Caesar kép

Reggel hatkor ébreszt Zelma néni, és fél hétkor útnak indultunk. Készített nekünk az útra egy halom szendvicset és két-két üveg üdítőt. Samu nagyon álmos, nem szokott ilyen korán kelni. Öt perc alatt elalszik a kocsiban, fejét a vállamra hajtja, s én mozdulni sem merek, nehogy felébredjen.
-          Piroska, nyugodtan görgesd arrébb Samut, teljesen elnyom téged. Jobb, ha magad is pihensz egy keveset.
-          Köszönöm, nem vagyok álmos.
-          Hány órakor kelsz?
-          Hatkor.
Nincs kedvem beszélgetni. Irigylem Samut, hogy képes aludni, bárcsak én is tudnék!
Zelma néni energikusan vezet, talán kissé gyorsan is megyünk. Nézem a tovasuhanó tájat és az jár az eszemben, hogyan birkózik meg Anya egyedül a gyerekekkel.
-          Baj van, kislányom? Nagyon elmerengtél.
-          Nincs semmi baj.
-          Izgulsz?
-          Egy kicsit.
Bevallhatnám, hogy nagyon is izgulok, de ahhoz gyáva vagyok. Nekem nagy a tét, nem úgy, mint Samunak. A középiskolai tanulmányaim múlhatnak a mai szereplésen. Igaz, tudja ezt Zelma néni is.
Nyu-godj meg Pam-pus-ka, nyu-godj meg Pam-pus-ka, hajtogatom magamnak, hátha valóban megnyugszom.
A kocsi motorjának egyenletes duruzsolására elnehezedik a szemhéjam, és lassan én is elalszom. Álmomban megyünk a strandra, mind az öten, a Satu és a Tappantyús gyerekek. Nincs velünk felnőtt, mi vigyázunk Samuval a kicsikre. Zöldeskék a medencékben a víz. Fejest ugrálunk a mélyvízbe. A két Panka kézen fogva csobban a vízbe, lemerülnek, és nem jönnek fel. Az úszómester utánuk ugrik és kihúzza a két kislányt, minket meg leszid. Az úszómesternek olyan a hangja, mint Apáé.
-          Ébresztő, gyerekek! Úgy összeborultatok, mint a káposzta levelek! Először is, gyertek, kiszállunk, bejelentkezünk és megreggelizünk.
Úgy navigál bennünket Zelma néni, mintha mindig ezt csinálná. Mindketten hunyorgunk az álmosságtól, ahogyan maga előtt terel bennünket.
A megyeszékhely egyik főiskoláján tartják a tanulmányi versenyt, melyre negyven településről érkezett nyolcvanad magunkkal, plusz a kísérőinkkel ott tolongunk az előtérben.  Pontban nyolc órakor megjelennek a szervezők és egy magas, erős hangú tanár bácsi elmondja a verseny menetét.
-          Engedjék meg, hogy bemutatkozzam. Kovács Béla vagyok, a zsűri elnöke, és a vetélkedésnek helyet adó főiskola főigazgatója. A tájékoztató után regisztráció következik. Mindenki mondja meg, melyik iskolából érkezett és kik a szaktanárai magyarból és matematikából. Kilenc órára négy csoportba osztunk benneteket. Négy osztályban lesz az írásbeli, először matematikából, utána magyar nyelv és irodalomból. 11 órától 13 óráig szabad program lesz. Utána kezdődik mind a négy csoport számára a szóbeli egészen 15 óráig.  15.30-kor kihirdetjük, kik kerülnek a legjobb nyolc közé, akikkel újabb elbeszélgetés lesz. Eredményhirdetésre 16 órakor kerül sor.  Minden résztvevő oklevelet kap. Az tantárgyankénti és az összetett első három helyezett értékes tárgyjutalmat, ami ennél is fontosabb, továbbtanulási lehetőségeket kapnak. Engedjék meg, hogy bemutassam az asszisztensemet, Pál Mónikát, aki itt lesz az aulában, és egész nap az önök rendelkezésére áll. Az első emeleten a büfé folyamatosan üzemel. Sok sikert kívánok minden résztvevőnek!
Zelma néni nagyon ügyes, öt percen belül regisztráltat minket és máris terel kifelé bennünket.
-          Gyertek, kimegyünk, leülünk egy padra és szépen megreggeliztek. Üres gyomorral nem lehet eredményt produkálni.
Szégyellem, de olyan éhes vagyok, mint a farkas. Samu ímmel-ámmal eszegeti a szalámis zsemlét, bezzeg én falom a rántott húsos szendvicset és almát is harapok hozzá.
-          Anyu, nagyon sokan vagyunk, lehetetlen jó helyezést elérni.
-          Kisfiam, a részvétel a fontos, nem az eredmény! Csak szépen töltsetek ki minden feladatot, amelyet tudtok. A többiek sem okosabbak nálatok, legfeljebb több a tudásuk. A kettő nem ugyanaz. Az egyik adottság, a másik meg szorgalom kérdése. És, te, kisfiam, ez utóbbival hadilábon állsz. Látod, hogy Piroska milyen jó étvággyal eszik? Neked is meg kell enned legalább egy szendvicset. Kislányom, te is figyelj ide. Biztosan nem egy csoportban lesztek. Igyekszem mindkettőtökre ügyelni, lehetőleg ne bóklásszatok el a termetek elől. Hoztam nektek egy kis üveg kristályvizet és csokoládét, azt bevihetitek magatokkal. Itt a papírzsebkendő, azt is tegyétek el. Megvannak a tollak, ceruzák? Akkor mehetünk, mert mindketten menjetek el a WC-re is, mert kellemetlen, ha ki kell kéredzkedni. És mindenképpen mossátok meg a kezeteket rendesen. Mehetünk?
Nekem már nagyon kell pisilnem, mert ideges vagyok. Hogyan is mondta Zelma néni? A többiek sem okosabbak nálunk, legfeljebb nagyobb a tudásuk. Ha ez igaz, márpedig Zelma néninek majdnem mindig igaza van, akkor csak használnom kell a józan paraszteszemet. Apu szerint ez a legfontosabb. A józan parasztész.
Miközben jól lesikálom a kezem, rájövök, nincs miért aggódnom. Kezdek megnyugodni.
Mire végzek, Zelma néni már megnézi, hogy melyik csoportban vagyunk. Samu az „A”-ban, én meg a „D”-ben. Az a szerencse, hogy az első emeleten, egymás mellett van mind a négy terem, így nem kell nagyon keresnünk egymást, ha végzünk.
-          Samu – súgom a pajtásom fülébe -, könnyű lesz, mint a tegnapi teszt. Sose búsulj, oklevelet mindenképpen kapunk.
Végre mosolyog Samu, leveszi a szemüvegét és megtörli.
-          Kösz, Pampuska, rendes vagy.
Zelma néni az osztályterem ajtajáig kísér, és a kezembe nyomja a kristályvizet, meg egy tábla csokoládét. Pedig azt mondta Samu, hogy az édesanyja nem szereti, ha a gyerekek csokoládét esznek.
Senki nem akar az első padba ülni, bezzeg én oda ülök, végre nem az utolsóban kell gunnyadnom. Mindenki egyedül ül a padban, és minden második kap azonos feladatot, így sem megbeszélni, sem puskázni nincs lehetőségünk. Többen riadt tekintettel nézelődnek, ezen nekem nevetnem kell. Ja, könnyű nekem, akinek soha senki sem súg, akinek senki füzetéből nem lehetett eddig sem puskázni!
Nagyon csinos, fiatal tanár néni adja az instrukciókat. Legalább olyan szépen öltözött, mint Zelma néni.
-          Gyerekek, negyvenöt percetek van a feladatok megoldására. Aki készen van, kihozhatja és kimehet.  Akinél mobiltelefon vagy számológép van, hozza ide a tanári asztalhoz, ha végez, visszakapja. A jobb sarokba írjátok fel a neveteket. Ha puskáztok, vagy beszélgettek, akkor elveszem a feladatalapot és mehettek haza. Ha hoztatok magatokkal innivalót, vagy ennivalót, azt is tegyétek ki a padra. Nem baj, csak lássam. Van kérdés? Nincs? Akkor kezdjétek el a munkát.
Az egyik szöveges feladattal nem boldogulok. Átugrom, csinálom a következőt.  Harminc perc alatt készen vagyok, csak a kimaradt feladat van hátra. Elolvasom, nem értem. Megint elolvasom, de nem ugrik be egyetlen szabály sem, ami rá illenék.
Ho-vá mész, pa-raszt-ész? Fe-le cu-kor, fe-le méz!
Zelma néni azt mondta, hogy a többiek sem okosabbak nálunk.
Előveszem a csokoládémat és elmajszolom. A felügyelő tanár néni mosolyogva nézi, mert megolvadt a csoki. Nem nagyon, csak egy kicsit. Megpróbálom kristályvizes papírzsebkendővel lesikálni magamról a csokimázt, és akkor egyszerre beugrik, hogy valamit nem veszek észre a feladat olvasásakor.
Megvan! Csak számolni kell, összeadni és kivonni!
Zelma néni egyszerűen elneveti magát, amikor meglát, orromon egy csokoládé folttal.
-          Piroska, kislányom, azért nem kell ennyire mohón enni a csokoládét! Menj, mosd le és még van tíz perced!
-          Készen vagyok. Nem megyek vissza.
-          Nehezek voltak a feladatok?
-          Csak az egyik. Arra egyetlen szabály sem illett rá. Bocsánat, el kell mennem!
Gondosan lemosom az arcom, és megfésülködök. A lehetőségekhez képest jól szeretnék kinézni, mert fontos, hogy Samu ne lássa, mennyire megviseltek a matematika feladatok. A magyar már könnyebb lesz.
Koncentrálj, Pampuska, koncentrálj! Még nagyon az elején tart a verseny.
Zúdulnak be a mosdóba a lányok, most lett vége az első negyvenöt percnek. Csivitelnek, nevetgélnek, csak két lány beszélget komolyan, éppen arról a feladatról, amely nekem olyan nehezen ment. Nekik egészen más lett az eredmény, mint nekem. Akkor ezt elrontottam. Megyek is vissza Zelma nénihez, már ott van Samu is. Kiderül, hogy neki is az az eredmény jött ki, mint nekem.
Zelma néni mobilja csörög, int nekünk, hogy maradjunk, majd elmegy.
-          Nem tudom, kivel beszél Anya ilyen sokat, ez már a harmadik telefon öt perc alatt. Vegyél, itt a szendvicses csomag. A sonkás is finom. Kóstold meg. Egyél almát is. Kell az energia. Tényleg csokis lett az orrod?
-          Persze. Sikerült kikennem magam, de megolvadt a csoki. A tied nem?
-          Dehogynem. Csak én odaadtam a mögöttem ülőnek.
-          Kéred ezt a sonkás szendvicset? Ez az utolsó.
-          Edd csak meg, én már megettem a kolbászosat.
Nagy a zaj körülöttünk, minden gyerek hozzánk hasonlóan nassol, vagy üdítőt iszogat. Úgy látom, hogy a kísérők többsége tanár, akik még megpróbálnak a nebulóknak instrukciókat adni. Lehet, hogy Gádorosy tanár bácsi is ezt tenné, ha itt lenne velünk.
-          Szerencsénk van, hogy Anyu jött velünk.
-          Aha, én is azt hiszem.
A verseny asszisztens hangosan felszólít bennünket, hogy menjünk vissza a termeinkbe.
-          Mi legyen a szendvicsekkel? Bevigyem magammal? – tétovázik Samu barátom.
-          Hagyd itt, nem viszi el senki.
Rám néz, majd megrántja a vállát és leteszi a csomagot az ablakpárkányra.
Visszaülök a helyemre és iszom egy korty kristályvizet. Az is meleg már, de mindegy. Megkapjuk a tesztlapokat és húsz perc alatt elkészülök. Csak az esszé van hátra, fogalmazást kell írni, milyen egy átlagos napunk. Mindent leírok, csak azt nem, hogy zsíros kenyér a reggelink. Szombat reggel Apa készíti, és mindig rántotta van, vagy lecsó, esetleg tükörtojás. Sokat írok, mert éppen akkorra végzek, amikor már beszedik a feladatlapokat.
A tömegben nehezen keveredek oda Samuékhoz. Megvan a szendvicses csomag is, nem vitte el senki.
-          Gyertek, próbáljunk kimenni, tíz perc múlva a pályaudvaron kell lennünk.
-          De miért, Anyu?
-          Meglepetés, kisfiam!
Zelma néni úgy közlekedik a megyeszékhelyen, mintha itt lakna. Ismeri a mellékutcákat és gyorsan a pályaudvarra érünk. Leparkolunk és megigazítja a sminkjét. Samunak ez nem újdonság, már megszokta, hogy anyja tökéletes smink nélkül ki sem lép az utcára.
Ha felnőtt leszek, én is ilyen finom úrinő szeretnék lenni, mint Zelma néni. Ahhoz pedig sok pénz is kell, tehát tanulnom kell, mert kétkezi munkával nem tudok sokat keresni. Legalább is, a környezetemben egy gazdag ember sincs, aki a két kezével kereste volna a vagyonát.
Zelma néni ügyvéd, Samu apukája jegyző, így lehet sokat keresni.
Már engem is izgat, hogy miért jövünk a pályaudvarra, elpocsékolva húsz percet a szabad időnkből.
Beérkezik a miskolci gyors, melyről nagy vigyorogva, utazótáskáját a kezében lóbálva, leszáll az én magas, napbarnította, szőke hajú Apukám.  Repülök hozzá és a nyakába ugrok, hogy majd’ feldöntöm.
-          Jaj, Pampuskám, megint nőttél, már nem tudlak megtartani! – nevet Apa.
Samu is vigyorog, ez számára is nagy meglepetés. Egyedül Zelma néni marad komoly:
-          Üdvözlöm, dr. Lilith Zelma vagyok, Samu anyukája.
-          Kezit csókolom! Örvendek! Tappantyús Péter.
Ha jól látom, Zelma néni kézfogása legalább annyira kemény, mint Apáé.
-          Péter, ugye szólíthatom így? Kérem, engem is szólítson csak a keresztnevem.
-          Köszönöm, Zelma, megtisztel.
-          Szóval, arra gondoltam, hogy még belefér az időnkbe egy gyors ebéd. Láttam a főiskola közelében egy kiskocsmát. Ebéd közben megbeszélhetnénk, amiért kértem, hogy jöjjön ide.
Apa ragaszkodik hozzá, hogy vendégül láthasson bennünket, melybe nagy nehezen beleegyezik Zelma néni. Már elmúlt negyed egy, amikor kihozzák az ételeket.
Apa vicces történetekkel szórakoztat bennünket, részint, hogy lecsillapodjak a meglepetés okozta feszültségből, részint nyilvánvalóan nem akar előttünk Zelma nénivel arról beszélgetni, ami miatt idejött. Samunak tetszenek Apa történetei, jobban csillog a szeme, mint a szemüvege. Még egy tortaszelet is belefér az időbe, amíg a felnőttek megisszák a kávéjukat. Zelma néni is feloldódik, jókat nevetnek Apával, néha magam sem tudom, hogy mi lehet olyan vicces.
A tantermek ajtaján ott a névsor, hogy milyen sorrendben kell bemennünk. Apa velem van, Zelma néni meg Samuval. Mindketten a csoportunkban az első néggyel megyünk be és jó húsz perc múlva jövünk ki. Mondanom sem kell, hogy Apáékat komoly beszélgetésben találjuk, és amint észrevesznek bennünket, a levegőben hagyják lógni az utolsó szavaikat.
-          Gondolják meg, Péter, az alapítvány nem csupán ad, de kér is, ha belegondol, akkor nem is keveset…
Fogalmam sincs, miről beszélgettek, csak az a biztos, hogy ezt velünk nem akarják közölni.
-          Mi újság, fiatalság? Hogyan sikerült a szóbelitek?
Samu izgatottan magyarázza, milyen kérdéseket kapott magyarból és a két tanár jó fej volt. Az egyik előtt laptop volt és folyamatosan írta fel az eredményeket, s matekból is ő kérdezgetett. Nálam is így volt, csak engem matematikából kérdezgettek többet.
Apa felhívja Anyát, hogy Samuék ma este nálunk vacsoráznak, úgy készüljön és büszke lehet rám, mert Samuval együtt mindketten jól szerepelünk a versenyen.
Fél négykor az aulában a zsűri elnöke megpróbálja túlkiabálni a nagy zsongást.
-          Megszületett a közbenső eredmény, azaz szeretném ismertetni azon résztvevőink nevét, akik az első nyolc helyezés sorrendjének eldöntése miatt, újabb elbeszélgetésen vesznek részt. Akiknek mondom a nevét, kérem, jöjjön ide hozzám: Satu Sámuel, Tappantyús Piroska….
Nagyot dobban a szívem! Jaj, még nem fejeződött be a kérdezősködés, pedig már mennék haza mielőbb!
-          Apa, muszáj mennem?
-          Igyekezz, Pampuska, muszáj menned. Légy ügyes! Látod, Samu már elindult.
Odabenn hatan ülnek a tanári asztalnál. Egyiküket sem láttuk eddig. Mindannyian kapunk egy sorszámot. Leülhetünk és kapunk kérdéseket. Aki tudja a választ, annak fel kell tartani a sorszámát. Ha valaki rosszul válaszol, az kiesik. Hárman maradunk talpon és innentől kezdve felváltva kérdezgetnek bennünket, de nem csak a versenytárgyakból, hanem a többiből is.
Az eredményhirdetésre jóformán már csak vagy húszan maradunk gyerekek, mert az oklevelet postán küldik meg. Matematikából első vagyok, magyarból meg Samu nyer. Összetett eredményeinket illetően mindketten elsők vagyunk, második nincs, harmadik pedig egy helyi fiú. Ezen Apáék nagyon meglepődnek, hiszen sokkal erősebb iskolából voltak itt tanulók, mi pedig mégiscsak egy vidéki kis általános iskolából jöttünk.
Átvesszük az okleveleket és könyvutalványokat a zsűri elnökétől, aki egy alacsony, kövér bácsihoz  vezet bennünket.
-          Kedves Satu Sámuel, Tappantyús Piroska! Gratulálok a kiváló eredményetekhez! Dr. Nagy Péter vagyok, és azért vagyok itt, hogy mindkettőtöknek tovább tanulási lehetőséget és kollégiumi ellátást ajánljak fel, egy  fővárosi gimnáziumban, melynek igazgatója vagyok. Erről szeretném értesíteni a szüleiteket, ezért vegyétek át a levelemet. Egy héten belül várom a döntésüket.  Még egy dolog, melyet fontosnak tartok. Mindkét nyertesünk ugyanazon kis településről jött. Ez az elmúlt tíz évben még nem fordult elő. Javaslom a verseny elnökének, hogy a nevezett iskola igazgatóját terjessze fel kitüntetésre a megyei önkormányzat kulturális vezetéséhez.
Minden szem Zelma nénire irányul, aki kihúzza magát és odamegy a köpcös bácsihoz. Kezet fognak és megszólal:
-          Nagyon köszönöm a gratulációkat, Gádorosy Géza igazgató úr nevében. Boldog vagyok, szülőként, mert a kisfiam és az osztálytársnője elsők lettek! Büszke vagyok gyermekeink tanáraira, akik egy hátrányos alföldi községben, szerény technikai feltételek mellett is kitűnő oktatóként megalapozzák a jövő nemzedék kiművelt emberfőinek tudását. Nagy szavak? Igen, azok! Tisztában kell lennünk azzal, hogy a mai gyerekek közül kerülnek ki a jövő tudósai, orvosai, tanárai, mérnökei, a magas szintű szakmai tudással rendelkező szakmunkásai, a péktől az autószerelőig, a növény termesztőtől az állattenyésztőig. A mai fiatalok lesznek a jövő vállalkozói, akiknek munkájukhoz nem csupán a szakmájuk kiváló ismerete szükséges, hanem az azokhoz kapcsolódó általános gazdálkodási, ügyviteli és adózási feltételeké is. Furcsa, hogy ilyeneket mondok egy általános iskola nyolcadikos tanulóinak megyei tanulmányi versenyén? Kétségtelenül az. Megengedem, hogy gyerekeinket ezek a dolgok még nem foglalkoztatják, de nekünk, a nevelőiknek, szülőknek és pedagógusoknak, mindezt tudnunk kell. Ezért is fontos a fiatalok tudásának felmérése, mint például a mostani tanulmányi verseny, melynek megszervezéséért és lebonyolításáért hálás köszönettel tartozunk, minden tanár és szülő nevében. Köszönjük!
Egy pillanatnyi döbbent csend után valaki tapsolni kezd, melyhez szinte minden jelen lévő csatlakozik.
Elza néni kipirult arccal tér vissza hozzánk és Apa meghatottan átöleli, ahogyan engem is szokott, ha meg akar dicsérni.
Gyorsan hazaérünk, láthatóan siet Elza néni. Nem nagyon hallom, miről beszélgetnek Apával, de nem is nagyon érdekel, mert Samu állandóan beszél. Győzköd arról, hogy fogadjuk el a felajánlott fővárosi gimnáziumi helyet, és együtt járhatunk középiskolába is. Majd otthon megnézi az interneten a gimnázium honlapját, meg azt is, hogy az országos listán, hányadik helyen szerepel.
-          Tudod, mit? Most azonnal felhívom Apát és megkérem, hogy nézze meg.
-          Kisfiam, előtte hívd fel, kérlek, az igazgató bácsit, itt a telefonszáma a mobilomon.
Nem akarom zavarni, így nézem a tájat és elzsongít a nap fáradtsága, amely kitör rajtam, mint egy járvány.
Itt van Apa, nyertünk, nekem ez maga a boldogság!
Felriadok.  Samu rázza a vállam:
-          Pampuska, felfüggesztették az igazgató bácsit! Hallod, Anya?
Miről van szó?
Most nyertünk vagy vesztettünk?

2012. július