ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

 

LÉLEK  CSEREPEK-

 

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL

***

* kedvenc versek*    

Lehet, hogy egy kép erről: , szöveg, amely így szól: „JÓZSEF ATTILA TEDD A KEZED Tedd a kezed homlokomra. mintha kezed kezem volna. Úşy ki gyilkolna, őrizz, mint mintha éltem élted volna. Úgy szeress, mint jó volna, mintha szívem szíved volna.”

 
*FŐOLDAL

Szőkőnap 6. rész

2012.06.26. 16:18, Yolla
Irodalom

Boris Vanessza alkotása

VERA

Korán ébred, frissen, mintha legalább tíz órát aludt volna a valóságos négy óra helyett. Menthetetlenül felnőtt a fia, akit már nem lehet többé babusgatnia, arra ott lesz a menyasszonya. Amennyire szereti a fiát, annyira nem kedveli Dorinát, a tipikus mai fiatal nőt, aki nem ismeri a házimunkát, jó napottal köszön és órákra lefoglalja a fürdőszobát, tekintet nélkül arra, hogy Vera korán jár dolgozni.

Vendel gyereknek is komoly volt, tízéves kora óta megbeszélhette vele az élet apró-cseprő ügyeit. Hamarabb észrevette azt is, hogy házassága repedezni kezd és az eresztékeken folyik be a külvilág zavaros vize, apja alkalmi szeretői jóvoltából. Vera nem féltékeny típus, sokat jelentett számára a munkája, külkereskedelmi osztályvezető volt egy ruházati cégnél. Három nyelven beszél, párizsi, londoni és müncheni divatházakból vásárolt igényes női és férfi konfekciót, melyek egy részét továbbadták a szocialista országoknak. Megjelenése komoly és megközelíthetetlen üzletasszony benyomását keltette fiatalasszony korától kezdődően, mert elegáns kosztümökben járt, magas sarkú cipőben és üde parfümillatba burkolózva. Munkatársai szerették, soha nem volt nagyképű és az irigység is hiányzott belőle.

Első gimnáziumba járt a fia és a tavaszi szünetet a nagyszüleinél töltötte Érden, amikor Vera két nappal korábban ért haza a londoni kiküldetésből. Boldog volt, hogy kellemes meglepetést okoz a férjének, részint mert korábban hazaér, részint megvette neki a legújabb trend szerinti garbót. Hazaérve meglepődve tapasztalta, hogy bár délelőtt tíz óra volt, a bejárati ajtóban belülről benne volt a kulcs. Becsöngetett és egy húszéves forma fiatal lány nyitott ajtót.

-Máris megjártad Árpikám, nem tudtam, hogy ilyen gyors vagy!

Vera elsápadt, majd elvörösödött, belépett az ajtón és egy akkora pofont adott a lánynak, hogy az azonnal nekiesett a falnak.

-Megjárta az Árpikája. Most öltözzön fel és tűnjön el, de azonnal a lakásomból.

-Asszonyom, hagy magyarázzam el, félreérti…

-Ha még itt lesz öt perc múlva, hívom a rendőrséget.

A lány félig felöltözve elhagyta a lakást. Vera telefonált a ház gondnokának, aki fél órán belül lecserélte a bejárati ajtón a zárat. Mire délre hazaért a férje, a ruhaneműit már berakta két bőröndbe, hogy Árpinak be se kelljen jönni csomagolni.

Másnap reggel kimet Érdre Vendelért, nem mondott semmit a nagyszülőknek. Hazafelé jövet megállt egy étteremnél, ahol máskor is jártak már és ebéd közben elmesélte a gyereknek a történteket.

-Anya, ne szomorkodj, megleszünk mi ketten is.

Megalázó volt a valóper. A bírónő az események minden részletet tudni akarta. A gondnok jóvoltából tanúként meghívták a két szomszédot is, akik egybehangzóan nyilatkoztak arról, hogy napközben különböző fiatal nőkkel hancúrozott a férje, amelyről persze a szegény feleség semmit sem tudott. A vagyonmegosztásról a két ügyvéd egyezséget kötött, a lakás a berendezéssel és az ékszerek Veráé maradtak, a festmények, műtárgyak, a készpénz megtakarítás és a családi autó Árpié lett.

Vera kettesben maradt a fiával, minden anyagi háttér nélkül, csak a fizetésére támaszkodhatott. Árpi a gyerektartást hol fizette, hol nem. A háromszobás lakás falain a világosabb helyek elárulták, hol voltak a festmények. Tatarozásra azonban nem volt pénze. Vendel jobban ragaszkodott az anyjához, mint korábban, nyaranta dolgozni járt, hogy legyen zsebpénze és megvásárolhassa azokat, amelyekre nem telt a családi költségvetésből.

Három év múlva privatizálták a céget és megvette egy osztrák tulajdonos. Két hónap alatt elbocsájtotta a dolgozókat, csak három embert tartott meg, akik az üzlethelyiségek bérbeadását intézték. Vera kétségbe esett, hogy érettségi előtt álló fiával miből tudnak megélni, ha nem sikerül elhelyezkedni, a munkanélküli segélyből nem tudja fenntartani a lakást és taníttatni a fiát. Lefogyott öt kilót, arca beesett. Pokoli két hónapot élt át, amikor kapott egy telefont az osztrák tulajdonos személyi titkárától, hogy másnap délelőtt kilenckor menjen be a volt munkahelyére.

Smidt úr magas, szőkésbarna, szikár úr, szúrós acélszürke szemeivel úgy nézett végig Verán, mintha levetkőztetné a tekintetével.

-Jó napot asszonyom, foglaljon helyet.

-Jó napot, uram.

-Mindent tudok magáról. Elvált, érettségi előtt áll a gyereke, fenn kell tartania egy háromszobás lakást, a volt férje nem nagyon fizeti a gyerektartást. Az édesapja meghalt, az édesanyja egy szociális otthonban van, mert mozgásképtelen, testvére nincs. Stimmel?

Vera megszólalni sem tudott a meglepetéstől, csak bólintott.

-Asszonyom, maga tetszik nekem. A kollégái közül többen eljöttek hozzám és megkörnyékeztek, csak maradhassanak.

Smidt úr felállt a főnöki forgós fotelból, megkerülte az asztalt és Verához hajolt, vállára téve mindkét kezét. Bal kezének gyűrűsujján megcsillant a vastag, gyémántokkal kirakott jegygyűrű.

-Látja, mindent tudok magáról. Teszek Önnek egy ajánlatot. Ha kedves lesz hozzám, rendbe teszem az életét.

Mint akit kígyó csípett meg, úgy ugrott fel Vera a székről, megperdült és az összes negyvenöt kilóját beleadva lekevert egy pofont a meglepődő osztráknak és könnyekkel a szemében kirohant az irodából. Az előszobában a titkár tágra nyílt szemekkel bámult utána. Az irodaház előtti parkban leült az első padra és nem tudta tovább elfojtani a zokogását. Tíz perc elteltével már csak hüppögni tudott, elsírta az összes könnyét, amikor ismét vállán érezte az osztrák kezét.

-Nyugodjon meg asszonyom, csak tréfa volt az egész. Valóban utána néztem magának és tudom, hogy kiváló külkereskedő. Nem szeretőt keresek, hanem üzlettársat. Adok magának egy belvárosi üzlethelyiséget, kezdő tőkét, maga pedig adja a szakértelmét és társak leszünk egy vállalkozásban, 70-30 %-ban. Ne forduljon meg és most ne mondjon semmit. Holnap megkapja az iratokat, nézze át. Ha elfogadja, egy hét múlva aláírhatjuk a szerződéseket. A feleségem belsőépítész, segít magának az üzlet berendezésében. Viszontlátásra. Ja, igen, a pofonért tartozik nekem egy jó magyaros vacsorával. Függetlenül az üzlettől.

