.

ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

 

 

  

 

   A lélekkolostor    titka***  Lélek   cserepek

 

***

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

***

kedvenc   versek >>>* 

 

FŐOLDAL

 
*FŐOLDAL

Ferihegy 1.

2012.06.07. 11:42, aloiv

.

Kép: internetről

Először a MALÉV, most pedig az 1-es terminál...

Az 1950. május 7-én megnyitott Ferihegyi repülőtéren tavaly több mint kétmillión fordultak meg. Az 1990 óta növekvő utasforgalom indokolttá tette a sok millió beruházással felépített 2-es terminált. Ennek ellenére múlt héten, megvárva a 62. születésnapot, bejelentették, hogy bezárják a műemléknek nyilvánitott 1-es terminált.

Megint kordonok, mint a '60-as években, amikor a falusias, ma elitté vált peremkerületből indultunk, hogy csodálhassuk a le- és felszálló gépeket. A családi tűzet őrző szomszédasszonyoknak és velem egykorú gyermekeknek mindez nagy élmény volt. Anyám is kitett magáért, szép ruhába, hófehér cipőbe, zokniba bújtatott s végül kötelező kiegészítőként csipkés nylonkesztyűt húzott kezemre. 

A kertkapu felől már kórusban hívták a fiús mamák, de ő még előkereste a silány minőségű púdert és pamacsával végighúzta  a térdemen, eltüntetve a régi és friss sebhelyeket, amiket az akác- és más fák megmászásakor szereztem.

A reptéren elszálló vágyálommal tekintettek a repülőgépek után, s válasz nélkül hagyták feltett kérdéseinket. Pedig nagyon szerettem volna tudni, hogy a fegyelmezett álldigálás helyett, mi miért nem jöhetünk-mehetünk. Ám a felnőttek halkan beszélgettek én pedig egyre jobban untam a korlátokkal kiszabott mozgásteret. Átbújtam egy résen és megcsúsztam. Bőrcipőm orra felrepedt, zoknim kilyukadt. Anyám szeme egyszerre villant a japán turista fényképezőgépével, akinek megtetszett a jelenet. Tudtam, hogy otthon okozója leszek pár fakanál  kettétört életének, így még alaposabban kirosszalkodtam magam, mert egyre jobban dühített a sok "nem szabad ezt, nem szabad azt" kijelentés.

Később e korszak folyamodványaként, első utazásom során megmotoztak. Köszönhettem ezt annak, az akkor hozzám közelálló személy besúgásának, aki néhány dollárral kisegített, hogy az ócska zsebpénzemmel ne legyek kiszolgáltatott idegenben. Anyám egykori verése semmi nem volt ehhez képest az áruláshoz.

A '90-es években már csak az okozott gondot, hogy a fapados légitársaságok megjelenésével a szokásos kényelmet, vagy az olcsó árakat vegyük figyelembe.

Az 2-es terminál hatalmas bevételt sejtetett. A tulajdoni hányadok változásaival, a kiszipkázott pénzekről, gyanús személycserékről, taxis-zűrökről szóló hírek eltörpültek a MALÉV jó hírneve mellett. Mi több, a közelmúltban történt névváltozás, Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér sem adott okot aggodalomra. Mégis szétfoszlott minden. Padlóra küldték az aranytojást tojó tyúkocskát, s hogy ne tudjon föltápászkodni újabb rúgást irányoztak felé. 2012. május 29-én, amikoris bezárták az 1-est. Már aznap este kiürítették, a bútorokat elszállították, az üres boltokon lehúzták a redőnyöket.

A Budapest Airport Moszkvában végzett szóvivője - bocsánat kommunikációs igazgatója - hamis derülátással nyilatkozott az ügyről. Szerinte két hét alatt vissza lehet állítani eredeti rendeltetésének az épületet.

Ezt kötve sem hiszem. Gyatra vígaszt keresek s találok. Repültem már eleget - így is meg úgy is. Örömmel indultam és boldogan érkeztem haza. Mindig kellemes borzongást éreztem, amikor hazám földjére léphettem - kordonok nélkül.

Ma viszont? Vissza az időben, más felségjel alatt...

 

 

3 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2012.06.07. 21:12
Góbé Miki

Elrőre megjátszott,   trükkös haknizásról van itt szó. Üdv. MIki


Válasz:

A profik már nem haknizók!

2012.06.07. 13:31
Admin/1

kedves aloiv! Az előző kormány gondoskodott róla, hogy még légterünk se legyen. Lassan összeáll a kép. A földjeinket "kibérlik" majd felvásárolják alólunk, ha nem sikerül "lesózzák", mint ígérte egy versében  valaki. A légterünket felszámolják. Egyáltalán van még országunk?!


Válasz:

Remélem nem élem meg, hogy ne legyen!

2012.06.07. 12:41
Yolla

Kedves Viola!

A MALÉV mélyrepülése akkor kezdődött, amikor feneketlen zsebű állam bácsi kiszervezte az állami cégből a nyereséges üzletágakat önálló cégekbe, melyeket privatizált,  és cégben csak a veszteséges személyszállítás maradt. Majd annak a részvényeit is eladta, pumpálta bele az állam pénzét, hogy megmentse,  majd visszavette és végül csődbe ment a MALÉV, s  saját légitársaság hiányában jelentősen csökkent a repülőtér forgalma, így a régi terminált bezárták. Egyenlőre a kettes működik.

Ezek a poltikailag és gazdaságilag egyaránt hibás  lépések átívelnek több kormányon keresztül. Persze, mindegyik oldalon ma is ott ülnek a képviselő urak, akik végig asszisztálták ezt az egészet.

Nem akarok rossz jós lenni, de lehet, hogy Bécsből érdemesebb lesz hosszabb útra indulni, mintsem itthonról.

Üdv: Yolla


Válasz:

Igen, igen. Ez Svájcban már jóval előbb így zajlott, lehetett volna okulni. DE nem az volt a cél.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Kiemelt rovataink

 

 

 

A LÉLEKEMBER

 

***

KARMA 1

KARMA 2

***

Tértisztítás

https://www.youtube.com/watch?v=x1R4CkQhO90

angyali számok

 

https://www.facebook.com/1157259004299669/videos/274935163592163/?t=0

 
Legújabb
Friss bejegyzések
2025.02.28. 10:01
2025.02.28. 09:55
2025.02.23. 16:07
2025.01.31. 06:29
2025.01.21. 22:35
2025.01.21. 20:15
2025.01.18. 20:49
2025.01.16. 15:51
2025.01.10. 17:31
2025.01.10. 10:59
2025.01.09. 15:31
2025.01.07. 12:03
2024.11.02. 16:29
2024.10.27. 11:05
2024.09.19. 09:55
2024.09.10. 17:39
2024.09.10. 04:00
2024.09.09. 19:10
2024.08.08. 08:45
2024.08.03. 08:12
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU