.

ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

 

 

  

 

   A lélekkolostor    titka***  Lélek   cserepek

 

***

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

***

kedvenc   versek >>>* 

 

FŐOLDAL

 
*FŐOLDAL

Stefanie Nolle - Első kapcsolatfelvétel

2012.05.07. 17:21, Stefanie Nolle
Vers

.

Caesar kép

Fogadjátok szeretettel legújabb versemet.

 

 

Feltűnnek a hajók az égen,
Világítanak is gyönyörű szépen.
Égi testvéreink így köszöntenek minket,
Elhozva nekünk a békét és jólétet.

Eljő a nap, mikor ez valóra válik,
Hajók serege felettünk látszik.
Létrejön az első kapcsolatfelvétel,
A galaktikus testvéreinkkel.

Barátsággal jönnek el ők hozzánk,
Hogy világunkat velünk együtt átalakítsák.
Sok új technológiát adnak át nekünk,
Amivel e szép bolygót megmenthetjük.

Visszakapjuk majd a teljes tudatosságunkat,
Helyreállítják a DNS szálainkat.
Meghosszabbodik ezzel az életünk,
S örökké egészségesek leszünk.

Meghívnak néhányunkat a hajójukra,
Tapasztalataikat velünk megosztva.
Békés szándékaikat ezzel is mutatva,
Lehetőségünk lesz az űrutazásra.

Olyan lesz minden, mintha álmodnánk,
Pedig végre kiderül az igazság.
Megtudunk mindent, mit eltitkoltak előttünk,
Száznyolcvan fokban megfordul az életünk.

Obama elnök adja meg a jelet,
S jelenti be az első kapcsolatfelvételt.
Örömünnep köszönt az egész világra,
Beteljesül az emberiség nagy álma.

Pécs, 2012. április - május

7 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2012.05.08. 17:36
Vica

Érdekes, kalandos fantáziád van kedves Stefanie! Magamat én "földhöz ragadt embernek" ismerem és kicsit ez a mesék határán lévő, scifi  filmet idéző  történet számomra egy szép álomvilág..

Ez nem baj, ilyennek is kell lenni, sőt! Az álmokra nagy szükségünk van akkor, amikor a valóság olyan sivár és kietlen!

Hinnünk kell néha a csodákban is, hogy nagyot tudjunk álmodni .

Az eddigi ismert történelem is számos példát hozott a fantáza szüleményeinek a megtestesülésére.

Szóval kedves Stefanie! Álmodj nekünk tovább, és vigyázz magadra, hogy ne ragadjanak el tőlünk az álmaid...

2012.05.08. 10:04
aloiv

"Megtudunk mindent, mit eltitkoltak előttünk." Jó írás, de én már sok mindent inkább felejtenék!

2012.05.08. 08:47
Linella

Sziasztok!

Koszonom szepen a soraitokat.

Eloszor is, ugy latom, hogy az Obama elnokkel kapcsolatos sor felreertheto.

Nem az o hajoirol van szo a versben, hanem, hogy o fogja felfedni majd a foldonkivuliekkel valo kapcsolatot, amely ezidaig rejtve volt az emberiseggel szemben. Obama egy magas lelek, o erre a feladatra lett kivalasztva.

Optimizmusomat pedig az alabbi oldalakon olvasottak adjak, amik barki szamara hozzaferhetoek. Senkit sem szeretnek a hiteben befolyasolni, dontse el mindenki maga, hogy hisz-e ezekben a dolgokban vagy sem.

A Galaktikus Foderacio uzenetei magyarul:

http://fenyvilag.blogspot.com/

http://www.foldimennyorszag.hu/BF53D7FA-111E-4828-8B85-A39485C5BD20.html

ezeken oldalakon sok mas erdekes cikk van a jelenleg folyo esemenyekrol: http://tudatvaltas2012.blogspot.com/

http://vilaghelyzete.blogspot.com/

http://valtozoban-a-vilag.blogspot.com/

Koszonom, hogy olvassatok a muveimet.

Sok szeretettel udvozlok mindenkit.

Csilla

 

 

 

2012.05.08. 07:43
koborkutya

Obama hajói... Az égen.

Hm! Biztos, hogy jó sül majd ki belőle?

Ahol eddig megjelentek, ott tömeges halálosztóként érkeztek. Kérdezd meg a kiírtott indiánokat,  Irak, Afganisztán népét, Újvidék, a drezdai porrá égetett emberek véletlen túlélőit, Szabadka, Újvidék magyarjait a jelen korban. Vagy saját nagyszüleidet a Liberátorokról ledobált robbanó babákról, töltőtollakról. "Az Amerikai nép adománya a Magyar Gyerekeknek" felirattal...

Nem Obama küldte őket! Az akkori elnök írta alá a felszállási parancsot! A vér pedig nem válik vízzé...

Ott sem.

2012.05.07. 20:17
Góbé Miki

Nagyon jó,  örülök, hogy olvashattam

 

2012.05.07. 19:58
Admin/1

Próféciádat akkor még én is megélhetem. Köszönjük szépen, úgy legyen. Tetszik a közeli reménybe vetett hited.

2012.05.07. 17:46
lenhardt

Csodálom az optimizmusodat és a fantáziádat, de nagyon örülnék, hogyha valóra válna, amit leírtál!

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Kiemelt rovataink

 

 

 

A LÉLEKEMBER

 

***

KARMA 1

KARMA 2

***

Tértisztítás

https://www.youtube.com/watch?v=x1R4CkQhO90

angyali számok

 

https://www.facebook.com/1157259004299669/videos/274935163592163/?t=0

 
Legújabb
Friss bejegyzések
2025.02.28. 10:01
2025.02.28. 09:55
2025.02.23. 16:07
2025.01.31. 06:29
2025.01.21. 22:35
2025.01.21. 20:15
2025.01.18. 20:49
2025.01.16. 15:51
2025.01.10. 17:31
2025.01.10. 10:59
2025.01.09. 15:31
2025.01.07. 12:03
2024.11.02. 16:29
2024.10.27. 11:05
2024.09.19. 09:55
2024.09.10. 17:39
2024.09.10. 04:00
2024.09.09. 19:10
2024.08.08. 08:45
2024.08.03. 08:12
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU