Wass Albert - Tóbiás Klára szobrászművész alkotása

 

Terhes Gábor

 

Tél Szegeden

 

Ködben fürdik a Fogadalmi templom,

Hóban áztatja évszázados lábát,

Vörös tégláit gondolatban látom,

Vajon miként őrzi Szentjei álmát?

Mögötte a szerbek kicsi temploma,

Fehér sapkát húzott fejére az Ég.

Ő a város legszebb ékszerdoboza,

Látni képeit égi gyönyörűség.

 

Átballagva a Belvárosi hídon,

Jobb kéz felől egy oszlopos palota.

Lépcsőjén sétálva elgondolkodom;

Mily nagyot is adott a köznek Móra!

Az egyetemhez érve megpihentem,

A Dugonics tér hólepelbe borult.

Eszembe jutott iskolás-emlékem:

József Attila valaha itt tanult.

 

Aradi vértanúk terén lépdelve,

Szobrokat látok heroikus pózban.

Hősök kapujától nem járok messze,

Honvéd-emlék áll ott, jégbe fagyottan.

Szentháromság útján rovom lépteim,

Kis kerülővel egy templomhoz jutok.

Megakad szemem a rendház fényein,

Szeretettel hívnak kicsiny ablakok.

 

Majd a Széchenyi térre vezet utam,

Semmibe veszett már időérzékem.

Megérintett egy ismeretlen szólam,

Megtaláltam, mit soha nem kerestem.

Dallam száll a Városháza tornyából,

Lángnyelvként hasítva fagyos levegőt.

Zúzmara hull alá vén platánokról,

Ágaik áldják a titkos Teremtőt

 

Kissé forgalmas helyhez közeledve,

Kálvin templománál lassítom léptem.

Gondolván ősrégi magyar regékre;

Wass Albert szobrát tisztelettel nézem.

Írtam én már Róla, talán keveset,

Mert bizony többet érdemelne, tudom.

Vele teljes lett a hazaszeretet,

Lelkemet ezért magam is áldozom.

 

A Tisza felől még ostromol a tél,

Nem kímélve, mit még pusztítani bír.

Szeged szép városa jó tavaszt remél;

Kikelet jöttéről mikor lesz már hír?

E zord, ám szépséges délutánt zárva,

Kedves Hölgyek várnak, forró kávéval

Csalogatva hív a Bocskai utca,

Hol megpihenek most, édes mámorral.

 

 

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.