Amikor ezeket a sorokat írom, valószínűleg már a Fidesz-KDNP berkeiben megegyeztek a Köztársasági Elnök jelölt személyét illetően. Ezek szerint nem célom befolyásolni a döntést, csupán szeretném felhívni a figyelmet, amit esetleg nem vettek észre.

Az idősebbek talán emlékeznek Kurt Waldheim esetére, aki két periódusban volt ENSZ főtitkár, két évig vendégprofesszora a washingtoni egyetemnek, és 1945 óta számos vezető politikai állást
töltött be. Amikor a pártja jelölte a Osztrák Szövetségi elnöki posztra, megindult ellene a lejáratás. Becsületére legyen az osztrákoknak, hogy összezártak, és 54%-al megválasztották.

Az Ő esetében sem törődtek azzal, hogy kárt okoztak, annak ellenére, hogy maga a Wiesenthal központ is védelmébe vette. A dicső nyugat elszigetelte, és az USA feltette arra a listára, akiknek a beutazását megtiltotta.

Sajnos, mi magyarok gyengébbnek bizonyultunk az osztrákoknál, nem álltunk ki Schmitt Pál mellett. Lemondását elfogadta a Parlament. A lemondó beszédben egy hivatkozásra utalok: a Köztársasági Elnök Úr személye nem osztotta meg a nemzetet, hanem választóvízként hatott, megtudhattuk, hogy ki hova tartozik.

Hagyott a Kormány és a Parlament elindulni egy folyamatot, amely Rákosinak jól bevált, amit szalámi politikának ismerünk.
 ( Nagy Ferenc lemondása)

A lemondás óta már bebizonyosodott, hogy alaptalan vádat hoztak elő, és a SOTE döntésével nem követte a törvényes lépéseket.

Tisztán látható, hogy a hazaárulók, az országrontók arra számítottak, hogy a Kormány és a Parlament védelmébe veszi a Köztársasági Elnök Urat, ez bizonyságul szolgált volna, hogy diktatúra van
Magyarországon. A parlamentben elkezdődhetett volna a véget nem érő gyalázkodás, amit addig folytattak volna, hogy Orbán Viktor lemondjon, és új választásokat kelljen kiírni.

Kettős célja volt a kampánynak: először is minden erőt a védekezésre tereltek volna, és gyakorlatilag a kormány normális munkája sínylette volna meg.

Most így csak részben érték el a céljukat, de a lemondást követő nyilatkozatok, magukért beszélnek. Különösen Mesterházy Attila állítása, miszerint:'' a nemzet egységesen követelte a köztársasági
elnök lemondását''. Mesterházynak nincs jogában a Nemzet nevében beszélni. Az ellenzék volt ebben a kérdésben egységes, és nem a nemzet. Ezét a csúsztatásért illő volna megkövetni a nemzetet.

A legfőbb kérdés az, hogy jól végezte-e a feladatát Schmitt Pál, mint Köztársasági Elnök? Felhozható-e egyetlen helytelen döntése, vagy viselkedése?
Ezt kell a véleménykutatóknak vizsgálni, a Kormány és a Parlament ennyivel tartozik Schmitt Pálnak, hogy elismerje a munkáját.
A kérdés az, hogy a NOB kiált-e a volt elnöke mellett, mint ahogyan Wiesenthal kiállt Kurt Waldheim mellett?

Ha pedig, megakarjuk, állítani a szalámi politikát, és mivel bebizonyosodott a disszertáció helyessége az akkori normák szerint, Schmitt Pált újra kellene jelölni, és visszahelyezni az Elnöki hivatalába.

Legyen gerincünk, álljunk a sarkunkra, mert egyébként mindenkiben keresnek valami hibát, akár egy csínyt a gyermekkorában.

Minden esetre, legyen a nemzeti oldalnak ereje megvizsgálni a kritikusok diplomáit. A Kormány meg tegye a dolgát, ne is válaszoljon a rágalmakra, mert különben elfogy az ereje lelkileg, és fizikailag
egyaránt.
Szerencséjük a becsületsértőknek, hogy a párbaj el van törölve.

Vinczer S. Péter

Forrás: Wikipédia, Google