Ma már csak mosolyog a történeten. Az elmúlt hét év alatt talán ha tízszer találkozott Smidt úrral, a feleségével annál többször. Gerda egy tenyeres-talpas osztrák nő, jó humorral. Az esküvőre mindenképpen meghívják a Smidt házaspárt.

Nehéz nap elé néz, találkoznia kell Dorina szüleivel, és főleg Árpival, akit válásuk óta nem látott. Jobbára Vendel számolt be mindkettő szülőjének a másik életének főbb eseményeiről, egyensúlyozva a folyó két partját összekötő pallón, hogy egyik oldalon se essék le.

Dorina családját egy éve ismerte meg, amikor Vendel anyósa meghívta vasárnap ebédre, amelyen részvett a Nagy család apraja-nagyja. Kedvesek és barátságosak voltak, finom ételekkel traktálták, az egész délutánt együtt töltötték. Vendel vezetett, hogy Vera tudjon inni egy pohár italt. Lett abból több is. A jó hangulat ellenére hiányérzettel tért haza. A vacsoránál rájött, hogy a Nagy családból hiányzik a kohézió, az összetartó erő.

Elmerengtél Vámosvera, ideje felkelni.

Beágyaz és kicsit izgatottan készíti elő a villásreggelihez szükséges élelmiszereket. Csak felkapja a fürdőköpenyét, lemossa az arcát és fogat mos a fürdőszobában, s azonnal a konyhai teendőkre koncentrál. Sajttal és füstölt sonkával töltött rántott tartja lesz reggelire, majonézzel, citromos teával és tejszínes feketével. Gyakorlott mozdulatokkal percek alatt elkészül a húsok panírozásával, odakészíti a kávét és a teáskannát feltölti vízzel. Két személyre megterít a nappaliban, hollóházi porcelán tányérokkal, damaszt szalvétával, középen kis virágcsokorral.

Farmert és pólót vesz fel, felkapja a táskáját, ránéz az órára, fél hét. A fodrász előtt a kisközértben vásárol még hat friss zsömlét .

Nyolcra ér haza, fél kilencre kisüti a húsokat, jénaiba teszi, amely melegen tartja. Bekapcsolja a kávéfőzőt, meggyújtja a teavíz alatt a gázt és letusol.

Halvány sminket tesz fel, A tükörből egy jól ápolt, csinos nő néz vissza. Jól van, Vámosvera, biztatja magát, igyekezz, dobd be mind az ötven kilódat, mert késésben vagy. Még az este összeállította az úti csomagját, három váltás fehérneműt, két pólót, farmert, egy nadrágkosztümöt blúzzal, pizsamát, papucsot, piperecikkeket, sportcipőt és egy széldzsekit. Megtelt a kisbőrönd. Guszti kirándulást emlegetett, s ha egyszer megígér valamit, azt be is tartja.

Bezzeg Árpi, házasságuk alatt csak ígéretet halmozott ígéretre, amelyeket azután még aznap el is felejtett. A férje után bomlottak a nők. Mindenkit meghódított kellemes orgánumával, lezser, kétértelmű szövegével. Elkerülhetetlen a mai találkozásuk. Abban reménykedik, hogy Árpi sem egyedül jön és neki pedig ott lesz Guszti, aki mellett biztonságban érzi magát.

Kikészíti az alkalmi ruhát is, amelyet majd az eljegyzésen visel, egy bézs színű komplét, a ruha anyagával bevont kalappal, tojáshéj színű cipővel és táskával, közben gondolatai a két férfi körül járnak. Maga sem érti, hogyan érzett rá arra, hogy a középmagas, erős testalkatú, markáns arcú, tüsihajú férfi meg tudja mindazt adni számára, amelyet a magas, szőke, világító kék szemű, jóképű férje mellett nélkülöznie kellett: figyelmet, szeretetet, gondoskodást, gyengédséget, kényeztetést. Guszti az élete természetes részévé vált, persze nem azonnal, fokozatosan. Vendel, bár az apja hibáival tisztában van, nehezen fogadta el Guszti jelenlétét. Vera elképzelni sem tudja, mi történt a két férfi között, de Vendel a Gusztinál tett első látogatását követően megváltozott. Figyelmesebb lett az anyjával szemben is , és Gusztival amolyan fogadott apa-fiú viszonyba keveredett. Vera ettől kezdve merte felszabadultan, szívből szeretni és felvállalni Gusztit.

Kilenc óra előtt öt perccel elkészül a kávé és a tea, már csak a ruhát kell felvennie.

Kicsit kipirul a nagy igyekezettől, hogy időre elkészüljön. Pontban kilenckor megszólal a csengő. Megérkezik Guszti, homokszínű öltönyben, kezében malomkerék nagyságú vörös rózsacsokorral .

-Szép jó reggelt szeretett hercegnőm!

A férfi mögött bezárja az ajtót és nyaka köré fonja karjait, melyet olyan csók követ, amit a nagykorúaknak szánt filmekben látni.

-Szervusz, már nagyon vártalak…

-Gyere, Verácskám, tegyük vázába a csokrot.

-Készítettem reggelit…

-Érzem az illatát. Honnan tudtad, hogy Margitka nem adott ennem?

-Onnan, hogy ismerlek. Hajnalban elszöktél, mire szegény Margitka felébredt, te már Pest határán jártál.

Szótlanul reggeliznek. Guszti gyorsan és jó étvággyal eszik, minden második falat után iszik egy korty teát. Vera csak csipeget, gondolatai másutt járnak. Vendel még nem telefonált. Mi is volt a meghívón? Hány órára kell odaérni? Haragszik magára, mert a férfi jelenlétében úgy viselkedik, mint egy szerelmes kamasz. Ha ilyenkor látnák a munkatársai igencsak meglepődnének, mennyire megváltozik munkaadójuk, a szigorú üzletasszony.

-Mi a baj, szívem? Elfelejtettél valamit? Ráérünk, csak délután háromra kell odaérnünk.

-Ne haragudj, kicsit indiszponált vagyok.

-Nem csodálkozom rajta, ez a fiad első eljegyzése. Izgulsz, mert hamarosan anyós leszel! Egy csinos, fiatalos, ropogós anyóóóóóssssssss….!

-Csúfolódj csak! Hány darab husit ettél? Kettőt? Jó! Nagyon jó! A töltelékbe szórtam egy kis hashajtót is!

-Te bestia! Akkor minden második fánál megállunk…és te vezetsz!

-Nem, Guszti, tudod, hogy nem szeretem a kocsidat …vezetni.

-Most fogod.

Vera kitölti a kávét a férfinek és magának is, amikor megszólal a telefon.

-Szervusz Anya, megérkezett már Guszti?

-Szervusz kisfiam, már megreggeliztünk.

-Várunk benneteket sok szeretettel. Légy szíves mondd meg Gusztinak, hogy ne felejtse elhozni a sütit, amit Margitka sütött.

-Igyekszünk Vendelkém, adom Gusztit, vele beszéld meg a süti ügyeteket.

A fiúk beszélgetésére már nem figyel, leszedi az asztalt és elmosogat. Megszokta, hogy rendben hagyja a lakást. A rózsákkal teli kristályvázát a hálószobába teszi.

Szép, tiszta a lakás, egy éve teljesen felújította, vásárolt festményeket, néhány műtárgyat is és Vendel még nem tudja, de Gusztival közösen vettek a fiúnak saját lakást, másfél szobásat. Egyforma távolságra van a Nagy és a Vermes családtól. Legjobb a fiataloknak egyedül lakni, hiszen meg kell ismerni egymás jó és kevésbé jó szokásait, s az összecsiszolódás folyamatát jobb, ha nem látja kívülálló szempár. Vera tudja magáról, hogy nem állná meg szó nélkül, ha nem tetszene valami a fiatalok körül, de nincs ezzel másként Kinga sem, aki ráadásul elég sznob.

