kép: szlth.internetről

Nemzetek Megváltója


Áldozd csak fel táltos Kincseink legjavát,
Nemes ló bő vére szentelje e hazát,
Dalod zengjen áldást az Egek Urának
És ne törjék meg lelked földi hatalmak!
Boldogasszonyunkat veled magasztaljuk
S teremtet lényünket Őneki áldozzuk,
Örök Megváltásnak keresve értelmét
Tegye szívünkbe a szeretet őssejtjét!
 

Éltető kínoknak virágzik tövise,
Életem ajánlom mennyei kezekbe,
Szent Magyarok között meglelem majd helyem,
S áldozatra hív az égi Fejedelem.
Eskü alatt létemet Neki ajánlom,
Legyen nemes harcban erőm, bátorságom
Reszkető imádság ne hagyja el ajkam,
Csupán Istent áldó ősi magyar dallam.
 

Táncolj szkíta leány, ragyogtasd szemedet,
Vágtatok feléd széttárva kezeimet,
Mint aki keresztjét önként választotta
És édes lesz a halál epés borzalma.
Táltos-leány, Veled szerelembe estem
S nem kell soha többé rontásoktól félnem,
Hiszen úgyis tudom, hogy szíved mit érez,
Hát ezért szögeztem testemet testedhez.
 

Hősként kell ám élnem, nem csupán úgy halnom;
Ezt tanítá nekem szeretett tanítóm,
S Olykor el kell hagynom, kit nagyon szeretek
Mert oltalmat kérnek védtelen emberek.
Isteni parancsra lelkem fegyverével
Csatasorba állok bátor büszkeséggel,
Vakmerőn védem, kit védelmezni bírok,
S lehet, hogy túlélem; ha nem, hát ott halok.
 

Mentem, amerre kellett; sorsom nem bánom
És nagy veszedelemben sem volt romlásom,
Mikoron Megváltóm segítségül hívtam,
Isten-mivoltában megnőtt bizodalmam.
Szeretete parancsát szívembe írta,
Lelkemből áldottam kegyelemtől sírva,
Könnyeim bűneimtől szabaddá tettek
S vétkeim tüskéi többé nem mérgeznek.
 

Immár könnyű lélekkel vonulok harcba
Hazáért, szerelemért lényemet adva,
Égi kincset terem önátadó létem
És mellém temetik hűséges fegyverem.
Mikoron eljő az utolsó pillanat,
Édes Anyaföldben lelek nyugodalmat,
Lelkem ajtajára nem tesznek már reteszt,
Síromon legyen csak kopjafa és kereszt!
 

Csillagos ösvényen, fényes mezőkön át
Epedve keresem őseim táborát,
Ahol talán ismét oltalmamba veszem
Lovas angyalként hazám s örök szerelmem.
Vajon hol vagy, merre szép Transsylvania?
Szívdobbanásaim beteljesült vágya,
Lépek én még bizony megszentelt földedre,
Könnyes mosolyommal ölellek szeretve.
 

Értem, hogy mit hirdet a székely rovásírás;
Lesz bizony magyar hit, lészen feltámadás,
Nem állok tétlenül örömhírre várva,
Száguldok előre, nem gyáván hátra.
Nemes fenyőfába létem belevésem,
S történelmünkből tán lesz egy kicsi részem,
Mulandó voltom múlhatatlant adott,
Ebben reménykedve várom a holnapot.
 

Ezért kezeimet imádságra tárom,
Népemet az Úr kegyelmébe ajánlom,
Hősi szeretetre tanítsa nemzetem
Legyen fegyvere az olthatatlan jellem!
Ezen imádság, ha meghallgatásra lelt,
Tudom, hogy az Istentől kaptam még hitelt,
Szívembe zárom a Világmindenséget,
S nem kárhoztat el rettentő végítélet.
       

Megtépett nemzetem nincs bilincsbe zárva,
Mert teremtett testét égi áldás járja,
Újjá fog éledni bízva erejében,
Ne szállj szembe vele, mellette áll Isten!
Hiába jönnek majd kincseire törve,
Nem lesz rabolható a tudásnak földje,
És azt, aki mégis rabolni próbálja;
Önmagát ítéli szégyenvallomásra.
 

Íme, hallgassátok ezen hitvallásom;
Lám, amit megírtam, őszintén vállalom,
Szívembe íródjék rege,emlékezet,
Lelkemet uralja örökös szeretet!
Mindezek nélkül már semmit sem tudhatok,
Reám mosolyognak az esti csillagok,
Szentelt keresztvízhez jussomat elnyertem,
Átoknak tüzében nem kell porrá égnem.
 

Népeket szerető hatalmas magyarság!
Teremtetik Neked mennyei nagy ország,
Hol végre nem kell már szétszóratva élned,
Teremtő erőtől biztosítva léted.
Lássátok, e nemzetnek vagyok én fia!
Ám nem lehetek más, csak méltatlan szolga,
Népek megváltását tettekkel hirdetem,
Amíg áll a világ, kegyelem teremjen!
 

Terhes Gábor