2012.04.10. 19:51, Miner
Egyszer régen a nagy hegyek tetején, hosszú, hosszú füves téren, magas mezők közepén élt egy állat. Igazán furcsa és oly szelíd, mint a malac, vagy tán bárány. Ott élt sokáig, fehérmellényes medmecskének nevezték.
Hasonlított a medvére, de télen nem aludt téli álmot és nem kedvelte a mély barlangokat, csak a sziklák kisebb hasadékait, mert azokból gyorsan kimenekülhetett veszély esetén. Az embertől nem félt, hisz akkor az ember kizárólag növényekkel táplálkozott és nem gyilkolt állatokat.
Abban az időben Erdély völgyeit tengernek vize öblögette, mélyítgette és csak a magas partokon lehetett megélni. Az emberek csodálatos közösségben az állatokkal jól elfértek ott. Hittek abban, hogy tudnak egymás hasznára lenni. Leginkább a medmecske engedte magához közel az embert. Erős végtagjai voltak és vastag bundája, ezért olyan lassú, mint egy lajhár. Csak a farkasokkal nem volt jó viszonyban. Főleg télen, ha falkában támadtak rá, az emberek közé menekült, hogy lerázza a kellemetlen vérszomjasokat.
Az ember megértette medmecske közeledését, és akkor csoda történt. Egy napon az egyik megmecske bocs elkezdett beszélni. Nem volt folyékony beszéd, inkább afféle makogásszerű, de mégis beszéd volt. Szavakat bírt kimondani. Igaz, hogy nem tudta felfogni, hogy mi lehet egy mondat, de lajtstromszerűen sorolta fel mondandóját:
- "Bárki él, néz engem, bárki beszél, rólam mindig, bárki kacag, tudja, én nem kacag, mást se tudok, medmecske fia, nem tud bárkit utánozni, nem tud olyant, ami vízbe kerül, ami nem vízbe és ami nem levegőbe.." -
Ilyeneket szokott beszélni makogva, lassan és szinte szótagolva, de az emberek ebből mégis mindent megértettek. Örültek is a medmecskék fiának, és nagyon jól bántak vele.
Egyik nap egy gyermek kövekből kunyhószerű búvóhelyet épített a beszélő medmecske bocsnak és az elkezdett abban lakni. Látták ezt a gyermek szülei, és megértették, hogy a fiúnak igaza, van. Még aznap összeállt a kaláka. Lebontották a gyermek kezdetleges ólacskáját és építettek egy igazán szép pajtát, de olyat, hogy abba az egész medmecske család beleférhessen.
A beszélő medmecske, akit Pajtásnak neveztek el, mert ő lett az első, aki pajtában lakhat, elszaladt és hívta apját, anyját, testvéreit, de azok nem akartak beköltözni a pajtába.
Egyedül tért vissza.
- Hol vannak a szüleid, testvéreid? Miért nem hívtad ide őket? - csodálkoztak az emberek. - Nem megmondtuk neked, hogy költözz be a pajtába? Azt hittük, érted amit mondunk, de látjuk, hogy még sem úgy tettél, hiába kértünk meg.
- Értem amit bárki mond, - bólogatott Pajtás medmecske, - de sajnos, medmecske apa, medmecske anya nem akar, medmecske testvér, medmecske rokon fél pajtába lakni, mert a pajtának ajtója van. Ha veszély kopog, medmecske beszorul a pajtába, medmecske nem szereti, ha pajta bezárul.
- Ó, mi azt hittük, hogy az állat akkor érzi biztonságban magát, ha bezárhatja ajtaját.
- Igen, bárki magát rekeszti ajtó mögé, rejti bárki gyermekét és rejti szüleit. Medmecskék nem tudják ugyan így magukat rekeszteni pajtába, mert félnek, ha jöhet veszély, medmecskék, nem bírnak menekülni gyorsan onnan kifele. - felelte a beszélő medmecskék fia, Pajtás.
Az emberek elgondolkodtak, és azt mondták:
- Milyen bölcs a medmecske. Nem mondhatjuk, hogy butább, mint mi, hisz már hányszor megjártuk, hogy vészhelyzetben nem bírtunk kimenekülni. Jól van Pajtás, akkor nem teszünk ajtót a pajtára. Gyertek és költözzetek bele. Eredj mondd el nekik.