Guszti ötlete volt, hogy ajándékozzák a gyereknek a lakást, mindkettőjük haszonélvezete mellett, mégha így több illetéket is kell fizetni. Az esküvő előtt a fiatalok kössenek házassági vagyonjogi szerződést, ám erről még Vendellel sem tudtak beszélni. Abban az esetben, ha a vagyonszerződést a fiatalok nem hajlandók megkötni, úgy az ajándékozás és a haszonélvezeti jog együttesen elég biztosíték arra, hogy Vendelt ne forgathassák ki a tulajdonából.

Öltözködés közben gondolatai a két szeretett férfi körül járnak. Vendel Gusztit hívta el jegygyűrűket vásárolni és eszükbe sem jutott, hogy megmutassák neki, mit is vásároltak.

-Legyen neked is meglepetés, Anya, nagyon tetszik mindkettőnknek.

-Kisfiam, kísérő gyűrűt is illene a menyasszonyodnak adni, legalább azt vegyük meg együtt.

-Anya, imádlak, amikor ennyire aggódsz, de ne felejtsd el, hogy nagykorú vagyok, s egyébként is Guszti jobban vigyáz rám, mint a saját apám.

A két férfi titokzatos mosollyal egymásra nézett.

-Szívem, legalább veled lehetne komolyan beszélni!

-Lehet, csak nem most. Inkább azt mondd el, milyen kísérő gyűrűre gondoltál?

-Nekem nagyon tetszik a smaragd, körben kis brillekkel.

-Jó ízlésed van, Anya.

Mire felteszi a kalapot is, eltelik az idő.

-Verácskám édes, annyi ideig készülsz, mint a menyasszony. Nekem fürdőköpenyben is tetszel, sőt, abban még jobban, mert kevesebb göncöt kell lehámoznom rólad…

-Már készen vagyon, indulhatunk. Gyere, légy szíves, a bőröndömért.

Guszti észre sem veszi a bőröndöt, csak a csinos nőt nézi és már egészen máshoz lenne kedve, mintsem elindulni.

-Annak ára van. Minimum egy csók.

-Majd megadom, útközben.

-Az balesetveszélyes.

-Mikor kéred?

-Azonnal.

Ami jár, az jár, pláne, ha jólesik.

Tizenegy órakor indulnak el. Guszti beülteti Verát a kocsiba, utána beteszi a csomagtartóba a bőröndöt. A fekete Lexussal tempósan kijutnak a városból végre az autópályán haladhatnak.

-Miről sutyorogtatok a fiammal Gusztikám?

-Hááááááát…..Nem mondhatom meg, ám hamarosan megtudod.

-Légy szíves, mondd meg?

-Nem tehetem.

-Mégis kellett volna egy kis hashajtót tennem a reggelidbe!

-Persze, mert vezetni szeretnéd az autómat!

-Dehogyis, akkor az én kocsimmal jöttünk volna.

-Igen és két napig utazunk. Egyet oda, egyet vissza.

Vera bekapcsolja a rádiót, addig váltogatja a csatornákat, amíg rátalál a kedvenc zene csatornájára. Lehunyja a szemét, kicsit megdönti az ülést és néhány perc múlva elszundít.

Érzi, hogy Guszti fél szemét rajta tartja, miközben közel kétszázzal száguld. Kicsit álmos, most jön rá a korai ébredés miatti álmosság. Az álom és az ébrenlét határán lavíroz, mint gyerekkorában, amikor mindenáron fenn akart maradni, mert nagyon érdekli a felnőttek beszélgetése, ám az álommanó már végigsimítja homlokát és a szeme lecsukódik. Aludni kellene egy jó nagyot, nem gondolni holnapra, a mára sem. Órákon belül véglegesen felnőtt lesz a fia, elindul az önálló családalapítás útján, lefoglalja a munkája, az egzisztencia megteremtése, néhány éven belül gyermeke születik. Az ő unokája, akit máris nagyon szeret, legyen az fiú vagy kislány, az bizonyos, hogy elkényezteti. Annyi időt tölt majd vele, amennyit csak lehet. Addig sok víz lefolyik a Dunán, még több ideje marad a munkára. Egyedül lézeng a lakásban, biztosan bekapcsolja a rádiót, a tv-t, feltesz egy CD-t, s amerre csak járkál, mindenütt szól valami. Valami és nem valaki. Guszti sokat dolgozik, a hétvégéket töltik együtt és általában Guszti jön hozzá, pedig szívesen töltene több időt ő is a férfinél. Margitka egy tündér, finomakat főz, nem pletykás és rendben tartja azt a hatalmas villát. Érdekes, hogy Gusztinál sohasem találkoztak barátokkal, rokonokkal, ismerősökkel, csak hármasban töltötték az időt. Itt Pesten, Vera baráti társaságában Guszti lubickol, élvezi a beszélgetéseket, részt vesz a kártya partikon, a kerti sütögetésekben, s a táncos mulatságokon is gyakran a társaság központja. Mindenkivel szót ért, a történésszel a politikáról, a magyar tanárral az irodalomról, a színésszel a költészetről és a csellistával a zeneirodalom gyöngyszemeiről beszélget. Senki sem mondaná róla, hogy milyen jól mozog, gyorsak a reflexei és kimondottan könnyedén táncol.

-Ébresztő asszonyom, megállunk egy kis időre.

-Hol járunk?

-Meglepetés.

Kinyitja Vera felől az ajtót, a nő kiszáll és körülnéz. A Hotel Pallas előtt parkolnak, ötcsillagos szálloda. Guszti nem hagyja szóhoz jutni, terelgeti be a szálloda halljába, ahol a Smidt házaspár várja őket egy ismeretlen pár társaságában. Gerda felpattan, amint meglátja őket és eléjük siet. Vera nem tudja mire vélni, hogy a nagydarab, jól öltözött asszony könnyes szemmel átöleli és Smidt úr is úgy köszönti, mintha családtagja lenne. Gusztival kezet fognak és mosolyognak, mint a titkos összeesküvők. A másik pár is odajön hozzájuk.

-Engedd meg szívem, hogy bemutassam a barátomat, Dr. Szabó Tamás rendőr alezredest és feleségét, Editet.

Vera zavarban van, nem igazán érti, hogy mit keresnek itt. A bemutatkozáson túlesnek és a három férfi halk, izgatott beszélgetésbe kezd.

-Gyere, Verácska, nekünk innunk kell egy koktélt. Editkém, ugye minden rendben?

-Természetesen Gerda. A bárban már várnak a koktélok.

-Nekünk a fiam eljegyzésére kell mennünk, ne értsétek félre, nagyon örülök nektek, de nem szeretnék elkésni.

-Csak húsz perc az egész, utána mehettek tovább.

A bárban a személyzet mosolyog, csak bólint a bárfiú és máris tölti a sékelből a három koktélt.

Egészségetekre! - emeli poharát Gerda.

Mire elszopogatják az italt, megjelennek a férfiak. Guszti kezében egy hatalmas fehér rózsacsokor.

-Kedves barátaim! Nagyon örülök, hogy elfogadtátok a meghívásomat és tanúi lesztek a boldogságunknak. Verácskám, én édes hercegnőm, leszel a feleségem?

Vera először szólni sem tud a meglepetéstől, mire feleszmél, már Guszti az ujjára is húzza a félkarátos gyémántgyűrűt.

-Nem baj, ha most nem tudsz megszólalni, öt perc múlva vár az anyakönyvvezető, hogy összeadjon bennünket. De a nemet nem fogadom el!

A smink arra jó, hogy elkenődjön a könnyektől. Vera sírva, de boldogan int igent.

A különteremben már várja őket az anyakönyvvezető. A kötelező előzetes irategyeztetés során megkérdezi Verától, hogy jól tudja-e, miszerint a nevét Récsey Veraként kívánja használni. Hirtelen minden szem reá szegeződik.

-Igen…

Ezt követően az egész szertartás tíz perc alatt befejeződik. Az első, nem rövid hitvesi csók után elsőként az anyakönyvvezető, utána a két tanú, Smidt úr és Szabó doktor gratulál mindkettőjüknek, majd megjelenik egy pincér hét pohár pezsgővel. Guszti és Vera ujján cizellált, fehérarany karikagyűrű. A házasságlevél kitöltve. Koccintások, gratulációk, csak Tamás figyelmét nem kerüli el, hogy Guszti nem iszik egyetlen kortyot sem az italból, de nem csodálkozik rajta. Harminc éve kollégák, tulajdonképpen jobban ismerik egymást, mintha testvérek lennének.

