Részlet: Wass akarattal: TÁROGATÓ HANGJÁN ANTOLÓGIA 2010 c. könyvből

Másfél évvel késõbb az esküvõ napján, Márta néni büszkén csodálta gyönyörû menyét és fiát. Még soha nem látták ilyen jókedvûnek az asszonyt. Az öröm kisimította a ráncait, szinte megfiatalodott.

A szertartás alatt megfogta a mellette, szintén kerekesszékben ülõ Ingrid kezét. A két asszony akkor ismerkedett meg egymással, amikor a beteg asszony haza tért a klinikáról. Ingrid felajánlotta, megismerteti vele a tolószékes világot. A kétségbeesett asszonynak jól jött a segítség, mert sehogy sem akarta elfogadni a megváltozhatatlant. Tündét sokáig nem engedte magához, lassan engedett fel. Akkor változtatott a megkövesedett akaratán, mikor látta fia eltökéltségét, és elkötelezettségét a lány irányában.

Egyik délután így szólt a fiához:

— Hívd át a lányt! Beszélni akarok vele.

Péter várta ezt a találkozást, mégis félt tõle. Nem tudta mit hoz a két asszony beszélgetése, a számára. Az asszony õszinte és kitárulkozó volt, kertelés nélkül elmondta, hogy minden lehetséges eszközt bevetett, hogy távol tartsa a fiát tõle, de mikor megtapasztalta, hogy már nem használnak az eddig bevált praktikái, úgy döntött, megismeri azt a nõt, akit nem tud legyõzni.

Tünde sem alakoskodott, így a beszélgetés õszinte légkörben kezdõdött. Ahogyan múlt az idõ, úgy oldódott a feszültség. Észre sem vették, hogy órák óta beszélgetnek. Már nem kérdezz-felelek játék folyt közöttük, hanem a napi dolgokról ment a disputa. Márta néni jól érezte magát, tetszett neki Tünde korrektsége.

Egyre több idõt töltöttek együtt. Az asszony kõszíve lágyulni kezdett, néha már lányomnak szólította. Péter volt ennek a kapcsolatnak a legboldogabb haszonélvezõje.  Sokszor, és sokat beszélt a két nõnek a tervezett jövõrõl. Szerette volna megkérni a lányt, legyen a felesége, de félt a visszautasítástól, hiszen õt az édesanyjával együtt kell elfogadni.

Tündét elszomorította, hogy Évától el kellett válnia, nagyon jó barátnõk voltak, vele mindent meg tudott beszélni, de örült az aszszony döntésének, aki végleg kiköltözött Ausztriába, hogy többet tudjon segíteni fiának és menyének.

Tünde sokszor elgondolkodott a kettõjük sorsának alakulásán, a találkozásuk véletlenjén, a sorsok egybefonódásán. Egyre jobban foglalkoztatta a karma fogalma. Keresztény emberként régen elutasította annak létezését, de mivel pszichológus és tisztában van a tudatalatti szerepével, szép lassan befogadta a sorspoggyász létezését.

Két asszony tolószékben. Különbözõ élet, értékrend, a hozzájuk kötõdõ emberek hasonló felelõsség vállalása, segítõkészsége…

Péternek a lánykérést szinte tálcán kínálta egy kialakult helyzet. Tünde értesítést kapott egy közeli dátummal, hogy vegye át felújított lakásának kulcsát, és írja össze az esetleges hiányosságokat, a garanciális javítások érdekében. Tehát hamarosan búcsút mond az átmeneti szomszédságnak. Nem

tudott örülni a jó hírnek. Közölte, hogy ezután ritkábban tud jönni, mert visszaköltözik a felújított lakásába. Márta néni szemei elhomályosodtak. Alig tudta tartani magát, már nem zavarta, hogy látják a gyengeségét.

— Kislányom — szólt hozzá, soha nem hallott lágy hangon —, hozd ide, legyél szíves, az éjjeliszekrényem fiókjából azt a kis dobozt.

A lány a márványlapos kisszekrénykéhez lépett, kihúzta a fiókot, s fordult vele nagyot a világ. Ott volt az ezüst doboz, rajta az ismerõs cizellák, már tisztán látta a motívumokat.

Keze remegett, alig tudta kivenni a szelencét. Az asszony nem értette a lány zavarát, de nem kérdezett semmit, csak mosolygott. Kinyitotta a dobozt, és kivett egy platinagyûrût, amelyben szépen csiszolt briliáns szórta sugarait feléjük. Amint feléje nyújtotta, ez alkalommal õ jött zavarba, ahogyan kimondta:

— Fogadd el lányom ezt a gyûrût, én is az anyósomtól kaptam!

— Ekkor lépett Péter a szobába. Látta a jelenetet, tudta, az édesanyja most kéri meg Tünde kezét — helyette.

Sokszor elmondta, csak is annak adja ezt a kincset, akit elfogad menyének.

Most itt van elõtte a két asszony, akiket a világon mindenkinél jobban szeret, boldogsága határtalan, teljes lett az élete.

Nem várt sokáig.

— Tünde legyél a feleségem, és fogadd el, kérlek, leendõ anyósod ajándékát — mondta vidáman, némiképp viccesen.

Tündének lángba borult az arca.

— Igen — felelte némi megilletõdött csendet követõen —, leszek a feleséged, és elfogadom Anyuka ajándékát.

Márta néni csendesen elpityeredett. Örömkönnyek voltak ezek, az igazi boldogság guruló gyöngyszemei.

Félév múlva Péterék is elhagyták a Vágy utcát, visszaköltöztek megújult belvárosi otthonukba.

Nem csomagoltak ki, mert eladó lett a lakás, ugyanis megkezdõdött az építkezés a régi üres telken. Tünde és Márti néni lakása árán felépült a közös ház, ahová az esküvõ után jöhet az unoka, akit úgy vár már a nagymama. A kicsi már a Rév utcába érkezik, mellettük lakik a jóságos szomszéd, a Szeretet.

Előző részek: //ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=30361243

Az antológia teljes terjedelmében innen letölthető://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34617938