Bonifác nem ismeretlen a Tárogató család előtt, ma mégis olyasmi történt, amihez hasonló eddig sosem: Bonifác megharapta Anyut. (Nem Anyát, hanem a Nagymamát...) Miért?

Vendégünk volt, az én barátnőm, aki nem igazán kedveli Bonifácot, mert ő Lottikánkat kedvelte, és számára egy ilyen aprócska kutya nem igazi kutya... Bonifác próbálja őt szeretettel körülvenni, hízeleg, de az én barátnőm kemény dió, nincs barátság! Anyám bejött a mi szobánkba, és próbálta Bonifácot valami látványus kunsztra buzdítani, ehhez megráncigálta a bajuszát. Na azt nem kellett volna! Ez a pici kutya nagyon öntudatos, férfiember, aki a bajuszára igencsak érzékeny, így azonnal odakapott és anyu kézfejét megkapta. Sérülés, elsősegély, fertőtlenítés, kötözés következett, miközben az én "kedves" barátnőm kihirdette, hogy ki kell dobni a kutyát. (Én meg válaszoltam, hogy mindjárt őt fogom kihajítani...) Anyu sérülését rendbe szedtem, innentől kezdve ő már nagyon elégedett volt azzal, hogy mostantól kezdve naponta kétszer átkötözöm a sebét, helyette vágom a kalácsot, megágyaztam neki és holnap már a fürdetésénél is segíteni fogok, mert a sérült kezével nem kellene a vízben pancsolnia... Barátnőm végülis belenyugodott, hogy a kutya marad... Én pedig arra jutottam, hogy folyamatosan figyelnem kell, hiszen Bonifác igenis öntörvényű ebecske, akit nem szabad játékkutyaként kezelni. Mindenkinek érdemes megjegyezni, hogy ő egy felnőtt, fiú kutya, aki pontosan tudja, hogy aki enged, annak a fejére piszkítanak, tehát bizony keménynek kell lennie mindenkinek, aki ezen a világon számít. Az én pici kutyám csak akkor "babácska" hogyha ő is baba szeretne lenni, ez pedig kizárólag olyankor esik meg, amikor én veszem őt ölbe. Mindenki másnak annyi a lehetősége, hogy kedvesen símogassa őt, de felvenni, piszkálgatni nem ajánlatos, mert ő bizony nem játékszer. Ha egy picit nem figyelek, akkor tényleg így járhatok, hogy sérülés következik be, nekem pedig plusz munkám keletkezik. Bonifác itt ül a másik fotelben és bólogat...