-Drága egyetlen feleségem, búcsúzzunk, legkésőbb holnap reggel visszajövünk és három napig hatosban mulatunk. Ahogyan Tamás barátomat ismerem, jobb híján addig elütik az időt néhány tarokk partival.

Mire Vera feleszmél, a Lexus újra az országúton suhan velük.

-Guszti, ezt nem hiszem el, ez csak egy a sok vicces ötleted közül.

-Az, drágám, csak ez úgy ötven évre szól.

-Mit szól ehhez Vendel?

-Mégis mit gondolsz, miért nem vittünk magunkkal gyűrűket venni? Ő választotta ki a kísérő gyűrűdet és az ékszerdobozodból elhozott egy mintát, a mérethez.

-Nagy összeesküvők vagytok ti ketten!

-Verácskám, mást is meg kell beszélnünk.

-Máris rossz fát tettél a tűzre? Hiszen alig fél órája házasodtunk össze, erre sem időd, sem lehetőséged nem volt! Komolyra fordítva a szót, igazad van. Nagy kérdés, ki költözzön kihez. Te hozzám vagy én hozzád?

-Csak lassan, drágám. Egy hete kaptam meg a házassági engedélyt.

-Kitől kellett engedélyt kérned? Vendeltől?

-A felettesemtől, Szabó doktortól. Egy éve lenyomoznak téged is. Most már megmondhatom neked, mert téged is köt a titoktartás, hogy nyomozó főhadnagy vagyok. A munkám miatt beépültem az alvilágba. Amíg ezen az ügyön dolgozom, nem költözhetünk össze, úgy élünk, mint eddig. Szeretlek és mindent elkövetek, hogy boldoggá tegyelek.

Vera úgy érzi magát, mint akit felvittek repülővel a felhők fölé és ejtőernyő nélkül kilökték az ajtón. Guszti nem mer a feleségére nézni, érzi a feszültséget az asszonyban, és fáj a szíve, hogy fájdalmat okoz neki, de ezen túl kell esnie.

-A fiam tud erről?

-Természetesen.

-Margitka is tudja?

-Hová gondolsz? Azt hiszi, hogy jól menő bűnöző vagyok és élvezi, hogy megőrizheti a titkomat.

-Ha nem élhetünk együtt, akkor mire jó a házasság?

-Egyszerű, szeretjük egymást, ha nem mondod ki, akkor is tudom. Egymáshoz tartozunk.

Ha most valaki kívülről látná az ifjú párt, nem éppen arra gondolna, hogy néhány perccel ezelőtt mondták ki a boldogító igent.

Mindkettőjükben viharok dúlnak.

Guszti lelkiismeret furdalást érez a lelke mélyén, mert nem adott esélyt Verának a kettőjük kapcsolatának mérlegelésére. Ésszel tudja, hogy ez volt az egyetlen megoldás, egyben lenyeletni vele a keserű pirulát, mint egy beteggel tenné a gyógyulása érdekében. Csak bízni tud abban, hogy szerelmük kibírja az első napok megpróbáltatásait.

Vera kérdezni szeretne, miért így és most kell szembesülnie Guszti igazi arcával. Lelke mélyén régóta érzi, több van a férfi tarsolyában, mintsem amennyit eddig mutatott, ám szembesülni ezzel a hirtelen kitárulkozásával, egyszerűen megrázó. Szerelmet, bizalmat jelent, de terhet is és felelősséget.

-Eszedbe sem jutott, hogy nemet is mondhatok?

-Igen, eszembe jutott. Abban biztos vagyok, hogy szeretsz és én is szeretlek. Erre az alapra lehet felépíteni közös életünket. Minden más lényegtelen, legfeljebb megoldandó feladatnak tekinthető.