Ekkor Pajtás elszaladt és elmondta a jó hírt. Láss csudát, a medmecskék most már hajlandóak voltak beköltözni. Innen kezdve egyre közelebb kerültek az állatok az emberekhez. Pajtásnak egyik másik rokona is ráérzett a beszéd lényegére és már kezdtek szépen beszélgetni az emberekkel.
Látta az ember, hogy a medmecskéket tolmácsként használhatja. Elküldte őket, hogy minden állatot megkérdezzenek, mondják meg ők, hogy ha szeretnének pajtákban élni.
Elment Pajtás rokonaival és megkérdezte a tyúkot, a libát, a kacsát, a nyulat, a kecskét, a pulykát a bárányt, a szamarat, a tehenet és a lovat. Jó hírrel tértek vissza, mert ezek között akadtak olyanok, akik hajlandók voltak az ember által épített pajtába, ólba istállóba és ketrecbe beköltözni.
Hej volt boldogság, és az ember tisztelte és kedvelte medmecskét. Fehér mellényes medmecske szobrokat kezdtek faragni és már már elkezdték őket bevonni az imáikba, amikor hirtelen-váratlan beütött villámcsapásként a baj.
Az ember sem és a medmecskék sem sejtették, hogy baj lesz. Nem is tudhatták, mert annyira lefoglalta őket az állatok befogadása, háziasítása, hogy nem számoltak egyéb veszélyekkel. Ám, de az ördög nem alszik és egy nap iszonyú káosz keletkezett az ember és az állatok között. Történt ugyanis, hogy a medmecskék legádázabb ellensége a farkas falka, éjjel belopózott a házak közé és a szagokról megállapította, hogy rendkívül sok állat kapott az emberi településen menedéket. Másnap a farkasok tanácskozásra ültek össze. Egy nagy félelem lett úrrá rajtuk, mindenik ordas szemében ott villogott a kérdés:
- Mi lesz velünk? Jaj, ha minden állat emberrel szövetkezve eltűnik az erdőből, akkor mi mind egy szálig éhen halunk!
- Valamit tenni kell. - üvöltötte a falkavezér. - A medmecskék minket mellőztek és innen kezdve, nekünk végünk!
Akkor fölkerekedett az összes farkasféle, róka és minden hasonlatos állat, kivéve a kutyákat, mert ők nem voltak jelen ezen a vitán, mivel nem voltak jó viszonyba a farkassal. Elmentek a farkasok az emberek falvai közelébe és lesben álltak. Várták a medmecskéket, és azok amikor kijöttek onnan, hogy erdei sétáikat megtegyék, üldözőbe vették őket a és nem engedtek többé egyet sem vissza a faluba. Addig űzték őket, míg azok félelmükben nem ugrottak a tengerekbe. Volt köztük olyan is, amelyik összerogyott. Na, azt a farkasok azon nyomban felfalták.
Látták az emberek hogy mind kevesebb medmecske van. Szóltak Pajtás medmecskének, hogy nézzen utána, de az nem ment sehova, hanem azt mondta. - Ha elmentek, nem sokára visszatérnek. - de nem tértek vissza mégse.
Akkor elindult ő is és meglátta a farkasokat. Szaladt vissza az emberhez, de már késő volt, a környéken minden medmecske eltűnt. Látta az ember, hogy hibát követett el, ezért üzenetet küldött a farkasoknak, hogy hagyják abba, az állatok elleni vadászatot, mert, ha nem, akkor az ember farkasűzésbe fog kezdeni. A kutyák hajlottak a jó szóra, beköltöztek az emberek közé, de a farkasok nem. ŐK a mai napig szabadon élnek, az embernek nem engedelmeskednek.
Egy napon elpusztult Pajtás medmecske is, véle kipusztult a beszélő állat. Ha Pajtás ki nem pusztult volna, az én mesém is tovább folytatódna.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
*
ember
Jó kis tanulságos mese volt! Köszönöm szépen!