fotóimat,  (kivétel a Hősök Kapuja, melynek forrása: Wikipédia) drága szülővárosomról, ahová mindig hazatérek. Sírunk a Belvárosi temető egyik parcellájában várja, hogy hamvainkban végleg hazaérjünk, édesanyám mellé...

Róna József szobrászművész alkotása: Kossuth szobor, a mestert a szegedi beszéd ihlette...

Szegedi Fogadalmi templom keresztelő oltár, -ahol kereszteltek

A keresztő oltár mellett, Gróf Klebelsberg Kuno szarkofágja

Millenniumi díszkút, - Tóbiás Klára szobrászművész alkotása

Tóbiás Klára szobrászművész alkotása

 

Képforrás: Wikipédia

A Hösök Kapuja története részletesen>

*

... és ahová egyszer hazatérünk...

*****

Az új családtagok nem tudják, Tóbiás Klára szobrászművésznő barátnőm, a "Tárogató család" örökös tagja. Régi (hacker áldozata lett) honlapjainkon sok szép versét olvashattuk. 2010-ben mejelent antológiánk egy-egy gyöngyszeme a Csillagúton című verse, és megható hitvallása...

.Részlet: Wass akarattal: TÁROGATÓ HANGJÁN ANTOLÓGIA 2010 c. könyvből

Tóbiás Klára:

Csillagúton

//ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34290114&nid=5999751

****

Kossuth Lajos beszéde Szeged népéhez

(1848. október 4.)

[1.1.] Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa! mélyen megilletõdve hajlok meg elõtted.

Mikor Szegedhez közeledtem, sajnálni kezdtem, hogy mellembõl kifogyott a hang; de midõn Szeged népét látom, azt tapasztalom, hogy nincs mit sajnálnom, mert itt többre nincs szükség, minthogy a lelkesedés elõtt mélyen meghajoljak.

[1.2.] Midõn én, mint az ország teljes hatalmú biztosa, s a honvédelmi bizottság egyik tagja, a népfölkelés szervezõje, utamban más helyekre bementem, azért mentem be, hogy lelkesedést ébresszek; de Szegedre azért jöttem, hogy itt a lelkesedést szemléljem.

És én mondhatom, örömmel szemlélem Szeged népében a lelkesedést; mert veszedelem fenyegeti szegény elárult hazánkat, oly veszedelem, melyhez hasonlót évkönyveink nem mutatnak, s melynek láttára némely kicsinyhitûek a fõvárosban azt mondták, hogy a magyar nemzet napjai megszámítvák. De én azt mondám: ez nem igaz.

Alkudozásba akartak ereszkedni Jellasichcsal, ama gaz árulóval, kit az ármány pokoli céljainak kivitelére, arra, hogy csak nem rég visszanyert szabadságunkat s függetlenségünket kezünkbõl újra kicsikarja s a népet újra a szolgaság jármába hajtsa, eszközül szemelt ki. De én azt mondanám, hogy mielõtt a nemzet annyi erõvel s küzdelemmel kivívott szabadságából csak egy hajszálnyit is lealkudnék, elmegyek és megtekintem a népet.

[2.1.] És most, midõn Szeged népét látom, látom szemiben a lelkesedés szikráit, nem késem megírni a fõvárosba, hogy Szeged népe az árulóval való minden alkudozás ellen ünnepélyesen tiltakozik. Megírhatom-e ezt? [A nép: meg!]

Igenis, megírom, hogy miután Szegedet s népének ezreit a haza szerelmétõl lelkesülve láttam, kõszirtté szilárdult keblemben a hit, hogy e haza, lépjen bár a pokollal szövetségre ellene az ármány, mentve lesz.

Mikor Krisztus mennyei országát megalapította a földön, egynek választottai közül azt mondá: e kõszálra építem én egyházamat; és én hasonlóan mondom, hogy: Szegedre s ennek lelkes népére építem nemzetem szabadságát és a pokol kapui erõt nem vesznek azon.

Oly hatalmasnak hiszem én a népet, hogyha fölkél és összetart, a ropogva összerogyó ég boltozatait is képes fönntartani erõs karjaival.