A férfi indexel, megállítja a kocsit a leálló sávban. Átöleli feleségét.

- Nem volt bátorságom eddig bevallani magamnak sem, hogy jobban szeretlek az életemnél. Tudom és érzem, hogy te is szeretsz. Annyira bízok benned, mint magamban, mégis muszáj megbeszélnünk néhány dolgot. Kérlek, sohase kételkedj bennem, ne kérdezz és ne aggódj feleslegesen. Tudok magamra vigyázni. Ha mennem kell, akkor a munkám szólít el, sokszor nem is tudom, mikor és mennyi időre. Lehet, hogy a legrosszabb időben és a legjobb helyről, az ünnepi asztal mellől, vagy a színházból, vagy mellőled az ágyból… azonnal mennem kell, s azt sem biztos, hogy tudni fogom, mennyi ideig leszek távol. Egy napig, egy hétig, vagy tovább. Az is előfordul, hogy alkalmam sem lesz telefonálni, hogy megvagyok, jól vagyok.

- Az életünk csupa aggódás lesz…

- Nem lesz, szívem. Annak az esélye, hogy valami baj ér, nem több, mint egy véletlen autóbalesetnek. Megtapasztalhattad, hogy rutinos sofőr vagyok.

- Eddig csak Vendelért aggódtam…

- Látod, érte már egyre kevésbé kell…ott lesz Dorina, a menyasszonya, aki remélhetőleg hamarosan a felesége lesz, jönnek az unokák…

- Jaj, Guszti, mit tettél velem?

- Csak feleségül vettelek. Megváltoztatni csak nevedet akartam, merő önzésből, hogy az én nevem viseld. Ám továbbra is az én megszokott Verámat akarom megtartani, azt a talpraesett, kiegyensúlyozott, komoly üzletasszonyt, aki két lábon áll a földön és akiben ott szendereg az a vadmacska szerető is, aki mellé esténként az ágyba bújok…Récsey Vera, szedd össze magad, hamarosan megérkezünk. Kaphatok egy igazi hitvesi csókot?

Kapott.

-Asszonykám, a fiad eljegyzési ünnepségét követően nászútra megyünk, kettesben, egészen 3 napra. Ne nézz így rám, Vendel kikérte magának, hogy fiamnak nevezzem. Szóval, három napig csak szeretkezünk, s az étkezési szünetekben megbeszéljük a gyakorlati dolgokat. Például azt, hogy elfelejtettünk házassági szerződést kötni…

- De Guszti, hogy képzeled….

- Mondtam már, hogy imádlak hergelni…valamilyen aprósággal felhúzlak, s akkor igazi vadmacska vagy az ágyban…..Hékás, elpirultál!

- Vigyázz, Récsey, ha nem háljuk el a nászéjszakát, már holnap elválhatok tőled!

- Nem lesz alkalmad, mert hozzábilincsellek az ágyhoz… egészen addig, amíg vissza nem hódítalak….apró csókokkal…puszikkal…

- Ragaszkodsz a bilincshez?

Nem ragaszkodott.

 

2 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2012.06.29. 18:31
Vica

Remek! Lelkes olvasód vagyok!

2012.06.29. 09:44
aloiv

Hát, Yolla! Öt percig nevettem egy mondatodon. Margitka azt hiszi jól menő bűnőzőt titkolgat.... Ez annyi mindent elárul, hogy tovább nevetgélek....

Nagyon jól írsz!

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.05.06. 08:05
2024.05.04. 16:26
2024.05.02. 18:50
2024.05.02. 06:16
2024.04.30. 05:55
2024.04.30. 05:37
2024.04.30. 05:27
2024.04.29. 07:12
2024.04.28. 22:46
2024.04.24. 19:54
2024.04.24. 06:15
2024.04.23. 17:38
2024.04.23. 08:31
2024.04.23. 00:30
2024.04.22. 07:00
2024.04.18. 08:16
2024.04.16. 21:36
2024.04.15. 07:04
2024.04.13. 07:12
2024.04.10. 20:27
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!