Caesar kép

Hogyan győztem
első rész

A nap már bekukucskál az ablakon, amikor Anya ébreszt. Megvárja, amíg kinyitom a szemem, ad egy puszit a homlokomra és máris indul dolgozni. Muszáj kipattannom az ágyból, mert képes lennék délig is aludni. Kibotorkálok a fürdőszobába, fogat mosok, felveszem az itthoni kezeslábasomat és kimegyek a jószágoknak friss vizet önteni. Ez az én dolgom reggelente. Szurtos kutyánk a sarkamban jár, mintha meg kellene védenie a tyúkoktól, kacsáktól, meg az ólban röfögő malacoktól. Fekete, nedves orrával a lábszáram böködi, hogy vele is foglalkozzak, de nincs időm rá. Sietnem kell, mert hét óráig még le is kell tusolnom.
Felébresztem a testvéreimet, és amíg készülődnek, elkészítem a reggelinket, amely legtöbbször citromos tea és zsíros kenyér, mert ez utóbbit jól lehet variálni. Hol pirospaprikát szórok rá, hol meg zöldpaprikát vagy paradicsomot karikázok a tetejére. Uzsonnára vajas kenyér dukál, vékonyra szelt olcsó párizsival, erre nem sajnálja Anya a pénzt, nehogy azt mondják, hogy éheztet bennünket. Ebédet ingyen kapunk az iskolában, mégis valami legyen a gyomrunkban.
A hatodikba járó öcsém falja a kenyeret, most nagyon finom, mert a tegnap esti krumplifőzelékhez sütött szalonna zsírja került rá, és egyenesen mennyei a frissen szedett paradicsommal, amelybe úgy harap bele, mintha egy mosolygós nagy kerek alma lenne.
A húgom bezzeg fintorog, inkább forró kakaót inna, a felét benne hagyná a bögrében, abba aprítaná a kissé száraz kenyeret, amely magába szívja az édes nedűt és nagy élvezet kikanalazni. De az ünnepi reggeli, és ma hétköznap van. Hiába legkisebb gyerek, másodikos, mégis minden este legalább egy órát olvasnia és számolnia kell Peti felügyelete alatt, ahelyett, hogy kényeztetnénk, mint a druszáját, Pankát, akit minden nap kocsival hoznak-visznek az iskolába és már mobilja is van.
Legkésőbb fél nyolckor elindulunk az iskolába. Egész úton fogom Panka kezét, mert képes elcsatangolni útközben. Észrevesz minden élőlényt, legyen az bogár, lepke, gerle vagy éppen gólya. Legszívesebben egész nap ezekkel bíbelődne, megfogná, simogatná, kényeztetné, megfigyelné, mit csinálnak, mint etetik a kicsinyeiket.
Peti előttünk szökdécsel. Tudom, hogy az uzsonnáját máris megenné, de előttem nem meri elővenni a táskából. Az első órája előtt úgyis befalja, mert a nagyszünetben Balázs házilag készített hamburgerét falatozza, melyet neki ígért az angol házi dolgozat megírásáért. Az öcsém már csak ilyen, mindig üzletel.
Messze lakunk az iskolától, egészen a falu szélén. Útközben nem győzünk köszöngetni. Majdnem elfelejtek Varjas bácsinak visszaköszönni, annyira lefoglalnak a gondolataim. Szorítom Panka kezét, hogy feljajdul. Ma derül ki, hogy az igazgató bácsi benevez-e a megyei tanulmányi versenyre, amely ha jól sikerül, ingyen tanulhatok az alapítvány jóvoltából, és elhelyezést is kapok a modern kollégiumban, melyben minden szobához számítógép is tartozik. Most csak a könyvtár ingyenes számítógépét használhatom, ha éppen akad rá időm.  