Hazám fiai! Mondhatatlanul fontos az óra, melyben hozzátok szólok; talán éppen ebben az órában ütköznek vitéz seregeink az áruló csordáival. Ki tudja, mit hoz reánk ez óra? gyõzelmet vagy veszteséget? -- De gyõzzünk bár vagy veszítsünk, én Szeged népére mindenesetre számolok. A népre minden esetben szükségünk lesz; ha gyõzünk, hogy a gyõzelem gyümölcseit learassa; ha vesztünk, hogy a veszteséget gyõzelemmé változtassa.

Tehát e fontos órában, e mondhatatlanul fontos pillanatban kérdem: találkozik-e egy fia a hazának, találkozik-e egy polgára e városnak, ki hazája szabadságáért vérét, életét feláldozni kész nem volna? [A nép egyhangúlag: Nem!]

[2.2.] Esküszöm a mindenható Istenre, ki védi az igazságot és a hitszegõ árulót megbünteti, esküszöm, hogy hazánk szabadságából egy hajszálnyit utolsó csepp véremig elraboltatni nem engedek; esküszöm, hogy hazánkat védeni fogom, míg karomat fölemelhetem. A magyarok Istene úgy segéljen és áldjon meg engemet! [A nép e szavakat lefödött fõvel s fölemelt kezekkel lelkesülve mondotta el a szónok után.]

[2.3.] Hajdan, midõn a hazát veszély fenyegette, hõs apáink véres kardot hordoztak körül az országban, s ennek láttára, mint sasok repültek a harcmezõre a vitéz magyarok. Én, látván a haza jelen veszedelmét, zászlót ragadtam a kezembe, s megesküdtem, hogy addig nem nyugszom, szegény fejemet nyugalomra nem hajtom, míg az elárult haza fiait szabadságának megmentésére, annak árulói ellen zászlóm alá nem gyûjtöm. De most, miután Szeged népének lelkesedését látom, bízvást összehajtom e zászlót, e zászló nem enyém többé, én Szeged zászlója alá állok. És én bízom a magyarok Istenében, bízom Szeged népének lelkesedésében, hogy kevés idõ múlva mentve lesz a hon; ha pedig a hadi szerencse kevésbé mosolyogna fegyverünkre, ha netán a végrehajtó hatalmat az ármány a fõvárosból kiszorítaná, azon esetre Szegedet oly pontnak tekintem, melyrõl a haza szabadságát, a nemzet függetlenségét megmenteni erõsen hiszem.

[3.1.] Szegediek! Testvériség köt össze bennünket. Nincs nemes és nemtelen többé: egy hazának fiai, polgárai, testvérek vagyunk mindnyájan. Tehát testvérileg összetartva ragadjunk fegyvert az árulók ellen, legyünk készen hazánk oltalmára.

[3.2.] Testvérek! Ha úgy jöttem volna e városba, mint valamilyen rendkívüli örömnek, boldogságnak hírnöke, kívánhattam volna talán tõletek koszorúkat; de miután a végre siettem körötökbe, hogy benneteket fegyverre, a haza megmentésére hívjalak föl, azon virágkoszorúkat, melyeket lelkes hölgyeitek utamba elhintettek, nem tekinthetem másképp, mint elõjeléül azon gyõzelemnek, melyet a haza ellenségein nemsokára kivívandunk.

[3.3.] Egész életem küzdés és szenvedés vala; de e pillanatban jutalmazva érzem magamat -- ám pihenni nem fogok, árva fejemet nyugalomra nem hajtom, míg el nem mondhatom az írás ama szavait: "Most bocsásd el, uram! szolgádat, mert láták szemeim hazám szabadságát, boldogságát megmentve!"

Keblem tele érzéssel, még sok mondanivalóm volna hozzátok; de az érzés elfojtja ajkamon a szót. Különben egypár napig körötökben szándékozván maradni, még lesz alkalmam hozzátok bõvebben szólani. De most nézzétek -- soha nem sírtam és könnyezek.

 

Forrás>>>

 

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés