Caesar kép

A 102 éves Művésztelep melletti, Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó által, 1920-ban építtetett előkertes házakban a szégyenteljes trianoni döntést követően, az elszakított területekről menekültek települtek be.

A tudatosan nincstelenné tettek a vagonokból először a lécekből épült Auguszta-telepi bódékba kerültek, s fellélegzés volt ebből a miliőből a téglaházakba költözve újra emberi körülmények között élni.

Akkoriban a telepet ölelő rózsaligetet kertész gondozta. Délutánként, hétvégenként történelmi neveket viselők, egykor magas beosztású tisztségviselők és egyszerű, dolgos emberek sakkoztak a kertbe helyezett asztalkákon.

A gyökeresen kitépettség, minden javaiktól megfosztottság gyötrő érzése mellett a szegénység látszólag elmosta a társadalmi különbségket. Csendben, rendben kereste mindenki boldogulása útját.

Később sokan elköltöztek, '56-ban külföldre szöktek, vagy idő előtt, a sok megpróbáltatás miatt önkezűleg vagy betegség miatt távoztak örökre.

A megbecsült, szépen rendben tartott telepet a kerület belső részéből társ- vagy albérletben lakókkal, valamint a fővárosban szerencsét próbálokkal népesítették be a megüresedett lakásokat.

Furcsa keveredés lett, amit talán Fejes Endre kitünő regénye, a Rozsdatemető érzékeltetett a legjobban.

A halk zongoraszót felváltotta a harsányság, az intimitást pedig a mindenkiről mindent kibeszélés. Trianonról nem is hallottak, de az erdélyi menekülteket lerománozták.

Mint ahogy ma is, régebben is, sok pénzt takaríthattak volna meg a külföldi producerek, ha például azon idők divatba jött olasz neorealista filmjeiket a telepen forgatták volna. Bár ágyneműk nem száradtak a házak közé feszített köteleken, de ennek oka volt. Ha egyik szomszéd délelőtt a másikkal beszélt, délutánra már ellenséggé válhatott bármelyikük, mert addigra a harmadik bekevert. Valószinű, hogy a megszáradt ruhanemű sem került volna vissza tulajdonosához.

Egy dolgoban azért megegyeztek az ott lakók: a többség szerette és ellátta az állatokat, főleg az odatévedt macskákat.

Az etetésekből azért óriási veszekedések kerekedtek, mert a szétkenődött, letaposott maradékot nem takarította el senki, viszont a döglegyek megjelenésével mindenki a másikat okolta. Akadt ugyan, aki kezdetben tisztogatott, de a többiek kiröhögték, lenézték.

Kertész rég nem volt, a rózsaliget is oda lett. Ám az Erdélyből Fel- és Délvidékről áthozott fácskák, fenyő-csemeték már sudár magasan emlékeztettek a szülőföldre.

Az áldatlan állapot megszüntetésére valaki elkerített pár méteres területet és megművelte. Hamarosan követőkre talált s újból rend lett a környéken. Jogilag viszont kifogásolható volt e tett, amit az emeleteken lakók szóvá is tettek. Némelyek meg is rongálták a kerítéseket, kilopkodták, letaposták a virágokat, leszedték a termést. A jóérzésűek, szépre, jóra termettek mi mást tehettek, mint javítgattak, újraültettek és figyelemmel kísérték a beérő termést.

A '90-es évek eufóriája utáni csalódás ismét sokukat elvitte. A régi generációt követően újabbak telepedtek be. Gyakran felcsendül a Székely Himnusz, magyar zászlók lengedeznek a házakon és apró gyermekeiket játékosan nevelik a föld szeretetére, gondozására.

A régiek a sok megaláztatás ellenére egyenes tartással, méltósággal viselt sorsukkal mentek át a másvilágra. A még élők egyetlen, elismerő pillantása is erőt sugall ifjú követőikben. Éjenek sokáig, jó egészségben!