Holnap lesz a verseny, a megyeszékhelyen, magyarból és matematikából, lesz írásbeli és szóbeli is. Két hónapja titokban készülök rá, pedig nem is biztos, hogy mehetek.  Anyáék úgysem engednek el, mert akkor ki vigyázna a testvéreimre és a gazdaságra, amíg a felnőttek dolgoznak. Mégis reménykedek, hátha sikerül bejutnom.  Ez akkor is nagydolog lenne, ha végül itthon maradnék. Nem telik új ruhákra, pedig oda nem mehetek ezekben az agyonmosott, kifakult blúzokban, melyeket a hosszú és a rövid farmernadrághoz, meg az egyetlen farmer szoknyámhoz viselek. Ennyi az egész éves ruhatáram. Itthon maradok és fodrásznő leszek.
Nagyon nehéz tizennégy évesnek lenni. Ha most megállíthatnám az időt, örökre élvezhetném az új iskolát, a napfényes termeivel, a hatalmas ebédlőjével, a jól felszerelt tornatermével. Az utóbbi kettőt két éve építtette Hornyák Rebeka édesapja, adományként. Legalább is azt mondta polgármester úr az évnyitón.
A nyolcadikosok között ketten vagyunk kitűnő tanulók, az „A” osztályos Rebekával. Valószínűleg kettőnk közül választ az igazgató bácsi, hogy ki vegyen részt a megyei versenyen.
Beterelem a testvéreimet az osztályaikba és felmegyek a második emeletre, ahol a sarokban van az osztálytermünk, amely a legvilágosabb az összes közül. Köszönök és helyemre húzok, a középső padsor utolsó padjába, mert senki sem akart mellém, a félig cigány mellé ülni ötödikben, s így maradok egyedül. Nem is bánom, mert kényelmesen elférek, és nincs, akiről másolnám a leckét, vagy akinek súgni kellene feleléskor.
-          Szia, Pampuska! – lép hozzám Pákozdi Balambér – Tudod, hogy megküzdünk egymással a megyei tanulmányi versenyen való részvételért? Csak ketten mehetnek és rajtad kívül Hornyák Rebeka, Suta Samu és én is menni akarunk. Apám tegnap megbeszélte a dirivel, hogy írat velünk egy tesztet, akiké a legjobb lesz, azok mennek. Ne hidd, hogy nyerni tudsz! Felfogtad, te fánk képű fruska?
Felfogom, hogyne fognám fel, hogy a polgármester és a jegyző fiával, meg a község legnagyobb jótevőjének, a gyümölcsfeldolgozó tulajdonosának a lányával nem igazán versenyezhet a magam fajta.
Esélyem sincs a nyerésre. Nekem nincs módomban külön órákra járni, nincs laptopom sem, a könyvtárba is akkor tudok elmenni, ha Anya korán hazaér a munkából és vigyáz a testvéreimre.
-          Meglátjuk, Balambér!
Az osztálytársak csak fél szemmel figyelik beszélgetésünket. Nem akarnak állást foglalni, mert a polgármester fia erős és erőszakos, félnek is tőle, meg az apjától is. Egyedül Suta Samu, a jegyző fia, merészkedik a közelünkbe. Megragadja az osztálytársam karját:
-          Hagyd a fenébe, Balambér! Győzzön a jobbik, mindig azt mondja az apám és igaza van. Gyere, becsöngettek. Üljünk a helyünkre.
Végszóra belép a terembe Paula néni, a történelem tanárunk, aki egyben az osztályfőnökünk is.
-          Jó reggelt, gyerekek!
-          Jó reggelt, tanár néni!
A tanári asztalra dobja a naplót, a tankönyvet és egy kupac fehér lapot, hogy csak úgy csattan. Felkapjuk a fejünket. Hűha, rosszkedvű Paula néni, ebből feleltetés lesz. Hirtelen mindenki összehúzza magát, mintha ott sem lenne, abban reménykedve, hogy a tanárnő mást hív ki felelni.
Nem félek, szeretem a történelmet, amely úgy ragad meg az emlékezetemben, hogy otthon nem is kell tanulnom, elég, ha figyelek az órán.
-          Holnap kezdődik a megyei tanulmányi verseny. Két főt delegálhat az iskolánk, ezért mindkét nyolcadikos osztállyal az első két órában megíratjuk a tavalyi verseny feladatait. Az első órán magyar nyelv és irodalomból, a másodikon pedig matematikából. Ezzel iskolánk vezetése valamennyi tanulójának esélyt biztosít a megyei versenyen való részvételre. Délre kijavítják kollégáim a dolgozatokat és eredményt hirdetünk. Kérlek benneteket, hogy mindenki válasszon magának egy jeligét, ezzel biztosítjuk az anonimitásotokat. Kérlek, Balambér, itt vannak a borítékok, adj mindenkinek egyet és egy írólapot. Írjátok fel a borítékra a jeligéteket, az írólapra meg a neveteket és tegyétek bele, zárjátok le. Készen vagytok? Rendben. Kiosztom a feladatlapokat, írjátok rá a jeligéteket és összeszedem a borítékokat. Ez a jeligétek lesz a matematika feladatoknál is.  Pontosan 45 percetek van a megoldásokra. Figyelem, idő indul!
Zúgolódnak a többiek, pedig nincs igazuk. Így tisztességes, hogy legyen esélye mindenkinek. Hogyan is gondolhattam, hogy Rebekával kettőnk között dől el, ki mehet a versenyre. Ezek szerint két hely van és nem egy, mint azt hittem. Biztosan nem figyeltem eléggé, amilyen szeleburdi vagyok. Pampuska a becenevem, ami fánkot jelent, legyen hát fánk a jeligém. Igaz, erről rám ismernek, de mindegy, úgyis az számít, milyen jól oldjuk meg a feladatokat.
A jobb oldali padsorban, velem párhuzamosan ülnek a fiúk, Samu és Balambér. Összedugják a fejüket, valami olyasmit mond Balambér, hogy nem erre számított. Nem kettő osztálytársát kell legyőznie, hanem a két osztályból összesen ötvenkettőt. Ezt igazán nem mondta a diri az apjának, hogy a tavalyi verseny feladatait kell megoldani.
Ezek szerint a polgármester úrnak sem mond el mindent az igazgató bácsi. Jó buli, de jobb, ha elkezdem a feladatokat, amelyek olyan ismerősök! Ezekről is beszélgettek az elmúlt két hétben, biztosan nem véletlenül. Egy rövid esszét is kell írni, azt hagyom utoljára.
Paula néni a padsorok között járkál, megszokásból, mert puskázni nem lehet és nem is érdemes.
-          Ha készen vagytok, nézzétek át, hozzátok ki, tegyétek a tanári asztalra és kimehettek, hogy ne zavarjátok a többieket. Még tizenöt percetek van.
Gyorsan átnézem a feladatokat, nem kell javítani semmit, azaz, ha kellene, sem veszem észre. Pisilnem kell, mint mindig, ha ideges vagyok. Sietek a tanári asztalhoz, leteszem a feladatlapot és kimegyek az osztályból. Hátamon érzem Paula néni szúrós pillantását, biztosan csóválja is a fejét, hogy ilyen gyorsan készen lettem, de nem mondhatom neki, hogy bepisilek, ha nem megyek ki gyorsan.
A mosdóban Rebeka a mobilján beszél valakivel. Suttogóra fogja, ne halljam, miről beszél, azért annyi kivehető a beszélgetéséből, hogy panaszkodik az apjának, hogy mennyire nehezek a feladatok.
Gyorsan kezet mosok, és magára hagyom Rebekát. Jó neki, hogy mindene megvan, laptop, mobil, szép ruhák, finom ételek. Reggelente a testvérével együtt sofőr hozza az iskolába, nyáron meg tengerparton nyaral az egész családja. Jó neki ezért is, mert nem kell otthon csinálnia semmit, és a keze is puha, lakkozott a körme. Bezzeg az enyém kicsit érdes, a mindennapos munkától.
Nem baj, most nyáron mi is nyaralunk!  Megyünk a Balatonra. Apa megígérte! A szállásért nem kell fizetni, egyik munkatársa odaadja a nyaralóját ingyen. Nem tudunk egyszerre menni, mert valakinek vigyázni kell a gazdaságra. Három napra megyünk Pankával és Anyával, utána pedig Apa megy Petivel. Három napig áztathatom magam a tóban és még az is lehet, hogy meg tanulok úszni! És Anya megígérte, hogy vesz nekem egy új fürdőruhát, kétrészes bikinit. Pankának is, magának is. Egy vagyon lesz, de biztosan megéri.
Mindig a pénz, pénz, pénz! Miatta nincs velünk Apa, hétfőtől péntekig kétszáz kilométernyire lévő városban dolgozik, egy nagy építőipari cégnél. Konténerben lakik, így a szállásért sem kell fizetnie. Igaz, a ballagási ruhámra valót is összespórolta a kávé pénzből. Inkább reggel korábban kel egy órával, lefőzi az ötven kávét és eladja a többieknek. Egy kávé egy százas.
De úgy hiányzik!
Anya is jobb kedvű, ha itthon van Apa! Akkor sokat bolondozunk. A kertben bográcsban főzzük a finom pörköltet, ilyenkor Apa a szakács, és mindhárman ott segédkezünk körülötte. Anya pedig a konyhában süteményt süt, és ha nem figyel rá senki, közben dúdolgat.
Kinyitom a folyosó végén lévő ablakot, és mélyeket lélegzek a kintről beáramló levegőből. Orgona illatot érzek.
Kicsengetnek, és az osztálytermekből tódulnak ki a gyerekek, csivitelnek, szaladgálnak.  Lenn, az udvaron, Peti odaszalad Pankához és a kezébe nyom valamit, s máris fut vissza a barátaihoz. Panka kettétöri a tábla csokoládét és a felét a druszájának adja.
-          Vigyázz, Pampuska, kiesel!
Satu Samu megfogja a karomat, és a vállam felett kinéz az udvarra. Egyre közelebb hajol hozzám, lassan teljesen a hátamhoz simul:
-          Mit nézel annyira? Látom már, a húgainkat figyeled.
-          Engedj, Suta, eredj innen, még kiesek az ablakon!
Mit vihog, nem is értem! Megfordul és gyorsan otthagy.
A matematika feladatokat is könnyen megoldom, mert a szakkörön ilyeneket gyakoroltat velünk Gádorosy tanár bácsi, aki úgy magyaráz, hogy azt nem lehet nem megérteni. Harmincöt perc múlva elkészülök, fogom az uzsonnámat és kiviszem a feladatlapot. Elkapom Satu Samu pillantását. Rávigyorgok, hogy én már kész vagyok és kimegyek a teremből, egyenesen az udvarra.
Az ebédlő bejárata előtt két konyhás néni cigarettázik. Nem akarok velük beszélgetni, inkább leülök az egyik padra, a bukszus árnyékába és előveszem az uzsonnámat. Vajas kenyér zöldpaprikával. Panka mindig éhes, ezért a szendvicsébe dupla adag párizsit tettem. Petit nem féltem, biztosan nem marad éhen.
Hajaj, innen is hallom a konyhás nénik beszélgetését, de nincs kedvem messzebb menni, meg éhes is vagyok. Nagyokat harapok a vajas kenyérből.
-          Jaj, Katikám, bajban van Gádorosy úr. Tudod, tegnap délután éppen vittem a tanáriba a kávét, amikor a polgármester hívta, utána meg Hornyák úr, tudod, az új üzem tulajdonosa. Hiába füleltem, nem értettem mindent. Valamilyen megyei tanulmányi versenyről volt szó, hogy jó lenne, ha a gyerekeik mennének oda az iskola képviseletében. Nem irigylem az igazgató urat, de biztosan kitalált valami jó megoldást, mert Paula tanárnővel bezárkóztak az irodába. Még akkor is ott voltak, amikor hazamentem.
A többit már nem hallom, mert lehuppan mellém Samu, kezében két banánnal. Az egyiket nekem nyújtja:
-          Fogadd el, Piroska, kell az energia.
-          Köszönöm, de nekem is van uzsonnám.
-          Ez csoki helyett van. Anyukám nem enged sok édességet enni. Edd csak meg! Finom, érett.
-          Megoldottad a feladatokat?
-          Meg. De már nem ellenőriztem, mert Balambér állandóan böködött, hogy segítsek. Nem fogja fel, hogy nekem az „A” feladatlapom van, neki meg a „B”. Te melyiket kaptad?
-          Nem is tudom. Nem figyeltem.
-          Tudod, hogy Panka csokoládét adott az én kishúgomnak?
-          Tudom, hát.
-          Miért nem hozod el hozzánk játszani?
-          Messze laktok.
-          Ez csak kifogás. Rebekáké sem laknak közelebb. Jó, Balambérék a szomszédjaink. Állandóan egymásnál lógunk. Jó lenne, ha ti is eljönnétek.
-          Jó. Majd megbeszéljük.
Mit mondjak ennek a szemüveges, komolykodó fiúnak? Nekem nincs időm lógni.
Ebéd után összeszedem a testvéreimet, három órakor elindulunk haza. Fél négykor már cserélem a vizet a kacsák és a tyúkok előtt, zöldet szedek a malacoknak. Peti közben összeszedi a tyúkólban a tojásokat, egyenesen a tojástartókba, amelyeket a fel kell tenni a kamrában a polcokra, nehogy valami, vagy valaki kárt tegyen bennük. Egyszer már megloptak bennünket, napközben. Azóta zárjuk a kamra ajtaját. A porta védelmére a második szomszéd nekünk ajándékozott egy keverék farkaskutya kölyköt, amely megvédi ugyan a házat az idegen betolakodóktól, de ha nincs kulcsra zárva a kamra, képes kinyitni az ajtaját és megdézsmálni az eladásra szánt tojásokat. Öt óra körül megérkezik Anya, és amíg a vacsora elkészül, addig tanulunk. Utána Peti még tanul Pankával, nekem pedig segítenem kell Anyának a jószágok körül. És vége a napnak.
Nem, nekem egyáltalán nincs időm együtt lógni senkivel.
Finom a banán és jól is esik.
Samu leveszi a szemüvegét. Most látom, milyen szép kék szeme van.  Nem is olyan nagyképű, mint amilyennek hittem. Négy éve osztálytársak vagyunk és összesen nem beszéltünk négyszemközt annyit, mint most.
-          Tudtad, Samu, hogy Rebeka és Balambér apukája felhívta az igazgató bácsit a holnapi verseny miatt?
Csak bólint és mosolyog.
-          És miért nem mondtad el nekem?
-          Mert nem érdekes. Estefelé felhívta aput Gádorosy Géza bácsi és elmondta, hogy mi történt. Engem kiküldött apu a szobából, de hallottam a beszélgetést. Neki is azt mondta, amit nekem szokott, hogy győzzön a jobbik, és nem szabadna senkit kizárni abból, hogy indulhasson a versenyen. Az alapítványról is beszéltek, de azt már nem hallottam, mert Panka nyúzott, hogy menjünk el biciklizni.
-          Nekem már mindegy, hogy sikerül vagy nem. Úgysem engednek el anyáék.
-          Tévedsz! Most miért vagy ilyen pampuskás? Kötelező a versenyre menni az iskola képviseletében.
-          Középiskolába úgysem mehetek.
-          Nehogy azt hidd, hogy a többiek többet tudnak nálad.
Kicsengetnek. Samu megsimítja a fejemet és felpattan. Úgy otthagy, mintha leprás lennék. Persze, Balambér barátja előtt szégyelli, hogy velem beszélget.
Jó is, hogy elment Samu, mert Peti öcsém most engem keres.
-          Szia, Pampuska! Hoztam neked egy hamburgert, nagyon finom, én már ettem egyet.
-          Köszi. Láttam, hogy Pankának csokit adtál. Honnan szerezted?
-          Hornyák Balázstól. A két hamburgerért megírtam neki az angol házi dolgozatát, a csokoládéért meg megírtam a matek leckéjét.
-          Nagy vagy, öcskös! Mi meg a holnapi megyei tanulmányi verseny miatt teszteket írtunk.
-          Tudom, mondta Balázs. Mérgelődött is Rebeka miatt, hogy stréberkedik. Mikor tudjátok meg, hogy kik mehetnek?
-          Délben.
-          Drukkolok neked, Pampuska!
Olyan gyorsan elviharzik, hogy szólni sem tudok. Kibontom a hamburgert, és úgy falom, mintha ma még egyetlen falatot sem ettem volna.
Az ötödik órában mindkét nyolcadikos osztálynak le kell mennie a tornaterembe, ahol Gádorosy igazgató bácsi és Paula néni vár bennünket.
Ott szaladgálunk mind az ötvenhárman, csivitelünk, annak örülünk a legjobban, hogy elmarad az óránk. Balambér Rebekával beszélget, mit beszélget, sugdolózik.
Mit is mondott Balambér Suta Samunak? Nem számított arra, hogy ötvenkét társát kell legyőznie.
-          Figyelmet kérek, gyerekek!
Mély hangja mintha kissé rekedt lenne.
-          Mint tudjátok, a településünkön a Fiatal tehetségek Alapítvány, minden évben egy tehetséges nyolcadikos tanulót kiválaszt, akinek a középiskolai tanulmányait finanszírozza. Ebben az évben úgy döntött az alapítvány vezetése, hogy a megyei tanulmányi versenyen megmérettessék annak a tudása, akit ez a megtiszteltetés ér.  Minden tanulónknak egyenlő esélyt kívánunk biztosítani, ezért került sor a tudásotok felmérésére, az elmúlt évi versenyfeladatok megoldásával. A legeredményesebb két tanulónk részt vehet a holnapi megmérettetésen. Mindannyitok számára fontos azonban tudni, hogyan is álltok a két alap tananyagból, ezért valamennyien kézhez kapjátok a kijavított feladatokat, mégpedig a jeligétek alapján, melyeket remélem, nem felejtettétek el, hiszen a két nyertesen kívül egyik tanulónkat sem azonosítottuk. Paula tanár néni minden kérdésetekre válaszol. Most pedig, kérem, hogy a két legjobb eredményt elért tanulókat, Tappantyús Piroskát és Suta Sámuelt, jöjjenek velem az irodába, hogy a holnapi utazás részleteit megbeszéljük.
Menet közben látom, amint Rebeka és Balambér előveszi a mobilját.
Az igazgatói irodában legnagyobb meglepetésemre ott vár bennünket Anya és Zelda néni, Samu anyukája.
Először nem is értem, hogyan kerülnek ide, ám az igazgató bácsi elmagyarázza, hogy behívatták a polgármesterhez, holnap tíz órára, ezért nem jöhet velünk. Zelda néni visz el bennünket és velünk is marad a verseny végéig.
-          Piroska, édesanyád vállalta, hogy Suta Pankára is vigyáz holnap délután, mert elhúzódhat a verseny. Még egyet tudnod kell. Nincs akadálya annak, hogy a megyei Móricz Zsigmond Gimnáziumban folytasd a tanulmányaidat, az alapítvány támogatásával, amennyiben a tanulmányi versenyen eléred a minimum szintet. Nem lesz gond, meglátod. Most pedig, menjetek haza, pihenjétek ki magatokat.
Samu megragadja a kezem és futunk az osztályunkba a táskánkért.
-          Aranka, felhívjuk a munkahelyét, hogy már nem megy vissza. Utána hazavisszük hozzánk a gyerekeket, hadd készüljenek a holnapi versenyre. A legjobb lenne, ha Piroska ma nálunk aludna, Panka meg maguknál. Holnap pedig egyenesen magukhoz megyünk a verseny után. Rendben?
Anya először szabódik, utána beleegyezik.
Samu megfogja a kezem és húz maga után Zelma néni kocsijához.
Boldog vagyok!
Én már nyertem!
Egy barátot bizonyosan!

folyt. köv.